Szinetár Miklós Oszter Sándorról: "Ha Amerikában születik, akkor világsztár lett volna belőle"

Forrás: MTI/Lajos György -
gyász színész Szinetár Miklós Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyászol az ország: pénteken elhunyt Oszter Sándor. A színészről most Szinetár Miklós nyilatkozott. 

Szinetár Miklós a Rózsa Sándor című sorozatban rendezte Oszter Sándort, akit még főiskolai hallgatóként választott ki a címszerepre.

Budapest, 1970. augusztus 6. A Rózsa Sándor című film forgatása - Oszter Sándor Rózsa Sándor szerepében. Forrás: MTI/Lajos György

"Nagyon-nagyon gyászolok, nagyon szerettem, úgy hiszem, hogy ő egy elsőrangú filmszínész volt. Többször elmondtam már, hogy ha Amerikában születik, akkor világsztár lett volna belőle, így a magyar filmekben szerepelt egyedülállóan tehetségesen, szuggesztíven. Ha ott volt a képernyőn vagy a mozivásznon, nem lehetett másra figyelni. Hihetetlenül jelentős filmművész volt" – mondta az Origónak Szinetár.

A színész halálhírét elsőként felesége, Failoni Donatella zongoraművész tette közzé, Oszter Alexandra pedig a következő sorokat írta édesapjáról. Nyertes Zsuzsa, Oszter barátja és színpadi partnere is kifejezte gyászát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.