Megfejtették a határtalan szerelem titkát, de a válasz nem hangzik kellemesnek


Bebizonyosodott, hogy a közös szenvedés a párkapcsolatok legjobb kötőanyaga. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól direkt bele kell hajszolnotok magatokat egy kisebb világvégébe, csak hogy szintet lépjetek a szerelemben. Egy 2024-es brit tanulmány szerint ehhez egy kiadós veszekedés vagy egy közös kudarc is elég, hiszen utána úgy fogjátok érezni, hogy közelebb kerültetek egymáshoz.

Minél idősebb az ember, annál jobban realizálja, hogy a szenvedés nem válogat és az az emberi élet természetes része. Carl Jung egyszer azt mondta, hogy „Az élet szenvedés, de a túlélés ad értelmet neki.” A kérdés csak az, hogy van-e olyan dolog az életben, amiért megéri szenvedni? Egy 2024-es brit tanulmány szerint (amely a Royal Society and Publishing nevű tudományos folyóiratban jelent meg), ha beüt a krach, akkor derül ki igazán, hogy milyen erős a párkapcsolatotok. Minél több nehézséggel küzdötök meg együtt, annál szorosabb lesz a kötődés köztetek.
A hétköznapi szóhasználatban a szenvedés bukást, gyengeséget és isteni büntetést jelent, de valójában ez nem egy olyan dolog az életben, amit el lehet kerülni. Ellenkezőleg, ez a kötőszövet, ami egyben tartja az emberi létet.
A tanulmány szerint kétféle szenvedés létezik:
Krízishelyzet esetén az agy menekülés helyett inkább elkezd „szociális ragasztót” termelni. Az oxitocinnak köszönhetően jobban fogsz ragaszkodni ahhoz, aki segített megoldani a problémáidat, ezzel még szorosabbra fűzve a viszonyt kettőtök között.
Az átélt traumák miatt már gyerekkorunkban eldől, milyen partnereink lesznek, hiszen olyan társat keresünk, aki hasonló lelki hegekkel rendelkezik. Viktor Frankl pszichiáter egyszer ezt írta: „Amikor a körülményeken nem tudunk változtatni, önmagunkat kell.” Ha célt adunk a szenvedésnek és még partnert is találunk hozzá, az sokkal elviselhetőbbé teszi a fájdalmat. Még a szerelem sem képes megszünteti a szenvedést, csak kontextusba helyezi, így sokkal elviselhetőbb lesz. Dr. Makai Gábor szerint érdemes megmutatni párunknak a sebezhető oldalunkat, mert az őszinte kommunikáció és a közös veszteségek olyan golyóálló mellényt adnak a kapcsolatotokra, amit egyetlen wellness-hétvége sem tud pótolni. Ha már láttátok egymást a pároddal a legmélyebb ponton, akkor többé már nincs mit titkolnotok egymás elől.
A szakértő szerint a szükséges szenvedések a legjobb párkapcsolati ragasztók, a szükségtelenek viszont szakításhoz vezethetnek. Dr. Makai Gábor szerint egy kis tudatossággal mi választhatjuk meg a szenvedés módját. „Nem az a lényeg, hogy romantizáljuk a fájdalmat, vagy feleslegesen keressük a bajt. Annyira azért ne legyünk mazochisták, hogy lubickoljunk a saját nyomorunkban. A közös kihívások viszont elmélyíthetik a kapcsolatot, ezt hívja a pszichológia posztraumás-növekedésnek. Hogy a felesleges szenvedést elkerüljük, érdemes megállnunk egy pillanatra, és tegyünk fel magunknak három kérdést:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.