Virágcsokor, és feszengés: Így kért bocsánatot áldozatától Kiss László

Kiss László erőszak Takáts Zsuzsanna RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Kiss László bocsánatot kért egykori áldozatától, Takáts Zsuzsannától. A volt úszókapitány szerint az 1962-es ítélet megtette hatását, az elmúlt évtizedekben ugyanis mindent megtett, hogy beilleszkedjen a társadalomba.

Takáts Zsuzsannát felkereste Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, valamint Hargitay András úszókapitány is, ők szintén elnézést kértek. Kiss László eláll a perújrafelvételtől.

Forrás: RTL Klub, MTI

- mondta egykori áldozatának Kiss László, aki 1961-ben két társával együtt megerőszakolta Takáts Zsuzsannát. Tette miatt 20 hónapot töltött börtönben. Hozzátette:

Az egykori úszókapitány az RTL Klub kamerái előtt egy virágcsokorral lépett áldozata elé, bemutatkozott, majd bocsánatot kért.

Kiss László szerint az ítélet megtette hatását, az elmúlt évtizedekben ugyanis mindent megtett annak érdekében, hogy bebizonyítsa, képes beilleszkedni a társadalomba. Takáts Zsuzsanna korábbi interjújában elmondta, hogy nem tudott megbocsátani Kiss Lászlónak, miután az úszóedző nem is kért tőle bocsánatot.

Bánáti János ügyvéd, aki Kiss Lászlót képviselte az ügyben, az RTL Klubnak elmondta, hogy

az egykori úszókapitány eláll a perújrafelvételtől.

Kiss László ugyanis korábban azt hangoztatta, hogy az 1962-es ítélet egy koncepciós per eredménye, ezért perújrafelvételt kér, és tisztázza magát.

Átnevezték az uszodát

Szerdán rendkívüli ülést tartott a százhalombattai képviselő-testület Kiss László nemierőszak-ügyében, amelyen eldöntötték, hogy elveszik az edző díszpolgári címét, valamint átnevezik a róla elnevezett helyi uszodát - derül ki az Origo cikkéből.

Kiss László, mögötte Hosszú Katinka Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Zsuzsanna barátnője is célpont volt

Eredetileg nem is Takáts Zsuzsanna, hanem egy barátnője lehetett Kiss László és két társának célpontja. Az újabb dokumentumokból az is kiderül, hogy a rendőrök hagyták, hogy a három vádlott összebeszéljen a tárgyalás előtt.

Nem Takáts Zsuzsannát, hanem egy barátnője szemelték ki Kiss Lászlóék - írja a Bors. A lap birtokába került bírósági dokumentum szerint, Zsuzsanna végül egy másik barátnőjével ment ki aznap az uszodába.

Forrás: MTI/Földi Imre

Nyugodtan beszélgethettek

A dokumentumból az is kiderül, hogy amikor a három vádlottat a XIII. kerületi rendőrkapitányságról átszállították a Tolnai Lajos utcába, a gépkocsiba beülő rendőr - a szolgálati szabályzat ellenére - csak egy darabig volt a rabszállító kocsiban, majd a gépkocsivezető mellé ült előre.

Így a három vádlott nyugodtan beszélgethetett.

Ekkor vetette fel Kiss László: mondják azt, hogy Takáts Zsuzsanna önként közösült velük, amiért száz forintot kért, de mivel ezt nem fizették ki, feljelentette őket. Két társa ezt a javaslatot elvetette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.