Farkas Zsolti nyerte meg Az ének iskoláját

TV2 győzelem Farkas Zsolti döntő Az ének iskolája Szulák Andrea sztár Szandi énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véget ért Az ének iskolája, a TV2 gyermek-tehetséggondozó műsora, ami egy igazán érzelmes, könnyes döntő adással búcsúzott. A nagy küzdelemben végül Farkas Zsolti lett a legjobb tanuló, aki többek közt tanulmányi ösztöndíjat nyert - tudta meg a Life.hu.

A döntő adásban csodálatos produkciók követték egymást, és a tanárok szinte nem is adtak más jegyet csak csillagos ötöst, így a végső döntésben nagy szerepe volt a sztárokból álló tantestületnek is. Az utolsó versenyben hat kisdiák vett részt, köztük dőlt el, hogy ki lesz a győztes és ezzel ki nyeri el a lemezkészítés lehetőségét, illetve a zenei tanulmányi ösztöndíjat.

Forrás: TV2
Forrás: TV2


A megmérettetésen Farkas Zsolti győzedelmeskedett, aki mindenkit lenyűgözött előadásával, sőt Szandit meg is ríkatta. A tehetséges fiú nagyon vágyott a győzelemre, amiért keményen megdolgozott. Tanára, Szulák Andrea is rettenetes izgult érte, mert az elmúlt hetek-hónapok alatt nagyon erős kötelék alakult ki köztük, és az énekesnő különösen jó képességű muzsikusnak tartja a fiút.

Az ének iskolája többi diákja közt nem tettek különbséget, így az első helyezett után már mindenki egyenrangú második helyezett lett, és a TV2 tanárai és stábja gondoskodnak arról a továbbiakban, hogy a most felfedezett tehetségek ne kallódjanak el, megfelelő támogatásban és képzésben részesüljenek a műsor végeztével is.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.