I love Dzsízuska - Terézanyu írása

Mint egy multinacionális cég kíméletlen, rövid távú stratégiája. Nem hibázhatsz, csúcsra kell járnod. Gyakorlatilag 120 óra tiszta munka, plusz még a pénzkereső hivatás. Szuper, idegkímélő időszak év végén, mikor már egyébként is ki van nyúvadva az ember. Mondanom sem kell, a bevásárlás nem történt meg egészen szerdáig, mert a tervezésbe nem kalkuláltam bele a gyermek betegségét, az emiatt csúszó határidős munkákat, sőt azt sem, hogy az eszes kétéves megtalálja a neki szánt ajándékokat.

De sebaj: a fenti Klasszikus Karácsonyi Menü ( KKM) ipari mennyiségű előállításában nagy rutinom van, szimultán tudok fasírtot és süteményt keverni. Ebből születik a fasírtos bejgli, párhuzamosan tudok a töltött káposztához való golyókkal zsonglőrködni és húst panírozni: ebből lesz a rántott káposzta.

No para: az én családom szerencsére olyan - nem kis munkám fekszik ebben -, hogy mindent megesznek, amit eléjük teszek, pláne ha jó sok van belőle. Mindenki ragaszkodik a KKM-hez, és a kajálást követő hosszú és alapos pihenéshez, filmnézéshez, olvasáshoz.

Természetesen az egész sütő-főző program minden idegbaj, ordibálás nélkül zajlik, soha nem veszünk össze életem párjával. Nálunk egy "bammeg" nem sül el karácsonykor, az hétszentség. Az ünnep jelentette öröm mellett a terhek is pontosan fifti-fifti alapon oszlanak el kettőnk között, és ezt egyikünk sem vitatja. Soha. Pláne nem üvöltve. Pláne nem a gyerek előtt.

Idegnyugtatónak legjobb a lakás díszítgetése, csillagok lógnak a karnisokról, füzérek a csilláról, angyalkák himbálóznak a függönyön. A férjemnek azt hiszem, nem annyira tetszik, mert néha megkérdezi: a tökömre habcsókot drágám, ne akasszak?! Mire én bájosan így felelek, a béke megőrzésének érdekében: milyet szeretnél drágám, fehéret vagy rózsaszínűt?!

És imádom az ajándékbontogatást is: mióta gyerekem van, azóta minden egyes ajándékának úgy örülök, mintha én kapnám. Soha nem sikerült még egyetlen szentestén sem végigénekelnem a Mennyből az angyalt, mert már a páhásztoroknál könnyekig hatódom, de ezt általában röhögőgörccsel igyekszem palástolni. És még a karácsonyi nagytakarítást is szeretem, pedig nem vagyok egy kiköpött utzen-putzen. Ám idén, 23-án, úgy döntöttem, hogy az áldott ünnepre beszerzek még egy könyvespolcot, és kipakolom végre a Nagymamám rám hagyott könyveinek javát, amik évek óta a garázsban várnak sorsukra.

Nyugodtan, a Jézuska szárnyainak suhogásától kísérve pakoltam, és arra gondoltam, van elég időm, már csak a Szt. húslevest, töltött káposztát, rántott húst kell megcsinálnom, nyugi. Férjem nem értette, miért pont most kell még ezt is csinálni, nem várhattam volna vele, ha már úgyis évek óta ott élnek szegények a ládákban?!

Pakolok, bőszen rázom a port az öreg kötetekből, és egyszercsak Mikszáth: Noszty fiú esete Tóth Marival című regényéből - a Nagymamám egyik
legkedvesebb regénye - kiszédül egy tenyérnyi, megsárgult cédula. Elolvasom a reszketeg, de gömbölyű betűkkel gondosan írt sorokat, Mami kézírását, aztán lassan leülök a földre.

Én - talán érthető okokból - kalkuttai Teréz anyát házi szentként tisztelem, még egy mellszobra is ki van állítva a konyhaszekrényen. A Nagymamám könyvéből kipotyogott cetlin nem más volt, mint Teréz anya egyik imádsága. De a Nagymamám nem érte meg a regényeim megjelenését: nem tudhat Terézanyuról.

Karácsonykor hiányoznak tán a leginkább azok, akik már nem ünnepelnek velünk. Az ő hiányuk emlékeztet makacsul arra, hogy áldás és kiváltság
együtt lenni. A Nagymamám cetlijén ez állt:

"Uram, tégy engem a békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek,
ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét,
ahol viszály - oda egyetértést,
ahol kétely - oda hitet,
ahol kétségbeesés - oda reményt,
ahol árnyék - oda fényt,
ahol szomorúság - oda örömet."

Minden Kedvesolvasónak szeretésben, nevetésben, pihenésben és kalóriában gazdag Ünnepeket kívánok!