Az Úszószövetség máris reagált Hosszú Katinka nyílt levelére: Értetlenül állnak előtte!

Forrás: AFP/Odd Andersen -
Magyar Úszó Szövetség Gyárfás Tamás Hosszú Katinka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Úszószövetség közleményben reagált Hosszú Katinka pár órával korábban közzétett nyílt levelére, amelyben lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a szövetség elnökét. A közlemény tartalmát, ahogy korábban Katinka levelét is, változtatás nélkül közöljük.

Alapvetés, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok versenyzői teljesítményét a Magyar Úszó Szövetség a lehető legnagyobbra értékeli.

Hosszú Katinka Forrás: AFP/Odd Andersen

A MÚSZ vezetése – elnök, alelnök, igazgatók, felnőtt és utánpótlás szövetségi kapitányok –

értetlenül áll Hosszú Katinka újabb megnyilvánulása előtt.

Legyen szó arról, hogy januárban nem állt szóba Kiss László szövetségi kapitánnyal még a vele kapcsolatban kitört botrány előtt sem, mint ahogy nem áll szóba utódával, Hargitay Andrással, még a világversenyek helyszínén sem, sem a szállodában, sem az uszodában.

Tavaly ilyenkor azért szólalt fel, hogy nincs külön masszőrje, öltözője, nem áll rendelkezésre megfelelő videó-elemző rendszer. A MÚSZ az első két felvetést cáfolta, a videórendszert hamarosan beszerezte, működésbe állította, ám azt a bajnoknő egyetlenegyszer sem vette igénybe.

Az idén januárban a szövetség 12 millió forintos felkészülési juttatást kívánt neki biztosítani – vele ellentétben a válogatott legjobbjai az arányosan kisebb összegeket elfogadták, míg ő az erről szóló szerződést teátrálisan széttépte.

Hosszú Katinkával és edzőjével a Magyar Úszó Szövetség vezetői utoljára egységesen tavaly októberben ülhettek le, ekkor a szövetség elnöke közölte vele, nehezményezi, hogy Hosszú Katinka a világbajnokság promóciós filmjében csak az általa meghatározott többmilliós összegért vállalt volna szerepet.

Shane Tusup Rióban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A versenyző igénye annak idején visszautasításra talált, az elnök szerint ugyanis valamennyi magyar úszó számára megtiszteltetés, hogy világbajnokságot rendezhetünk, melyért az ország hatalmas anyagi áldozatokat vállal, többek között lenyűgöző uszodát épít, egyszersmind kiemelt támogatásban részesíti a legjobb sportolókat. A MÚSZ álláspontja szerint valamennyi versenyző erkölcsi kötelessége, hogy a lehetőségek szintjén a világbajnokság promóciójában részt vállaljon. A kapcsolat ekkor mérgesedett el.

Korábban a Magyar Úszó Szövetség elnöke személyesen járt közben annak érdekében, hogy Hosszú Katinkát az Amerikából történt hazaérkezését követően a Vasas szerződtesse egyedi nagyságrendű havi fizetésért. Közreműködött abban, hogy a Porsche Hungáriától gépkocsit kapjon, a Groupama Biztosítóval pedig nagyvonalú szerződést köthessen.

Még korábban a MÚSZ a lehetőségei szintjén mindent megadott Katinkának, így a londoni olimpiát követően, 2012-ben fedezte a teljes Világkupa-körutazásának összes költségét, hiszen akkor az eredményesség hiányában a viadalok rendezői még nem hívták meg – ugyanakkor, más nemzeti úszó-szövetségek gyakorlatával ellentétben, semmilyen formában nem kért részesedést a versenyző pénzdíjaiból,

melyek jelenlegi függetlenségének alapját képezik.

Hosszú Katinka 2016-ban halmozta az aranyérmeket Forrás: Hosszú Katinka / Facebook

holott egyre több eredmény igazolta annak a mondásnak az igazságát, hogy immár lett volna mire szerénynek lennie.

A Magyar Olimpiai Bizottság ösztönzésére a sorozatos, méltatlan kritikák ellenére a MÚSZ hátrább lépett, a sikerek érdekében nem szállt vitába a versenyző-edző párossal. Hogy ez az álláspont helyes volt, azt igazolták a csodálatos riói győzelmek, a három arany és az egy ezüstérem.

Ezt követően a szövetségi kapitány valamennyi nyilatkozatában méltatta Katinka helytállását, hangsúlyozta, nyitott a megbékélésre, a harmonikus együttműködés érdekében a szövetség bármely kérésének kész eleget tenni. Ugyanez a hangnem jellemezte a szövetség elnökének és a többi vezető tisztviselőnek a megnyilvánulásait. Hargitay András meghívta Shane Tusupot az edzőbizottság irányító testületébe – válaszra sem méltatták.

