Veszélyben vagy nyáron, ha kékek a szemeid — Ezt a 3 tanácsot mindenképpen fogadd meg!

Shutterstock - Yuliia Bezuglaya
fényérzékenység kék szem szem
A mindenki által áhított jegeskék tekintet a legkényesebb szempárok közé tartozik. Az emberiségnek mindössze 8-10%-a rendelkezik kék szemmel, ők nyáron fokozott veszélynek vannak kitéve, ám bizonyos körülmények között előnyük is származik ebből.

A kék szemmel rendelkezők gyakran hajlamosabbak a fényérzékenységre, azonban gyenge fényviszonyok között élesebben látnak, mint a sötétebb szemű társaik. Ennek az az oka, hogy a világosabb tónussal rendelkező szemben kevesebb fényt elnyelő pigment sorakozik, így több fény jut a retinába – ez pedig élesebb látást eredményez a félhomályban, vagy éjszaka.

Az emberiségnek mindössze 8-10%-a rendelkezik a kék szem bájával
Az emberiségnek mindössze 8-10%-a rendelkezik kék szemmel
Forrás: Shutterstock

A kék szem valóban érzékenyebb?

A kék szeműek, ahogy kiteszik otthonról a lábukat, és megérzik az első nyári napsugarakat, rögtön a napszemüveg után nyúlnak. A védelmet nyújtó napszemüveg nélkül már-már kínzó fájdalmat okoz számukra a napfény simogatása. Biztosan megfigyelted már, ha egy kék szemű ismerősöddel beszélgetsz a szabadban, szinte minden esetben, még az árnyékban is napszemüveget visel, anélkül szinte alig bírja elviselni  még a szűrt fényt is. Nehezen képesek nyitva tartani a szemüket ezekben a fényviszonyokban, és ha nem védelmezik a csillogó tekintetüket sötétített lencsékkel, akkor meglehetősen erősen könnyeznek, folyamatosan pislognak és hunyorognak.

Tudományos magyarázat

A gyönyörű kék szemek kevesebb melanint tartalmaznak. A melanin segít megvédeni a szem hátsó részét az UV-sugárzástól, valamint a Nap és egyéb mesterséges fények okozta károktól, azonban a kék szem kevesebbet tartalmaz, mint a barna vagy a sötétebb árnyalatok, ami éppen ezért érzékenyebbé teszi. Hasonló párhuzam figyelhető meg a bőrszín tekintetében is – a világos, hófehér bőrűek nyáron sokkal gyorsabban leégnek – a szemszín esetében is halmozottan esélyesebb a károsodás, ha világosabb színben pompázik.

Hogyan óvhatjuk meg sokáig a különleges kék szemünket?

A világos szem egészsége érdekében rendkívül fontos gondoskodni a megfelelő fényvédelemről. Összegyűjtöttük a legfontosabb lépéseket:

  • Mindig viselj UV- szűrös napszemüveget, erős napfényben. Használj széles karimájú kalapot vagy baseballsapkát kültéri tevékenységek esetén. Ha szemüveges vagy, és a beltéren zavaró számodra a mesterséges fény, akkor mindenképpen érdemes olyan szemüveglencsébe invesztálnod, amely tükröződésmentes bevonatú.
  • Ne feledkezz meg a rendszeres szemészeti kontrollvizsgálatról sem!
  • Nagyban segít az is, ha kiegyensúlyozott és egészséges étrenddel támogatod a szemed jóllétét.

Intő jelek, amikre nem árt jobban odafigyelni:

Ha erős fényben gyakran hunyorogsz, fáj a szemed vagy folyamatosan dörzsölési ingert érzel, akkor előfordulhat, hogy érzékenyebb vagy a fényre. A probléma hátterében azonban más okok is meghúzódhatnak, ilyen lehet a szemszárazság, vagy idősebb korban a szürke hályog. Ha a fényérzékenység előzmények nélkül jelentkezik , akkor mindenképpen javasolt szemész szakorvoshoz fordulni.

Kerettel vagy anélkül? Ez a napszemüveg illik legjobban az arcformádhoz – Termékekkel, árakkalTudósok szerint minden kék szemű embernek van egy közös őseMilyen színű a szemed? – Eláruljuk, mennyire vagy vonzó!

 

 


 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.