Kiss Ádám: "Mindenki röhög, én meg sírok" - Szily Nóra interjúja

Mi az, hogy "semmi"? Te viccelsz velem!

Nem, csak azt gondolom, hogy már nem tudok újat mondani az embereknek a színpadon kívül. Arról, hogy hogyan kezdődött ez az egész, otthon is ilyen vicces vagyok-e, apukám mióta nincs velünk - ezeket már tényleg kiveséztem. Nem hiszem, hogy ha ötvenharmadszorra hallják ugyanazt, akkor attól lázba jönnek az olvasók.

Gondolod, hogy nincs több kérdés?

Ja, azt nem gondolom, csak én bezárok. Fölöslegesnek tartom, ha felhív egy napilap, hogy mondjak valamit. "Csak úgy" nem akarok szerepelni. Ami humor, ami én vagyok, az mehet, de több nem.

Hol a határ?

Ami már nem szervesen Kiss Ádám. Vagy ami már túlságosan is az.

13 évesen kezdtél el álmodozni a "kisfábryságról" - már 27 vagy, vagyis az életednek a nagyobbik fele telt el humorral. Az álom teljesült. Ugyanúgy megmaradt a ragyogás?

Igen. Szép volt az út, ami ide vezetett. Nem pottyant az ölembe, és azóta az előnyeit és a hátrányait is átélem az ismertségnek. Ha visszagondolok, régen is inkább humorista akartam lenni, mint híres. Ez így is maradt.

Akkor ez a kettő nem kapcsolódott össze a fejedben?

Nem. Engem nagyon zavar a "híresség". Ráadásul lassan a humor rovására megy. Már nem tudom "csak úgy" figyelni az embereket, nem tudok beleolvadni a társadalomba. "Ott van Kiss Ádám!" Mindenki azt feltételezi, hogy a mondatait visszahallja tőlem. Én meg azon kapom magam, hogy arra figyelek, hogy természetes legyek - ami persze épp ettől nem megy. Nem beszélve egy átlag szórakozóhelyről, ahol nem tudok szórakozni, elengedni magam. Feszült vagyok attól, hogy néznek - és ez a busz már elment. Nem panaszkodni akarok, csak ezt szívesen feláldoznám azért, hogy mezei humorista lehessek, érted? De olyan meg nem létezik.

Néha jó lenne a huszonévesek laza életét élni...

Aminek szintén vége. Ilyen szempontból két kellemes évem volt.

Irány külföldre pihenni!

Külföldön nagyon jó, igen, azt imádom. Ha van pár napom, már megyek is, és csak sétálgatok az utcán...

Jó néha "senkinek" lenni?

Egynek lenni! Ez néha rám tör, mert egyre inkább hiányzik ebből az egészből.

Belegondoltam... Mennyit utazol egy hónapban?

Nagyon sokat. Van, amikor Pesten vagyok, de volt olyan hetem, amikor 1750 km-t mentem. Ötször jöttem szembe magammal az autópályán. Átlagban 10-15 fellépést vállalok, de van olyan hónap, amikor minden napra esik egy.

Nem unod még magad?

Pont ez benne a truváj, hogy úgy kell csinálni, hogy ne! Vannak kollégák, akiken látom, hogy már unják, a pénzért csinálják, de én még nem tartok itt, hál' istennek. Mindig kitalálok magamnak valamit - jött a könyvírás, vagy a Roast, vagy egy másik műsor. Egy kicsit mindig keresek más irányt, ami még humor, de mégis másik ösvény, és az motiválni tud. Akkor durván bepörgetem magam, aztán visszacsöppenek az átlagos stand up-os életbe, a szürke hétköznapokba, illetve a narancssárgákba! Mert ha azt mondanám, hogy szürkék, az azt jelentené, hogy elégedetlenkedem - de nem! Nekem narancssárgák a hétköznapok.

De akkor a töltődés például az, amire most utaltál?

Az a szellemi töltődés. Ha Magyarországon pihenek, a fizikai töltődés számomra az, amikor egy erdei hotel utolsó folyosójának utolsó szobájában vagyok a barátnőmmel. Vagy magamra zárom a lakásom, esetleg lemegyek nagyapámhoz, de ott is jönnek a szomszédok a faluban: "Én mán akkó' megmondtam, mikor pici vót, hogy mán' csak beszél, beszél..." Persze mindenki meglátta bennem a tehetséget hat hónapos koromban.

