Eric Dane már tudta, hogy beteg, amikor visszatért az Eufória 3 forgatására. A készítők a karaterét úgy változtatták, hogy azt betegen is tudja hozni és ne kelljen jelentős utómunkát végezni a jeleneten.

Forrás: FilmMagic, Inc
„Abszolút be vagyok állva” – Esküvői jelenettel búcsúzhatott Eric Dane az Eufóriától
Eric Dane 2025 áprilisában jelentette be, hogy ALS-sel diagnosztizálták. A sorozat alkotójának, Sam Levinsonnak azonnal elmondta, hogy beteg, ám ő biztosította a színészt arról, hogy bárhogyan is, de megoldják a munkát. Dane visszatért a forgatásra, és az Eufória új évadának harmadik epizódjában látható.





Mivel nem nagyon lehet ennek az állapotnak a tüneteit csakúgy elmaszkolni, digitálisan átjavítani pedig költséges lenne, ezért az Eufória írói hozzá írták a karaktert. A jelenetében Cassie (Sydney Sweeney) és Nate (Jacob Elordi) összeházasodnak,itt jelenik meg Cal Jacobs (Eric Dane) is, aki a szerepe szerint részeg Dane ekkor már az ALS betegségének kései fázisában volt.







„Egy esküvői jelenetet kellett felvennünk. A forgatókönyv szerint abszolút be vagyok állva, teljesen részeg vagyok az egész ceremónia alatt. Gondoltam magamban, hogy biztos azt hiszik, hogy milyen jól játszom a szerepet, mivel már így is részegnek hangzom, nem szükséges eljátszanom” – nyilatkozta később.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


