5 magyar karácsonyi szokás, ami mára már kikopott a köztudatból

A régi időkben a karácsonyi szokások kicsit máshogy néztek ki Magyarországon. Nem az ajándékcsomagok mérete, hanem az ünnep szívmelengető élménye számított, amihez bizony a falu apraja-nagyja odatette a maga részét. A pásztorok vesszőt hordtak, a mendikálók énekeltek, a regölők és a kántálók daloltak és verseltek, a kántor pedig ostyát küldött minden családnak. Ezek a meghitt, közösségteremtő hagyományok mára szinte teljesen eltűntek, de talán épp itt az ideje újra felfedezni a régi magyar karácsonyi szokásokat. 

1. Pásztorok vesszőhordása, avagy vesszőzés – A legfurcsább régi magyar karácsonyi szokások egyike

Amíg a modern városi ember ma már csak a plázákat járja, addig a régi pásztorok karácsony előestéjén zöld vesszőkkel járták a falut, amelyek közül a gazdasszonyok a kötényükkel húztak ki annyi szálat, ahány állatuk volt. A vesszőket aprószenteknek hívták, amiért cserébe a pásztornak bort, kenyeret vagy pénzt adtak. Miután a pásztor elmondta a köszöntőt, megcsapkodták a vesszőkkel a pásztor lábát, majd a teheneket is, hogy a következő évben is egészségesek legyenek és sok borjuk szülessen. Más helyeken hasonló okokból az asszonyok vesszőzése is része volt a rituálénak. Akár működött a varázslat, akár nem, a vesszőknek számtalan kreatív alkalmazása ismert: például tél idején a szobában tartották, és ezzel verték meg a rossz gyerekeket. Ha kirügyezett, az azt jelentette, hogy a tehénnek biztosan borja fog születni jövőre. Amikor kitavaszodott, a gazda a vesszőket az ekére tette, hogy „jobban húzzanak az állatok”. Ez a szokás kihalóban van, már csak az Ipoly mentén tartják. 

Ipolyvarbón a pásztor szokás szerint az alábbi köszöntőt szavalta el:

„Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek!
Mulassák kentek Krisztus Urunk születése napját
Több jóval, kevesebb búval!
Aggyon Isten országunkba bort, búzát,
Csendes békességet,
Holtunk után léleküdvösséget,
E szó mondásom!”
(Csáky 1987: 44)

2. Ostyahordás – A karácsonyi ünnepi morzsa varázsa

Régen karácsony böjtjén vagy néhány nappal a böjtidőszak előtt a kántortanító vagy a sekrestyés ostyát vitt a családokhoz, minden családtagnak egyet-egyet. Ezért cserébe a családok lisztet, babot, tojást, kolbászt vagy más házi finomságot adtak a tanítónak. Az ostya a karácsonyi vacsorák fontos része volt, amelyet mézzel, borssal vagy fokhagymával együtt ettek, és olykor-olykor az állatoknak is adtak belőle, mert úgy hitték, segít nekik, hogy egészségesek maradjanak. A morzsáját megőrizték, mert szerencsehozó tulajdonságot társítottak hozzá. Lehet, hogy a bejgli sokkal finomabb, de az Ipoly-menti népek még mindig ragaszkodnak ehhez a szokáshoz is.

3. Regölés – Ősmagyar varázsige mormolása és lánynézés Jézus születésnapja alkalmából

A téli regölés ősmagyar eredetű, természetvarázs jellegű népszokás volt. Karácsony másnapjától január 6-ig kifordított báránybőr bundát viselő regösök (akik fiatal legények voltak) járták a falut és regös énekeket énekeltek. Mindig csapatban jártak, és többnyire saját készítésű, egyszerű hangszereik voltak, mint a láncos bot és a köcsögduda. Főleg leányos házakhoz jártak énekelni és jókívánságokat mondani, amiért cserébe a bájos mosolyok mellett kalácsot és adományokat is kaptak, ha jó volt az előadás. A regösénekben fontos szerepet kapnak az ősmagyar mitológiai elemek, mint például a Csodaszarvas, de gyakran előkerül Szent István király alakja is. A Dunántúli falvakban még mindig tartják ezt a szokást, habár a városiasodás miatt ma már eltűnőben van.

A regölés eredete egészen a magyar őstörténetig, a sámánok és a táltosok világáig nyúlik vissza. A regös énekek refrénje, a „Hej, regö rejtem” egy ősi varázsformula volt, amivel a jó termést, a szerencsét és isten áldását kérték. Az ősmagyar kultúrában ők voltak a szent emberek énekmondói, ráéneklői. A foglalkozás a középkorban lépett szintet: akkor a királyi udvar énekesei voltak.

4. Mendikálás – A gyerekek karácsonyi énekléssel egybekötött adománygyűjtése

Régen a mendikálás az egyházi iskolák, intézmények és tanítók adománykérő szokása volt, amikor is az iskola fenntartására gyűjtöttek adományokat. A mendikánsok, vagyis a kéregető református diákok karácsonyi énekekkel és köszöntőkkel járták a házakat, amiért a lakók pénzadományt, ajándékokat vagy finomságokat adtak. Később a paraszti világ hagyományaiban köszönt vissza karácsonyi ünnepköszöntő szokásként. 

5. Kántálás – Amikor még a felnőttek is énekeltek

A kántálás a felnőttek karácsonyi haknija volt, ami abban különbözött a mendikálástól, hogy gyerekek ezen nem vehettek részt. Énekekkel és versekkel köszöntötték az ünnepet, miközben némi ajándékot is reméltek cserébe. Ma már csak Székelyföldön, Erdélyben és Moldva környékén divatos ez a hagyomány.

Ha túl anyagiasnak és stresszesnek érzed a karácsonyt, érdemes ezeket a régi hagyományokat, mert talán visszaadhatnak valamit abból, amit az elmúlt évek rohanásában elveszítettünk a karácsony igazi szelleméből.