Elfelejtheted a régi '80-as éveket − Meghoztuk a Stranger Things 5. évadának premierkritikáját


Kilenc év és négy hónap telt el azóta, hogy először belevetettük magunkat Hawkins misztikumába és most, 2025 végén, elérkeztünk a várva várt fináléhoz. November 26-án végre elindult a záró évad első adagja, amit a rajongók tűkön ülve vártak – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy kétszer is lefagyott a Netflix az elképesztő érdeklődés miatt. Megnéztük a négy epizódot, amelyekben visszatér minden, amit úgy szerettünk: a barátság, a félelem, az Upside Down, a titkok és persze a régi-új veszélyek. Vigyázat spoiler veszély! Itt a Stranger Things 5. évadának premierkritikája!

Amikor 2016-ban elindult a sorozat, kevesen gondolták, hogy egyszer annyi idő telik majd el, hogy a gyerekszínészek vagy felnőnek… vagy elkopnak. És most itt vagyunk: a sorozat már hivatalosan is a végéhez közeledik.
A hivatalos infók szerint az 5. évad lesz minden idők legdrámaibb, legvéresebb és legszemélyesebb lezárása a Hawkins-mitológiának. A sötétség ismét felüti a fejét, ezúttal azonban a figyelem Will Byersre irányul, akinek rejtélyes kapcsolata az Upside Down-nal végre mélyebben feltárul.
Mikor várható a Stranger Things befejezése? A sorozat moziélményre hangszerelt epizódokkal tér vissza, három adagban: 4 rész novemberben, utána karácsonykor (december 26 .), az év végén pedig a finálé. (december 31.)
És kik a Stranger Things 5. évadának szereplői? Nincs sok újdonság és aggódni sem kell, hisz szinte az összes régi szereplő visszatér, csak éppen egy kicsit „túlkamaszodott” felnőtt formában. Eltelt az idő, így a való életben van, amelyiknek már gyereke van és van, amelyikük már az esküvőre készül.
A történet 1987-ben folytatódik, amikor Hawkins még mindig romokban hever. Vecna pusztítása nyomán újabb repedések nyílnak, a várost katonai karantén alá vonják, és a természetfeletti erők lassan átszivárognak a valóságba. A küldetés egyértelmű: végleg bezárni az Upside Downt, megállítani Vecnát, és megmenteni mindazt, ami még megmenthető.

Na, de kezdjük az első jelenettel. Már rögtön az arcunkba kapunk egy Will Byerst, akit ezúttal nem egy gyerekszínész, hanem egy CGI-gyerek „alakít.” A digitálisan kisimított arc, a mesterkélt mozdulatok és a steril hatás olyan érzést keltenek, mintha Hollywoodban hirtelen kifogytak volna a valódi gyerekekből. Az első fél percben ezzel el is illan az a jól ismert nosztalgikus „régi Stranger Things” hangulat – és spoiler: sokáig nem is tér vissza.
Az első rész úgy vág bele a sztoriba, mintha egy teljesen új filmet néznénk. Pedig – minden tisztelettel a Duffer testvérek felé – három év telt el, és a színészek időközben felnőttek. Hiányzik az a fajta átvezetés, ami visszarántana Hawkins világába, nemcsak lépésenként, óvatosan, hanem igazi lendülettel tárná ki előttünk az ajtót.
Viszont hatalmas pluszpont, hogy végre jobban beleláthatunk Holly kis világába. Ez a szál visszahoz valamit abból a gyermeki félelemből és feszültségből, ami annak idején annyira megfogta a nézőket.
A Duffer testvérek és az írók érezhetően tisztában vannak azzal, mekkora felelősség minden történetszálat elindítani a finálé felé, de ez a teher néhol megroppantja a sorozat ritmusát és hangulatát. Ráadásul az a szeretett, hamisítatlan ’80-as évekbeli atmoszféra, ami eddig a Stranger Things védjegye volt, mostanra szinte teljesen eltűnt.
A dialógusok, monológok, „magyarázó” mondatok, újra és újra — mintha a készítők nem bíznának benne, hogy a néző még emlékszik, mi történt, ezért szinte óvodás módon próbálják az arcunkba nyomni a magától értetődőt.
De még ha időről időre el is rontják, a tempó darabosabb, a részletek túl sűrűek, a hangulat hol pörgős kaland, hol kaotikus expozíció — a szív még mindig dobog. Ez a sorozat még mindig tud félelmet, szomorúságot, nosztalgiát hozni.
Mikor a történet és az érzelmek összpontosulnak, akkor a varázs visszatér. A szereplők most már érzik a felelősséget, a veszteséget.
Dustin hallgat a bűntudat alatt, Eleven felkészül, hogy végre szembenézzen a démonokkal, Robin próbálja megtalálni saját útját, Will pedig már nemcsak egy rémült gyerek, hanem valaki, aki egy saját történetet hordoz magával.
Papíron az 5. évad sokkal komolyabb, sötétebb, veszélyesebb — de nem csak a látvány miatt. Az első négy rész feszes tempójú, tele van akcióval, terveléssel, „hogyan állítsuk meg Vecnát” mumusokkal, önvédelmi rutincselekvéssel, és azzal a nosztalgiával, amit attól érzel, hogy „igen, ezekkel kezdődött minden”. Szóval összességében imádtuk a sorozat első 4 részét, de lehet, hogy még csak a nosztalgia beszél belőlünk, mert annyira akartuk szeretni, hiába van tele hibákkal.
És igen, már most tűkön ülve várjuk, mi lesz a vége. Mert a kérdés nem az, hogyan lesz, hanem hogy egyáltalán kapunk-e majd egy normális lezárást?
A Stranger Things 5. évadának első négy epizódja mindent hoz, amit az eddigekből megszokhattunk: sötét hangulatot, akciót, szörnyeket, régi karaktereket és nosztalgiát. Ugyanakkor a gyerekszínészek „eltűnése” és egy CGI-Will jelenet kissé elvette a varázst az elején. A dialógusok sokszor túlságosan magyarázósak, a tempó pedig megesik, hogy döcög — de a szív, a karakterek és a hangulat még működik. Összességében: szeretjük, de nem felejtünk. Izgatottan várjuk a folytatást és a végső csatát.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.