Milyen ritmusban töltődsz, és mikor érzed azt, hogy szükséged van rá?

Most kezd beállni, fél év után egy hónapra eltűnök. Muszáj befelé is élni, mert nem lehet csak kiadni magamból mindent. Hisz ezt csinálom. Minden este elmegyek, és vicces vagyok. Most például ki voltam borulva, mert Kópházára újra hívtak alig három hónap különbséggel, és nem tudtam ötven perc újat mondani nekik, hanem csak húszat. Zavart, hogy nagyon néz egy nő. Hú, biztos azért nem nevet, mert ő ezt már hallotta. Hajlamos vagyok belelovalni magam ilyen apróságokba, ami tök fölösleges, és kezdem rosszul érezni magam a színpadon - persze ezt nem látják -, közben lehet, hogy csak fáj a hasa, vagy félrenyelt, vagy mit tudom én. Akkor elindul bennem egy lavina. Erről le kellene szoknom.

Mondtad, hogy zavart, hogy három hónapon belül hívtak vissza ugyanoda - egy 50 perces műsor mikorra újul meg?

Egy negyed év, fél év, amíg kicserélődnek a poénok. Kitalálok valamit, elkezdem csiszolgatni, hozzáteszek, elveszek belőle.

De mi az, hogy kitalálok valamit? Hogy működik Kiss Ádám stand up-os? Ül otthon, és...?

Hát az ritka! Ha nagyon erőlködöm, az nem jó, de ha valaki más erőlteti rám a határidőt - érdekes -, az megy. Ha én határozom el, hogy Ádámka hétfőre ki kell találni öt új poént, akkor még kedden is csak ott ülök. A saját magam főnökeként elnézőbb vagyok, de ha valaki rám szól - a Dumaszínház vagy a műsor producere, mintha az osztályfőnököm lenne -, akkor azt érzem, hogy meg kell csinálni.

A pedagógusgyerek megfelel.

Igen, igen. Abszolút tényleg! Ez van bennem.

Menjünk oda vissza, hogyan épül fel egy poén. Kitalálod, hogy most celebekről fog szólni, vagy a családodról? Kitalálod a tematikát?

Elég egy csíra. Vegyünk egy példát. Nekem békafóbiám van. Egyébként több száz másik is, tériszony, ilyesmik.

Azokból jó sokáig elleszel!

Persze! Szóval békafóbiám van, rosszul vagyok, ömlik a víz a homlokomról, ha egy béka van az egyméteres körzetemben. Nem tudok ezzel mit kezdeni évek óta. A családom eljutott oda, hogy már csak röhögnek rajtam. A tesóm - aki pszichológus - azt kérdezte: "Miért nem beszéled ki magadból a nyomorúságodat te szerencsétlen, mert ez nagyon vicces!" Tavaly húsvétkor egy szobában hagytak egy békával - nem direkt, hanem ők elmentek, én meg otthon maradtam. Egy faházat béreltünk, és bejött egy béka a szobába úgy, hogy egyedül voltam. Az akkora feladat volt nekem! Minek jött be, és hol? Meg voltam bolondulva! Felhívtam őket, hogy jöjjenek vissza értem. Hosszú a sztori, mindegy, de a vége az, hogy amikor a sógorom hozta ki a békát a szobából, én azzal mentegetőztem, hogy amikor egyedül voltam - higgyék el, sokkal nagyobb volt!

Bocsánat, de kuncogok... Sőt!

Na, és ez volt az a pont, amikor azt mondta a tesóm, hogy kész, ezt azonnal vigyem a színpadra, ilyen nincs, hogy valaki összevissza hazudik magának és mindenkinek. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Leültem, öt oldalban összeszedtem vázlatokban, hogy Békásmegyeren még sosem szálltam le stb. - gyűjtögettem mindent, ami "béka", és ebből lett egy háromperces blokk. Egy új poént először elmesélni a legnehezebb. Hisz még nem tudjuk, hogy hat-e, és nagyon rizikós, hogy mikor jövök elő vele. El kell kapni azt a ritmust, amikor mondhatom.

