Az emberi társadalom, vele együtt az etikett is folyamatosan változik. Mai ésszel nehéz felfogni, hogy a boomer generáció még jellemzően magázta a szüleit, azonban nem kell ilyen sokat visszamenni az idővonalon, hogy hasonló példákat találjunk. Össze is szedtünk 3+1 olyan viselkedésmódot, ami nem is olyan rég még udvariasnak számított, de 2026-ban ideje elfelejteni.

Forrás: Getty Images
Illemtani kisokos 2026-ra
- Az illemtan és udvariasság szabályai folyamatosan változnak.
- Bizonyos viselkedés vagy kifejezés túlzott használata ma már komoly illetlenségnek minősül.
3+1 viselkedés, ami idegesítő, nem pedig udvarias
Bizonyos udvariassági formulák túlhasználtság miatt veszítik értelmüket, míg mások felett egyszerűen eljárt az idő. Bármelyik forgatókönyv is legyen, egy dolog biztos: érdemes átgondolni viselkedésünket.
1. Elfogadni a határsértést a konfliktuskerülés jegyében
Elsősorban konfliktuskerülő emberekre jellemző viselkedés, hogy még akkor sem állnak ki magukért, amikor súlyosan megsértették a határaikat. Minden sértést benyelnek, terhelhetőségüket messze meghaladó feladatokat is elvállalnak, csak azért, hogy megfeleljenek másoknak és kerüljék a konfrontációt. Amikor viszont betelik náluk a pohár, vulkánként vetítik ki világra frusztrációjukat, újabb problémahalmazt generálva.
Éppen ezért fontos a határok meghúzása, de ennél is fontosabb, hogy tartsuk be őket. Ha valaki megsérti őket, udvariasan, de határozottan álljunk ki magunkért – ezzel mások tiszteletét is kiválthatjuk.
2. „Nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy gondolod”
Ugyan ezt a gaslighting határát súroló viselkedést a jó szándék vezérli, sok esetben úgy csapódhat le, hogy megpróbáljuk bagatellizálni az illető problémáit. Csakhogy ezzel az a gond, hogy ugyanúgy ott hagyjuk a másik személyt a kétségei között, megspékelve azzal, hogy még őt állítjuk be hibásnak, amiért szorong az adott ügy miatt. Ilyenkor a probléma kisebbnek mutatásával azt próbáljuk meg elérni, hogy a másik megtalálja a reményt, ám ezzel épp azt érjük el, hogy kevesebbnek érezze magát.
Mindenki a maga szintjén nyomorog, így amikor valaki problémával fordul felénk, bagatellizálás helyett figyeljünk, próbáljuk megérteni az okokat és mutassunk empátiát.
3. Valaki más nevében beszélni
Szép dolog kiállni barátaink, kollégáink mellett, ám ez könnyen sülhet el balul. Amikor hézagos információ áll rendelkezésünkre és úgy beszélünk valaki nevében, roppant kínos helyzetet, számos új, egyébiránt kivédhető gondot generálunk. Ennél is nagyobb baj, hogy ilyenkor indirekt módon azt az üzenetet közvetítjük a másik felé, hogy kételkedünk érdekérvényesítő képességében, mintegy gyerekstátuszba helyezve. Erre mondják azt, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Érdemes inkább biztosítani az illetőt támogatásunk felől, hisz ezzel pszichés támaszt nyújtunk neki. Csak abban az esetben beszéljünk a nevében, ha erre külön megkért minket, esetleg olyan jellegű katasztrófahelyzet áll fenn, ami azonnali beavatkozást igényel.
+1 Bocsánatkérés mindenért IS
Kanadában annyit használják a „bocsánat” kifejezést, hogy törvénybe iktatták: a szó használata önmagában nem jelenti a tettért vállalt felelősséget, megbánást. Annak érdekében, hogy ne járassuk le magunkat és hazánkban se kelljen erről törvényt hozni, 2026-ban érdemes leszokni az állandó bocsánatkérésről. Ezzel ugyanis elcsépelt töltelékszóvá válik az udvarias kifejezés, alacsony önértékelésről, instabil személyiségről tanúskodik. Aláássunk saját hitelességünket, státuszunkat, egy idő után társaságunkat is kerülhetik.
Ezt az ördögi kört tudatos, hatékony kommunikációval lehet kivédeni, minden kimondott szót érdemes átgondolni. Meg kell kérdezni magunktól: udvariasságból vagy megfelelési kényszerből használjuk a szót?
Kerüljük az udvariaskodó viselkedést!
A nyelvészetben két iskola létezik az udvariasság kapcsán: az egyik szerint az illem eszközével saját arculatunkat, míg a másikkal a többi ember arculatát védjük. A fenti példák viszont tökéletes példák arra, hogy mindkét felállás kellemetlen szituációt szül.
Ismerd meg az etikett rejtelmei az alábbi cikkeinkből!


