Befejezte az üzengetést: így reagált G.w.M szavaira Nagy Melanie

tv2 -
üzengetés G.w.M Nagy Melanie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnt, hogy csitulnak a kedélyek, de tovább üzengetett egymásnak G.w.M és gyermekei anyja, Nagy Melanie. Úgy tűnik azonban, hogy az asszony most pontot tett az ügy végére. 

G.w.M a Kulcsár Edinával közös esküvői fotója alatt gyalázta gyerekei anyját, Nagy Melanie-t. A rapper azt állította, hogy Melanie-t sosem akarta elvenni, és esküvő helyett inkább egy Mercit kért. Melanie erre úgy vágott vissza, hogy közölte, eladja a kocsit.

"Ezeket a vádakat méltatlannak érzem, válaszra sem érdemesek" - mondta Melanie.

G.w.M kemény szavakkal illette gyermekei anyját tv2

Ezek után G.w.M üzent megint:
"Egy diplomás titkosügynök, vagy nem tudom, magát minek nevező, hogy a fenébe megy el sminkesnek pár tízezer forintért? Vagy hogy élne meg ilyen luxuskörülmények között, ha nincs tartalék? Nem hiszem el, hogy létezik olyan ember, aki elhiszi ezt a dumát. Egy sminkes lány volt, és a nénikéje könyörgött, hogy vigyem már el valahova az unokahúgát, mielőtt megismertem, aztán sminkes lány lett a végére is. Mit tudom én, milyen szakértőnek állítja be magát, akkor miért sminkelget a diplomáciai munkái helyett? Vicc, komolyan, de lassan mindenki rájön magától is... Majd használja a Porschét, amit nekiadtam, vagy pénzzé teszi azt is, és vesz valamit abból a sok-sok mindenből. Van ott pénz, sokkal több, mint nekem. Az öcsém adott 20 ezer forintot, úgy kezdtem újra. Szerinted hol van minden, ha nem nála? Szépen lassan, de kiforrja magát itt minden. Nem kell őt sajnálni. Milliomos asszony!"

Melanie erre már nem kívánt reagálni, így nyilatkozott a Ripostnak:
"A gyermekeim érdekeit tartom szem előtt, nem szeretnék belefolyni ebbe a sárdobálásba..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.