Mennyi a megírt poén, és mennyi tud megszületni a színpadon?

Ez is nagyon változó. Van egy alap, aztán letérek a "békaösvényről". Most a színpadon találtam ki például, hogy lehet, hogy azért félek, mert előző életemben szúnyog voltam, és ebben lehet valami, mert a szúnyoghálótól is félek. Ez otthon még nem jutott eszembe, hanem ott jött ki. Most már felveszem a műsoromat a mobillal a zsebemben, mert amúgy ezeket elfelejteném. Hazamegyek, meghallgatom, és azt mondom: "Ja, aha, hát ez tök jó. Ez marad, ez is, ez nem..."

Nyilván annyira fent van az adrenalin, hogy képtelen vagy rögzíteni az emlékezetedben, mert már a következő poénra figyelsz.

Hú, az durva! Megfigyeltem, hogy teljesen normálisan beszélek, de közben fejben meg már ott járok, hogy mit is kéne mindjárt előszedni: a médiát vagy a nagyapámat? Közben meg folyamatosan nyomom.

Tehát egy kicsit "le vagy kettőzve". Van, amit nézőként látok, hallok, és közben a fejedben ott van hátul a szerkesztő?

Így van. Pontosan. Erre pár éve döbbentem rá. Kicsit ijesztő, de közben jó is, mert nem tud kizökkenteni semmi és senki.

Mennyire igazak a történetek? Például Activity a családdal, amikor a dédi előadta a Csillag születiket.

Van, ami teljesen, és van, ami 70 százalékig igaz. Nem az a stand up-os vagyok, akinek megvan az a képessége, hogy a semmiből egy olyan fiktív történetet kerekít ki, hogy röhögsz. A lényeg pedig ez. Nem úgy megy haza a néző, hogy ez igaz volt-e, vagy nem - hanem hogy vicces volt-e? Nálam lennie kell valami alapnak. Dédinek vagy békának, amiből kibontom, tovább színezem a sztorit - az már az én dolgom -, de fontos, hogy legyen minimális valóságalapja a történetnek.

Amikor elkezdesz dolgozni akár a béka-, akár a dédiprojekten, akkor leülsz, és a gép előtt dolgozol, vagy a kocsiban mész, és a diktafonra kezdesz hadarni?

Humoristának lenni 0-24-es meló, mert bármikor bármi eszedbe juthat. Vagy telefonra mondom, de a papírcetli még mindig az életem. Nem vagyok a kor gyermeke, aki laptoppal rohangál. Ha megragad valami, azonnal rögzítem. Például, amikor azt hallottam, hogy VV Veronikát agyrázkódással szállították kórházba, nahát az bekerült a műsorba. Mit akarnak megetetni velünk? És ezt megnyomom, hogy AGYrázkódással...?

De mi a szűrőd? Min múlik, hogy engem kicikizel, vagy nem?

Egy mondat elég, amit hallok, és már írom. Mint Veronikánál, akit nem ismerek, lehet, hogy aranyos - nem foglalkozom vele -, csak jön a poén. Ez nem személyfüggő.

Nem vagy celebellenes?

Ja, nem. Azt nem bírom, amikor valaki attól híres, hogy "híres". Celebek vannak és lesznek mindig, és híres emberek is. Csak ezeket mindig összekeverik: "Te nem vagy celeb?" Nem, nem vagyok az, mert nekem eszköz a kamera, hogy eljussak minél több emberhez, neki pedig létszükséglet. Én a felesleges megjelenéseket nem támogatom - a celeb pedig abból él.

Szerinted az jó, hogy mindennap láthatlak, csak egy gombot kell nyomnom a távirányítón?

Nem, az nem jó. Azzal nem tudok mit kezdeni. Nekünk, és a műfajnak sem tesz jót, csak a csatornának, ami adja, mert nézettséget hoz a brazil szappanoperákhoz képest.

Neked miért nem jó?

