Ilyen a jövő brutális valóságshow-ja

Sőt, nemcsak a jövő médiájáról, de a társadalmáról is: Az éhezők viadalának világában végletesen kettészakadt az emberiség. A gazdagok egy jól védett saját körzetben laknak, dúskálnak a javakban, sőt már nem is tudnak mit kezdeni velük, így őrült divathóbortokkal és bolond szórakozásokkal dobják fel az életüket. Ezzel szemben a többi (12) körzetben lakóknak folyamatos harc az élet a létfenntartásért, miközben megtermelik mindazokat a javakat, amikre a kiváltságosoknak szüksége van. Nem csoda hát, hogy a külső körzetek fellázadtak már egyszer, ám a felkelést a központi hatalom leverte, büntetésül és örök mementóul pedig létrehozta Az éhezők viadalát. Ebbe a "játékba" minden körzetből évente kisorsolnak egy fiatal lányt és fiút, ők pedig egymással küzdenek meg életre-halálra egy egész birodalom által nyálcsorgatva figyelt valóságshow formájában - és az győz, aki utoljára életben marad.

A film cselekménye egy ilyen show történetét követi végig, kezdve a drámai kiválasztástól egészen a gyilkos befejezésig. A nézőpontja azonban nagyon is személyes: mindent annak a 12. körzetbeli lánynak, Katnissnek a szemével látunk, aki a kisorsolt kishúga helyett önként jelentkezik a viadalra, és aki talpraesettségével és küzdeni tudásával olyan mértékben kiváltja a show nézőinek szimpátiáját, hogy az még a hatalom képviselőit is aggodalommal tölti el.

Katniss személyes nézőpontját a film formanyelve is igyekszik ábrázolni: gyakorlatilag folyamatosan mozog a kézben tartott kamera képe, ami révén sokkal valóságszerűbbnek, közelibbnek tűnnek az események - cserébe viszont lemondhatunk a szép beállításokról és a vászonhoz túl közel ülve még egy kis émelygést is beszerezhetünk. Ahogy pedig a filmbeli viadal elindul, még nyilvánvalóbbá válik, miért ilyen stílust választottak az alkotók: egyrészt átélhetővé, zsigeri élménnyé válik Katniss kétségbeesett küzdelme az életért, másrészt a film így meg tudja úszni, hogy rendesen mutatnia kelljen az igazán brutális eseményeket, pedig van belőlük jó néhány. Ha két tini épp lemészárolja egymást a vásznon bárdokkal, az nagyon magas korhatárt ér, de ha mindezt úgy mutatják be, hogy összevissza kaszál a kamera és csak a végén látunk ott feküdni valakit kicsit véresen, akkor máris mehet rá a 16-os karika - Amerikában pedig óriási anyagi következményei vannak egy megfelelő korhatárbesorolásnak.

És hogy miért ez az év egyik legfelkapottabb hollywoodi mozija már most, amikor még gyakorlatilag be sem mutatták? Nos, egy olyan sikerregényből készült (Suzanne Collins magyarul is olvasható, azonos című könyvéből), amely az eladási listákon simán túlszárnyalta az Alkonyat eredményeit is, és amiből létezik további két folytatás - lehetőséget adva Hollywoodnak arra, hogy egy újabb aranytojást tojó tyúkot teremtsen belőle. Az álomgyárban alapvető igény, hogy a bevételek szempontjából legfontosabb fiatal generációt újra és újra meg tudják fogni egy folyamatos sikert biztosító szériával, a Harry Potter és az Alkonyat kifulladása után pedig Az éhezők viadala lehet a következő.

Ezzel önmagában nem is lenne semmi baj, sőt Az éhezők viadalának rendkívül jó az alapötlete. No persze nem eredeti: láttunk már ilyen gyilkos vetélkedőt akciófilmben (A menekülő ember) és horrorban (a japán Battle Royale című regény és film) is. Minden hatásosságuk ellenére egyik sem tudott azonban olyan kemény társadalom- és médiakritikát megfogalmazni a jelenünkkel felvillantott hátborzongató párhuzamok révén, mint Az éhezők viadala - legalábbis annak regényváltozata. A film ugyanis ennek csak töredékét képes visszaadni, és valószínűleg azért, mert nem is akar többet: egy megfelelő korhatárbesorolású, korrektül megvalósított, kicsit elgondolkodtató ifjúsági kalandfilmnek sokkal több lesz a nézője, mint lenne egy igazán bevállalós, merész drámának.