Az előrejelzések szerint csütörtökön a viharfelhők kelet felé vonulnak, mögöttük pedig az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhőre lehet számítani, délnyugat felől azonban vastagabb felhőzet és zivatarok is érkezhetnek.

Forrás: met.hu
Nem kímél bennünket az időjárás: csütörökön is zivatarok várhatók
A nap első felében keleten még eső, zápor, heves zivatar is előfordulhat, délen pedig kisebb eső, zápor alakulhat ki. Délután északkeleten is lehetnek záporok, kisebb eséllyel zivatarok. Zivatarveszély miatt az ország keleti felére riasztást adtak ki. Az erősebb cellák környezetében viharos széllökésekre, sok csapadékra, helyenként felhőszakadásra és jégesőre is számítani lehet - írja a Köpönyeg.
Az északnyugati, nyugati, északi szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik, estére azonban fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A délutáni órákban általában 20 és 26 fok között alakul a hőmérséklet, keleten ennél néhány fokkal melegebb is lehet, míg a tartósabban felhős dunántúli tájakon alacsonyabb értékeket mérhetnek.
Pénteken már barátságosabb idő jöhet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, legfeljebb északkeleten alakulhat ki néhány zápor, északnyugaton pedig csepergő eső fordulhat elő.
Ezeket olvastad már?