Azért nem, mert már mindenki felismer. Amikor elkezdtük, akkor hétfő este egy late night show-t csináltunk, egy bulit akartunk, amit epekedve várnak az emberek. Ez ment egy darabig, és az ismertség is egészséges mederben maradt. Tízből nyolc ember elment mellettem az utcán, kettő meg azt mondta, hogy ez a srác tegnap milyen vicces volt. Felkutattak minket, meg kellett találni, hol van a Godot, és aki eljött, az azt mondta, hogy ez nekem szól. Most meg olyan társadalmi rétegekhez is eljutunk, akikhez nem akartunk, és azt kiabálják utánam, hogy "Ott megy a csávó a kacagtató műsorból". Azt sem tudják, hogy Kiss Ádám, és azt sem, hogy Showder-klub. Amikor anyám azt mondja, hogy "Ó, kisfiam, már megint itt vagy", és továbbkapcsol a tévécsatornán, az már azért durva - nem? Akkor mit mond egy átlagember?

Mi a taktikád? Lehajtott fejjel menni, vagy nem mész sehová?

Hát, a barátnőmet lehetne megkérdezni erről, hogy hogyan megyünk végig egy plázán. Lehajtom a fejem, és húzom magam után, hogy menjünk már, mihamarabb jussunk ki innen, vegyük meg, ami kell, aztán jövőre jövök megint, ha muszáj. Egy haverommal mentünk valami buliba, és jött egy valóságshow-hős, kihúzta magát, hogy lehetőleg mindenki lássa. Mondta a barátom, hogy így kellene tenned neked is! Azt válaszoltam: felejtsd el, hogy én még mutassam is, hogy észrevegyenek. Erre képtelen lennék. Rosszul vagyok attól, hogy bámulnak. Nézzenek mindennap öttől hétig, de hogy bárhol, bármikor, bárki figyeljen, az nem jó. Nem véletlen, hogy jól érzem magam a haverom másfél szobás paneljában, szórakozóhelyen meg nem is tudom, mikor voltam. Pont most mondtam a barátnőmnek, hogy de jó lenne elmenni táncolni. De hát így hogy? Azért néha kellenének ilyen apróságok.

Ismert lettél, és az elvárás egyre nagyobb. Nem kúszhatsz át a léc alatt a színpadon sem, ha egyszer már nagyot ugrottál.

Amikor az első fellépésem volt, akkor mondta valaki, hogy ez nagyon jó volt, ezzel vigyázz. Most esik le, amit akkor mondott. Elég nehéz mindig azt a szintet hozni. Ezért van az, hogy eltűnök, hogy mondogassák az emberek, hol van Kiss Ádám, miért nem lehet már elmenni a fellépésére?

Hiányt kell teremteni?

Igen. Beállhattam volna arra, hogy hakni, hakni hátán, és kifacsarom ebből, amit lehet. Lett volna öt-hat gyönyörű évem, de ha hosszú távon gondolkozom,és ezzel akarok foglalkozni tíz év múlva is, akkor kéziféket kell húzni - durván félévente. Hét éve durrogtatok magamból mindent, és persze, hogy kellenek a patronok. Minket mindig Hofival hasonlítanak össze, hogy ő jobb volt, de azt mindig elfelejtik, hogy ő mindennap ugyanazt mondta, és szilveszterkor pedig eladta a műsorát a rádiókabarénak. Nekünk negyedévente újat kell adni, és akkor még csúnyán is néz a nő Kópházán. Ráadásul ott a tévé, meg a különböző videomegosztók. A 70-es, 80-as években lementek egy megyébe, és minden egyes művházban mehetett a műsor. Internet ugyebár nem volt akkor. Most meg olyan hamar eljutok bárkihez: beütöd, hogy Kiss Ádám best of, és ott van három óra. Ez nehéz. Ezért van az, hogy a médiamegjelenéseimet is figyelem, rengeteg munkám van abban, hogy ne szerepeljek. De még anélkül is annyi helyen "jövök be" egy ember életébe, hogy néha tényleg jó lenne egy-egy fél év...

Csend...

