55 éves lett Bridget Jones szerelmének megformálója, Hugh Grant

film Hugh Grant színész Hollywood Bridget Jones naplója brit születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hollywoodi világsztár igazi nagyágyúnak számít, számtalan produkcióban láthattuk már az évek alatt. Az Igazából szerelem, a Sztárom a párom, a Négy esküvő és egy temetés és persze a kultikussá vált Bridget Jones naplója főszerepei is a listáján találhatóak. A sztár ma már háromgyerekes apuka, de az idő múlásával is odavannak érte a nők. 

A britek egyik leghíresebb és legnépszerűbb színészeként tartják számon. Hugh Oxfordban tanult, ahol egy elit angol társaság tagja volt. Elmondása szerint itt ragadt rá az enyhe beképzeltség, és barátságos laza hangnem sajátos keveréke. Olyannyira laza lehetett, hogy egy exkluzív meleg egyetemi klubban is tagságot vállat. A karrierjének ugródeszkáját a Négy esküvő egy temetés című film jelentette, melyben Andie MacDowell volt a partnere.

Forrás: AFP

Ami a magánéletét illeti, három gyermeke van, akik szinte egy éven belül születtek, méghozzá két teljesen különböző hölgytől. A színésznek 2011-ben született meg az első gyermeke a kínai színésznőtől, Tinglan Hong-tól.

Bridget Jones örök szerelme Forrás: Origo

A legnagyobb szerelme mégsem ő, hanem Liz Hurley. A pár 13 éven át volt együtt, de közös gyermekük nem született, ám a színésznő fiának Hugh Grant lett a keresztapja.

Hugh Grant és Liz Hurley Forrás: NORTHFOTO/EMPICS Entertainment/Gareth Davies

A Trónok harca sztárja, Emilia Clarke lett az év nőjehttp://www.life.hu/news/20150909-emilia-clarke-a-tronok-harca-sztarja-lett-az-ev-noje-a-gq-magazin-szavazasaban.htmlA sorozat egyik legnépszerűbb karakterét megformáló Emilia Clarke nyerte el a GQ magazin "Az év nője" elismerését. A színésznőnek pedig még egy vicc, és egy szép gesztus is futotta az erejéből köszönőbeszédében.News--Fél év kóma után ébredt fel a lány – Végre találkozhatott megmentőjévelhttp://www.life.hu/news/20150908-barbra-fel-ev-koma-utan-ebredt-fel-autobalesete-utan-majd-talalkozott-megmentojevel-czeder-attilaval.html2014.április 30-án Kozármislény közelében történt az az autóbaleset, amelyben a 23 éves H. Barbara súlyos sérüléseket szenvedett. Hat és fél hónapig volt kómában, amikor felébredt, találkozott a megmentőjével.News--Kis Grófo tarolt - A Bulibáró lett a nyár slágere!http://www.life.hu/news/20150908-kis-grofo-bulibaroja-lett-az-idei-nyar-abszolut-slagere.htmlKétségkívűl Kis Grófo és Pixa Bulibárója nyerte el a nézők legnagyobb tetszését az idei nyár folyamán. A szavazás hatalmas fölénnyel zárult! News--Völgyi Zsuzsi kikerekedve tért haza nászútjáról http://www.life.hu/sztarok/20150908-volgyi-zsuzsi-hosszu-ideig-tarto-szinglisege-utan-kikerekedve-tert-haza-naszutjarol.htmlVölgyi Zsuzsi augusztus elsején mondta ki a boldogító igent. Nászútra csak az esküvő után egy hónappal került sor, a napokban pedig már haza is érkeztek Törökországból.TV + SztárokOrigoDavid Beckham lesz az új James Bond? http://www.life.hu/sztarok/20150908-david-beckham-jatszana-a-vilag-leghiresebb-ugynokenek-szerepet.htmlGuy Ritchie következő filmjében biztosan láthatjuk majd a világhírű exfocistát, de Beckham a legújabb hírek szerint a 007-es ügynök szerepére áhítozik a legjobban. TV + Sztárok--Vajna Timi blogírást tanulnahttp://www.life.hu/sztarok/20150907-vajna-timi-andy-vajna-felesege-blogirast-tanulna-oravecz-noratol.htmlAkár az is előfordulhat, hogy Oravecz Nórától fog blogolást tanulni Andy Vajna felesége.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.