Pokoli kémények, patkányok és bányák: sokkoló gyerekmunkák a viktoriánus korban

A viktoriánus időszakot sokan a romantikus regények világaként ismerik, ám a csipkegallérok és elegáns bálok mögött egy brutális valóság húzódott: a gyerekmunka mindennapos, természetes és sokszor halálos jelenség volt. A kor ipari fejlődése olyan étvágyú gépezetté vált, amelyet olcsó, kimeríthetetlen és teljesen kiszolgáltatott erőforrással – gyerekmunkásokkal – tápláltak. Apró testek tartották mozgásban az ipari forradalom motorját, sokszor olyan munkakörülmények között, amelyek már önmagukban életveszélyesek voltak.

Gyerekmunka a kémények poklában – amikor a kürtőkbe gyerekeknek kellett bemászniuk

A kéményseprés volt az egyik legbrutálisabb és legveszedelmesebb gyerekmunka. A 20–30 centi széles kürtőkbe felnőttek már nem fértek be, így a munkaadókat cseppet sem zavarta, hogy egészen apró gyerekeket küldjenek fel a kormos járatokba – minél kisebb, annál jobb.  Hároméves „mászófiúkról” is maradtak fenn feljegyzések, akik hajnalban, mezítláb és étlen-szomjan indultak tisztogatni a városi házak kéményeit. Ha a gyerek félni mert, vagy egyszerűen nem fért feljebb, tüzet gyújtottak alattuk, vagy pálcával bökdösték őket, hogy haladjanak. A belélegzett korom miatt sokuknál kamaszkorukra kialakult a kor egyik rettegett betegsége, a kéményseprőrák. És akik rosszul léptek, megsérültek vagy beszorultak? Gyakran bent is maradtak örökre.

Patkányfogó gyerekek – amikor a túléléshez arzént kellett használni

A viktoriánus városok tele voltak patkánnyal, így a patkányfogókra nagy szükség volt. És ki volt olcsóbb és gyorsabb, mint egy gyerek? Ők másztak be a csatornákba, pincékbe, városi repedésekbe, arzénes csalival felszerelve. Mivel egyetlen patkánypár néhány év alatt több mint 600 ezer utódot nemzhetett, a munka sosem ért véget. A gyerekek gyakran kutyákat vagy vadászgörényeket tartottak a munkához, az élve fogott patkányokat pedig eladták viadalokra, vagy éppen különleges színeik miatt előkelő hölgyek kedvenceivé váltak.

Bányák mélyén – ahol a sötét volt az egyetlen társ

A bányák világa még a kéményseprésnél is komorabb volt. A „trapper” gyerekek egész nap egy helyben ültek, sötét alagutakban, hogy nyissák-csukják a levegőztető ajtókat. A nagyobbak már szénkocsikat húztak, néha térdig érő iszapban, mezítláb, miközben a mennyezetről szénpor hullott rájuk. A gyerekek olyan munkát is végeztek, amelyet ma felnőtteknek sem engedélyeznének: csilletolás, kötelek felcsévélése, vízszállítás kietlen járatokon át. A balesetek szinte mindennaposak voltak: omlások, törések, fulladás, halál.

Szövőgyárak, ahol a gépek nem álltak meg – akkor sem, ha gyerek került alájuk

A textiliparban dolgozó „scavengerek” apró testükkel csúsztak a működő gépek alá, hogy összeszedjék a lehullott gyapjút. A gépek mellett dolgozó „piecer” gyerekeknek villámgyorsan kellett összecsomózniuk a szakadó fonalat. Ha rosszul időzítettek, karok és ujjak kerültek a fogaskerekek közé. A levegő tele volt porral, a zaj elviselhetetlen volt, és sok gyerek már tizenévesen halláskárosodást, légzőszervi megbetegedést kapott.

Utcagyerekek, cselédek, rakodómunkások – a láthatatlan kiszolgáltatottak

Az utcákon dolgozó gyerekek gyufát árultak, újságot hordtak, trágyát lapátoltak a lovaskocsik után, vagy hulladékot gyűjtöttek, hogy pár pennyért eladhassák. A kikötőkben köteleket húztak, ládákat cipeltek, viharban csúszós dokkokon rohantak, gyakran a vízbe zuhangtak. A cselédlányok sem éltek jobb körülmények között. Hajnalban keltek, padlót súroltak, szenet hordtak, és sokszor egész nap nem beszélhettek senkihez. Fizetésük minimális volt, mentális terhelésük viszont óriási. A mezőgazdaságban is nagyon elterjedt volt a gyerekmunka. Naponta 8-9 órát dolgoztatták a védtelen kicsiket, és gyakran 5-7 kilométert kellett gyalogolniuk a munkába és vissza.

Amikor az irodalom nem mesélt, hanem vallott – Dickens igaz történetei a gyerekek szenvedéseiről

Charles Dickens saját gyerekkori megaláztatásait is beleírta műveibe. 12 évesen egy cipőkrémgyárban dolgozott napi 10–12 órákat. Az élmény annyira mély nyomot hagyott benne, hogy későbbi regényeiben (pl. Copperfield Dávid, Twist Olivér) kendőzetlenül mutatta meg a gyermekmunka borzalmait. Történeteiből ismerjük, hogy a gazdagok olyan módon kizsákmányolták a gyerekeket, hogy sokszor fizetség nélkül dolgoztatták az árvákat és utcagyerekeket – mondván, örüljenek, hogy van tető a fejük felett, és kapnak valamicske ételt. Gyakran előfordult, hogy a munkából hazatérő kimerült gyerekek még enni sem tudtak: a kövezetre roskadva aludtak el, vagy útközben összeestek, és szüleik találtak rájuk az éjszakában. Az első ipari forradalom kora a szegény gyerekek számára nem volt más, mint por, szmog, klausztrofóbia, szenvedés és túlélés, ők fizették meg az ipari fejlődés árát, szó szerint a testükkel.