A @wchinapost által Instagramon közzétett videón az látszik, hogy a nő – akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra –, törlőkendőkkel súrolja le arcáról az erős sminket a reptéri átvizsgálás közben. A háttérből egy hang – feltehetően egy reptéri alkalmazotté – utasítja őt: „Töröljön le mindent, amíg úgy nem néz ki, mint az útlevélképén.” Majd szemrehányóan hozzátette: „Miért sminkel így? Ezzel csak a bajt keresi.”
A felvétel felrobbantotta a közösségi médiát: a videó több ezer megtekintést hozott, a kommentelők ujjai alatt pedig csak úgy füstölt a billentyűzet. „Ez nem sima smink, ez cosplay” – írta az egyik felhasználó. Mások ironikusan megjegyezték: bizony, nem lehet örökké filterek mögött élni. Ugyanakkor sokan kiálltak az utas mellett: „Már eleve összeomlott attól, hogy le kelett mosnia a sminket, nem kellett volna még megalázni is” – írta egy kommentelő. „Ez szörnyen kellemetlen lehetett neki. Nem vicces a helyzet, hanem bántó.”
Az eset jó példa arra, hogy a szépségipar és a biometrikus rendszerek nem mindig férnek meg egymás mellett. Nemrég Janaína Prazeres modellt, akit a norvég Playboy a "tökéletes nő" címmel tüntetett ki, 40 perceen keresztül tartották fel a repülőtéren, mert a biztonsági személyzet nem tudta megállapítani, valóban az ő képe szerepel-e az okmányában.
A brazíliai influenszer eddig több mint 1 millió dollárt költött plasztikai beavatkozásokra – köztük orrplasztikára, ráncfelvarrásra. „Mindig is tudtam, hogy egyszer ez lesz belőle” – ismerte el az incidens után, hozzátéve: „A tökéletességnek ára van.” Az eset után új útlevélképet csináltatott, hogy elkerülje a hasonló kellemetlenségeket.
A közösségi oldalak felhasználói azonban nemcsak a nőket, hanem a reptéri technológiát is kritizálták – írja a New York Post. „Nem lenne itt az ideje frissíteni az eszközöket?” – kérdezte egy hozzászóló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.