Hosszú Katinka, Rio 2016 Forrás: Facebook/Katinka Hosszú

Ami a megfogalmazott vádakat illeti, minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy 2008-ban Gyárfás Tamás arra ösztönözte volna Hosszú Katinkát, hagyja abba a versenyzést. A szövetség elnöke ilyet soha, egyetlen úszónak nem tanácsolt, és nem is fog.

Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka kapcsolata januárban mérgesedett el Forrás: MTI/Kovács Tamás

A MÚSZ, de mondhatni az egész magyar sport a honi lehetőségek maximumát igyekszik folyamatosan biztosítani a számára. A Tüske-uszodában akkor kér pályát, amikor akar – itt van egyébként a sohasem használt videórendszer is; arról a szövetség nem tehet, hogy a rendelkezésre álló uszodák közül a Komjádi-uszodát a vb érdekében felújítják, és emiatt bezárták (megjegyzendő: ha ez nem történik meg, hamarosan jóval hosszabb időre a teljes létesítményt be kellett volna zárni, annyira elöregedett).

Hosszú Katinka elmarasztalja a közgyűlést, amely nyílt szavazással adott az elnöknek újfent bizalmat, amikor Gyárfás Tamás maga kezdeményezett önmagával szemben bizalmatlansági indítványt, majd elhagyta a közgyűlés helyszínét. Távollétében szavaztak arról, hogy nyílt vagy titkos legyen a jelenlévők állásfoglalása, egyetlen küldött kivételével döntöttek a nyílt voksolás mellett, amelynek eredménye 112-1 lett.

A klubok és műhelyek nem érdekek mentén részesülnek a minden eddiginél nagyobb nagyságrendű pénzügyi támogatásban – az évek óta alkalmazott, konszenzussal elfogadott, a különböző korosztályokban elért eredmények alapján kidolgozott egyesületi rangsor alapján kerülnek felosztásra a források. Az egyes versenyzők ösztöndíjainál szintén az eredményesség számít elsődleges szempontnak – a legjobbak esetében a MOB által megszabott mérték a kizárólagos irányadó. A MÚSZ a szerdai napon a válogatott hét tagjának – majd később még további tizenötnek – személygépkocsikat ad át a minél eredményesebb vb-felkészülést segítendő, és a következő esztendőre is milliós nagyságrendű felkészülési támogatást nyújt a legjobbaknak. Mint ahogy évekkel ezelőtt is igyekezett a lehető legnagyobb mértékben támogatni a versenyzőket, a klubokat, világversenyek Magyarországra hozatalával segíteni a sportág népszerűsítését, már jóval azelőtt is, hogy Katinka igazán eredményes úszóvá vált.

A sors ajándéka, hogy Hosszú Katinka találkozott Shane Tusuppal,

akivel bámulatos eredményeket értek el az elmúlt négy évben. Más kérdés, hogy teljesítményének jogos elismerése mellett számos nemzetközi tekintélyű tisztviselő, versenyrendező egyre több alkalommal panaszkodik az edző viselkedésével kapcsolatban. Az ütközések eredője rendszerint anyagi természetű. Tény, hogy a sportvilágban a professzionalizmusnak a legteljesebb mértékig helye van,

Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup Forrás: Facebook

Méltatlannak éreznénk a konkrét példákat felsorolni, ezek részleteitől szeretnénk a sportközvéleményt megkímélni – hiszen az újabb és újabb, nehezen minősíthető nyilatkozatok ellenére a cél változatlan: a sportolók nyújtsák tudásuk legjavát a medencében. És persze az is, hogy a kiváló eredményeket produkáló magyar úszósport továbbra is az a remek közösség maradjon, amelyik egy immár 120 éves hagyományt ápol, méltó módon.

Természetesen mindig voltak és lesznek is nehéz emberek, akik külön utakon járnak, akik markáns véleményt, sőt, értékelendő, megszívlelendő kritikát fogalmaznak meg, ehhez az úszócsalád is hozzászokott, hisz megannyi világklasszis versenyző és edző fordult meg a medencék partján; amit nem lehet megszokni, azok az időről időre előtörő, érthetetlenül szélsőséges megnyilvánulások.

Ezen úszócsaládnak megbecsült tagja Hosszú Katinka is, aki igazi ikonná vált remek sikereinek köszönhetően. A Magyar Úszó Szövetség mindezt a legcsekélyebb mértékben sem kívánja beárnyékolni, de a leghatározottabban elutasítja azokat a megnyilvánulásokat, amelyekkel újból és újból szembesülni kénytelen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.