fashion week testápolás parfüm újdonság smink február szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre csak közeledik a naptári tél vége, mi pedig már alig várjuk a jó időt. Ha pedig tavasz, akkor felfrissülés, amit érdemes elkezdeni a bőrápolással és néhány új sminkcucc, illetve tavaszi ruhadarab beszerzésével.

A következőkben megmutatjuk, hogy mivel rukkoltak elő az egyes márkák februárban. Vegyünk egy nagy levegőt, és összeszorított foggal húzzuk ki ezt az utolsó kurta hideg hónapot, de közben kezdjünk el készülni a jó időre!

Triumph Shape Sensational kollekció

A nők 70%-a helytelen méretű melltartót hord - gyakorlatilag ez volt az első, amiről a Triumph sajtórendezvényén értesültünk. Akárhogy is nézzük, ez igencsak szégyenletes arány. Sajnos közülünk csak kevesen gondolják úgy (mint ahogyan a szám is példázza), hogy érdemes betérni a fehérnemű üzletbe, és minden feszkó nélkül, megbízva az eladóban, akár órákig kutatkodni a megfelelő modell után. Egy rosszul megválasztott melltartó az egész napunkat tönkreteheti, ez nem vicc. És mi a helyzet a plusz kilókkal? Üdvözítő hír, hogy a Triumph, a tökéletes melltartóin és alsóin túl, február közepétől különleges alakformáló kollekcióval is várja vásárlóit. A kollekcióbemutatón megismerkedtünk ezekkel a különleges darabokkal, és rá kellett jönnünk, hogy a tökéletes homokóra alak nem elérhetetlen, csupán a megfelelő alakformálót kell megtalálnunk hozzá, amit mindenképp érdemes a Triumphban keresni!


MAC Future Face és Peacocky kollekció

Igen, jól látjátok, a MAC kapásból két új kollekcióval indítja a februárt. A Future Face az új alapozókból, púderekből és színezett hidratálókból, valamint egy alapozó- és egy púderecsetből áll. A Studio Fix alapozók bizonyára sokatok kedvencei, hát még mennyire fogtok örülni, ha kipróbáljátok az újabb árnyalatokat és a Studio Careblend púdert, ami nemcsak fed, de ápol és nyugtat is. A kellő alapok után következzék a smink, amihez mesés színeket válogathatunk a pávás kollekcióból. Igazi színorgiát kíván a Peacocky kollekció, amiben az őrületes színű szemhéjpúderek mellett még kékes fukszia szájfényt is találunk.


Nive Visage Aqua Sensation termékcsalád

Reklámokban kismilliószor hallottuk már a "húzódik, száraz, berepedezik" triót, de sajnos a száraz és a nagyon száraz bőr kapcsán tényleg ez a három jelző jut az eszünkbe. A száraz bőrt legalább olyan nehéz ápolni, mint a zsírosat, ha nem nehezebb. A Nivea Aqua Sensation megoldást kínál a száraz bőr minden gyűlöletes tünetére, a termékcsaládban található nappali és éjszakai krémmel, szemkörnyékápolóval, illetve az arclemosóval. További jó hír, hogy a termékcsalád nemcsak a kifejezetten száraz bőrűek számára ajánlott, hiszen a krémek variánsai beszerezhetőek a normál, illetve a vegyes bőr igényei szerint is, hiszen a vízre minden bőrtípusnak szüksége van!

NUBU 2011-es tavaszi-nyári kollekció

A Rákóczi úti Mono Fashion saját márkája a Nubu, a hazai kínálat mindmáig hiánypótló márkája. Letisztult vonalvezetésével és színeivel a kifinomult és egyben stílusos öltözködés védjegyévé vált. Ezen a pozícióján mitsem változtat az idei tavasz-nyári kollekciója, ami remekül kombinálható darabokból áll. A feketén, fehéren, szürkén és bronzon túl a játékos kanárisárga igazi felüdülés, és persze a forró nyári napok reményét ébresztő szín. Szó sincs arról, hogy csak az találna kedvére való darabot a kollekcióban, aki a minimalizmus megrögzött híve, hiszen a romantikus hosszú ruhák aprólékos és változatos kidolgozása túllép a minimalizmuson. Mindegy, hogy egy könnyű nyári ruhát választunk, vagy a business lookba is beillő élre vasalt nadrágot maszkulin blúzzal, biztosan nem maradunk észrevétlenek. És az egészben az a jó, hogy mindezt feltűnés nélkül érhetjük el. A teljes kollekciót itt találod.

Vagabond 2011-es tavaszi-nyári kollekció

Színek, színek, színek és továbbra is színek! A Vagabond tökéletesen felmérte, hogy mire van szükségünk a hosszú és szürke téli hónapok után. Ennek fényében álmodták meg legújabb kollekciójukat, amihez eszméletlen jó hangulatú kampányfilmet is forgattak. A képkockákat és szebbnél szebb cipőket elnézve nem csoda, ha epekedve várjuk a jó időt, hogy a hosszú csizmák után végre nyitottabb lábbeliket húzhassunk. Őrült színű félcipők, bohém szandálok, romantikus platformok... ezekkel egyértelműen megalapozhatunk egy tökéletesen stílusos tavaszi szettet.



L'Occitane Baba & Mama balzsam shea vajjal

Burkina Fasóban, a hagyományok szerint a nők a shea vajat az újszülöttek bőrének ápolására használják, hogy megvédjék a baba bőrét a káros környezeti hatásoktól, valamint hogy az irritált bőrt megnyugtassák. Most itt egy igazi shea vajas újdonság a babának és a mamának. A Baba & Mama Balzsam az Ecocert (EFT embléma) által hitelesített Fair Trade termék. Táplálja, óvja és nyugtatja a baba törékeny és a mama érzékeny bőrét. Anyukák használhatják a sérülékeny területeken, hogy megelőzzék a striák kialakulását és megtartsák bőrük rugalmasságát és simaságát. A bőrgyógyászatilag tesztelt formulákat gyermekorvosok felügyelete mellett fejlesztették ki, és nagyon jó ajánlásokkal rendelkezik a bőr toleranciájára tekintettel. 25 önkéntes tesztelte a terméket, akik három hét után a terhességi csíkok halványulásáról számoltak be, és bőrük ruganyosabb, simább lett.



Ricci Ricci Dancing Ribbon: tisztelgés a couture előtt

A limitált kiadású Ricci Ricci Dancing Ribbon a Ricci ház múltjából nyerte inspirációját, a három fő pillér előtt tisztelegve: divat, művészet és parfüm. A számos díjat nyert Ricci Ricci üveg most nem a megszokott mályvaszínben, hanem fenséges pirosban pompázik, a vonalak építészeti ívei körülölelik az üveget és a dobozt.
Az illat fejjegyében málna, rebarbara és gyömbér adja meg a fűszeres jelleget. A szívjegyben a pazar estike tűnik elő, mely virág sötétedés után bontja ki szirmait és illatát. Kísérője az érzéki tubarózsa és a májusi rózsa. Az elbűvölő alapjegyben található pacsuli és szantálfa kihangsúlyozza az érzékiséget.



Feromon tartalmú parfümök? - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xh4I9xBLBp8KBtH5


L!FE Magazin - Minden nap 18 órakor a LifeNetwork televízió műsorán!





Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.