Május 5-én, hétfőn Hailey Bieber egy martinis pohárral a kezében távozott a New York-i The Carlyle Hotelből – egyedül indult el a divatvilág egyik legjelentősebb eseményére, a 2025-ös Met-gálára. A 28 éves modell fekete blézerből szabott miniruhát viselt, amihez platformos lakkcipőt választott. A poharat azért egy idő után a fotózás idejére letette.
A 31 éves Justin Bieber nem kísérte el feleségét a gálára, amelyen 2021-ben jelentek meg közösen először és eddig utoljára. A legutóbbi nyilvános eseményük a Coachella fesztivál volt, korábban pedig Hailey egyedül vett részt a Vanity Fair Oscar afterpartyján is. A pár 2018 szeptemberében házasodott össze, tavaly augusztusban született meg első gyermekük, Jack Blues Bieber.
Egy nappal a Met-gála előtt Justin Bieber az Instagramon olyan képet posztolt magáról, amelyen vízipipázik, ez pedig újabb spekulációkat indított el a mentális egészségével kapcsolatban. A fotót több gyanús hangvételű közösségi média-bejegyzés után tette közzé, ráadásul pár hete a paparazzókat is kiosztotta. Azt pletyálták, a sztárpár házassága romokban hever, ám márciusban egy hozzájuk közelálló forrás azt nyilatkozta, hogy ez nem igaz: a kapcsolatuk rendben van, nagyon boldogok, imádnak szülők lenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.