Josh Brolin menti a menthetőt, de a Fegyverek így is célt téveszt – Kritika
2025.11.05.
Vigyázat spoilerveszély! A Fegyverek már az első percben nagyot szól, csak sajnos nem mindig talál célba. A 2025-ös horror egyszerre zseniális és frusztráló, miközben imádod a hangulatát, de legszívesebben néha a főhősökre kiabálnál, hogy „most akkor mi a fene történik?”
A Fegyverek (Weapons) az a fajta film, ami elsőre azt az érzést kelti, hogy végre valami újat látunk a horror műfajában. A rendező, Zach Cregger most megint merészre vette a figurát. A sztori elején tizenhét középiskolás gyerek nyomtalanul tűnik el a hajnali órákban. A városka lakói kétségbeesetten keresnek magyarázatot – a film pedig onnantól három szálon fut: egy apát, egy tanárt és egy rejtélyes múltú férfit követünk, akik mind valahogy kapcsolódnak a tragédiához. Az izgalom azonban valahogy itt ki is fullad.
Forrás: Northfoto
Fegyverek kritika: amikor a horror túl okos akar lenni
Valljuk be, a film alapszituációja tökéletes horroralapanyag. Cregger viszont nem a klasszikus ijesztgetős irányt választja, hanem inkább három nézőpontból meséli el a történetet.
Ez a szerkezeti játék eleinte frissítőnek hat. Minden fejezet más hangulatú, más morális kérdéseket vet fel. Csakhogy idővel ez a szerteágazó forma a saját csapdájába esik.
A néző folyamatosan azt érzi, hogy közeledünk valami nagy felismeréshez – de amikor a végén a szálak (nagyjából) összeérnek, a hatás nem katartikus, inkább zavartan homályos. És ez nem azért van, mert nem értjük. Hanem mert a film nem akarja azt, hogy értsük.
Színészek, akik mentik a menthetőt
Ahogy már megírtuk, a film forgatása maga is kaland volt: a Warner annyira hitt a projektben, hogy előrébb hozta a premiert, és a színészek csak egy titkos applikáción keresztül férhettek hozzá a forgatókönyvhöz.
Eredetileg Pedro Pascal játszotta volna a főszerepet, de a hollywoodi sztrájkok közbeszóltak, így Josh Brolin ugrott be. A karaktert emiatt át is írták – és ez amúgy jót tett a filmnek. Brolin mély, visszafogott alakítása elviszi a hátán az egészet: egyszerre megtört apa, aki gyászol, és morális középpont, akiben ott feszül a düh.
Forrás: Northfoto
Julia Garner a tanárnő szerepében szintén pontos: minden jelenetében ott van a fojtott pánik, amitől valóban átérezzük a helyzet súlyát.
Alden Ehrenreich ezzel szemben egy rejtélyes, erőszakos figurát formál meg – és bár időnként túljátssza, az energiája hitelesen borzolja a néző idegeit.
Túl sok gondolat, kevés levegő
Cregger egyértelműen egy okos horrort akart készíteni. A Fegyverek metaforája nyilvánvaló: a cím nemcsak a fizikai fegyverekre utal, hanem arra, hogy az emberi düh és trauma is pusztító erők.
Így egyszerre szól a társadalmi felelősségről, a kollektív bűnről, és arról, hogy az amerikai kultúrában a fegyver nemcsak eszköz, hanem identitás.
Papíron ez lenyűgöző. A baj csak az, hogy mindezt Cregger olyan sűrű allegóriákkal tálalja, hogy néha az ember úgy érzi, mintha egy filozófiaszemináriumra ült volna be, nem horrorfilmre. A feszültség helyett gyakran kapunk hosszú, szimbolikus monológokat, amelyek ugyan jól hangzanak, de kizökkentik a nézőt az érzelmi sodrásból.
Hozzá kell tenni, hogy lenyűgözően van felvéve, de a sztori annyi súlyt próbál cipelni, hogy közben teljesen maga alá roskad. Egyszerre akar szólni az erőszakról, a gyászról, az iskolai lövöldözésekről, a férfiasságról, és még a vallásról is. A végeredmény így inkább érzés- és jelentéskavalkád, mint történet.
Egy jelenet, ami mindent elmond
A film közepén van egy jelenet, ahol a gyászoló apa egy elhagyatott fegyverüzletbe megy. A kameramozgás, a hangok, a fények – minden tökéletes. A feszültség tapintható. Aztán a jelenet hirtelen áttör egy teljesen más történetszálba, és a korábbi drámai ív elvész.
Ez jól példázza a film legnagyobb hibáját: a momentum gyakran nincs kihasználva. Cregger tudja, hogyan kell hatást kelteni, de mintha félne megadni a nézőnek a katarzist.
Értékelés 10/6,5
A Fegyverek nem a könnyű horrorok közé tartozik. Inkább olyan, mint egy mélyre fúrt seb – fáj nézni, de utána sokáig nem felejted el.
Ha szereted a komplex, réteges filmeket, amiken még napok múlva is gondolkodsz, adj neki egy esélyt. Ha viszont egy egyszerű, feszes, „kikapcsolós” horrort vársz – lehet, hogy ez a film inkább lelki lőgyakorlat lesz.
