1982 júliusában egy addig ismeretlen férfi, Michael Fagan különösebb akadályok nélkül hatolt be a Buckingham-palotába, és nem is egyszer. Másodszor egészen II. Erzsébet királynő hálószobájáig jutott és sehol, senki nem állította meg.

Forrás: Getty Images
II. Erzsébet „látogatója” egyszerűen csak kíváncsi volt?
A szobafestő-mázoló Michael Fagan tulajdonképpen véletlenül, egy, a gyerekeivel tett sétán figyelt fel arra, hogy milyen kevés őr van a Buckingham-palota előtt, és ez szöget ütött a fejét. Kíváncsi volt arra, hogy vajon be lehet-e jutni észrevétlenül a palotába: és ki is próbálta.
Fagan először július elején tört be a palotába: átmászott a külső falon, majd egy szennyvízcsövön felkúszott és egy szobalány hálószobájának ablakánál kötött ki. Beszámolója szerint az ott lakó szobalány észre is vette, aki értesítette a biztonságiakat, ám azok nem tudták elkapni.
Noha több szobába is benyitott, ekkor II. Erzsébettel nem találkozott, de ha már ott volt, megcsodálta a királyi gyűjtemény néhány műkincsét, az egyik szobában pedig Károly herceg fehérborából ivott.
Végül a postaszobában telepedett le, és noha három riasztó is megszólalt miatta, azokat a rendőrség kikapcsolta: azt hitték a berendezés meghibásodott. A rendőrök, akik a szobalány értesítésére jöttek ki, a portaszobába nem néztek be, így Michael Fagan észrevétlenül slisszant ki a királyi palotából.
Második betörés: amikor II. Erzsébet a betörővel csevegett is
Első sikeres próbálkozásán felbuzdulva Fagan 1982. július 9-én másodjára is bejutott a Buckingham-palotába. Hajnali 6 körül a kertben egy lefolyócsövön keresztül mászott fel egy nyitott ablaking, majd órákig bolyongott a folyosókon. II. Erzsébet szobáját is megtalálta, ahol elvileg őrnek kellett volna állna.
Gyakorlatilag azonban nem volt ott senki, ugyanis az éjjeli őrt váltó inas épp a királynő corgijait sétáltatta.
Michael Fagan minden probléma nélkül bejutott a szobába, majd az ágy függönyét félrehúzva meglátta az alvó királynőt, aki azonnal felriadt. II. Erzsébet megőrizte a lélekjelenlétét és beszédbe elegyedett az ágya szélére ülő Fagannel. Kétszer is megnyomta a riasztó gombot, de senki nem reagált, így a Buckingham-palota portásának telefonált, hogy azonnal küldjenek fel őröket.
Döbbenetes módon még ez a hívás sem volt elég arra, hogy riadóztassák az őrséget, Fagan pedig egyre nyugtalanabb volt: II. Erzsébet brit királynővel valójában tragédia is történhetett volna.
Végül egy szobalány riasztotta az őröket, az egyik inas pedig whiskyvel kínálta a betörőt, hogy addig is lefoglalja. Végül a kiérkező rendőrök elvezették és előállították a férfit, akit meglepő módon viszont nem ítéltek el a királyi palotába való betörés miatt, de a történtek után szigorították a Buckingham-palota őrzését.
Miért tört be Michael Fagan II. Erzsébethez?
Számos spekuláció látott már napvilágot arról, miért is tört be Michael Fagan II. Erzsébethez, akit az incidens után több hónapra pszichiátriai kezelésre vittek. Édesanyja szerint a fia nagyra tartotta a királynőt, csak beszélgetni akart vele, és azt szerette volna, hogy hallgassa meg problémáit. Az aktívan munkásmozgalmi férfi saját bevallása szerint varázsgombák hatása alatt tett ingyenes kirándulásokat a palotában. Azonban az is elképzelhető, hogy tényleg csak tesztelni próbálta a palota védelmét. Akármi is legyen az igazság, tény, hogy Michael Fagan tette a monarchia történetének legszürreálisabb epizódja.