Igen. Vagy mást csinálni. Ha humorista szemmel nézem, lehet, hogy utána sokkal érettebb lennék, vagy változtatna valamit a látásmódomon, a hozzáállásomon, de néha kicsit ilyen futószalagszerűen megy a dolog, és akkor eldöntheti az ember, hogy beáll a haknigyárba, vagy azt mondja, hogy nem, nem megyek fellépni. Ezt egyelőre tartom. Muszáj.

Az elején az ember szédül és lubickol, aztán rájön, hogy nemet is kell tudni mondani.

Erre együtt jöttünk rá, mert nem volt előttünk példa. Az első három évad Showder-klub úgy ment le, hogy én háromszor voltam évadonként. Nyolc részből háromban szerepeltem tizenöt percet, vagyis összesen kettő óra ment le úgy, hogy 23 éves voltam. Pedig szinte semmi nem történt még az életemben. Nem voltam katona, nem volt gyerekem, kijöttem a főiskoláról, és odaadtam két órát, amit soha többet nem mondhatok, mert folyamatosan megy a tévében. Nyilván nem azért jön el valaki a fellépésemre, hogy azt hallgassa, amit délután kettőkor látott. Tehát amikor a műsor megy, az egy temetés nekem. Mindenki röhög, én meg sírok, hiszen kuka az egész. Esküszöm... Újat kell szülni, úgy, hogy alig tudsz szülni valahol - nem panaszkodni akarok, csak azt mondom, hogy egyre nehezebb anyagot termelni.

Olyan fura, mintha egy 40-es emberrel beszélgetnék. Furcsa kimondani, hogy 27 éves vagy ahhoz képest, amennyit hallgattunk, láttunk. Neked a kamaszkorod megvolt, de a huszonéves korod szinte nem...

Igen. Ha csak a családomat nézem, akkor is azt érzem, hogy kétszer annyi dolog történik velem egy héten, mint velük. Mintha kétszer annyit éltem volna már az elmúlt hét évben - szóval tizennégyet.

Fellépés után mi zajlik benned?

Ahogy be kell magam pörgetni előtte, úgy kell utána lepörgetni. Hazamegyek éjjel, és még kattogok, a barátnőm meg álmosan mondja: "Megjöttél, drágám?" Igen! Én fent vagyok, ő meg már lent. Mert ő egy hétköznapi ember isten igazából...

Tehát fordítva él.

Igen. Mindig azt mondom, hogy nekem New York-i időm van, csak Budapesten élek.

Lehet, hogy ez a hosszú kapcsolat titka. Azért összefuttok?

Persze, tudod, a mosdó előtt néha találkozunk, mint a buszmegállóban: "Szia, drágám, rég láttalak..." De azért ez így nem igaz, persze, komolyan ne vedd! Jól megvagyunk, pont kiegészítjük egymást.

Nincs benned olyan szorongás, hogy meddig dübörög a szekér? Próbálsz vigyázni magadra, de mégis pörget ez az egész.

Igen, szorongás van bennem. Bödőcs Tibortól kérdezték meg pont egy interjúban, hogy gondol-e a kiégésre, és azt nyilatkozta, hogy hatszor tör rá, és hétszer küzdi le egy nap. Tényleg így van. Okosan kell csinálni, és óvatosan. Csak mi vigyázhatunk magunkra. A világ nem teszi.

Azt mondtad, hogy a humorodat apukádtól örökölted.

Igen. Általam él a családban, a gesztusaimban - legalábbis ezt szokták mondani. Az, hogy de jó lenne, ha itt lenne - hiszen nincsen -, azt már elengedtem. Most már felfelé görbül a szám, ha rá gondolok. Nehéz ezt szavakba önteni - ő velem van. Nem kell külön gondolni rá. Bennem él, mint fiktív mentor.

Mit kívánjak? Mi legyen tíz év múlva? Tizenhárom évesen azt mondtad: "Fábry leszek".

Ez elmúlt, hogy mi akarok lenni, mert az lettem, aki lenni szerettem volna. Az van, hogy "Ma este vicces vagyok..." - mindennap ezzel kelek fel. Ennyit látok előre. Ugyanezzel a mondattal indulok holnap is. Hisz akkor lesznek kíváncsiak rám az emberek. Erre ügyelek. Ebből és ennek élek.

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és életmódprogramunk! REGISZTRÁLNI SZERETNÉK! Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!