Bombasztikus bejelentést tett A Wall Street Farkasa sztárja. Jonah Hill kikotyogta, hogy néhány hónapja már hivatalosan is házasok a szerelmével, Olivia Millarral, sőt elárulta azt is, hogy már kétszeres édesapa, miután nemrég a felesége életet adott a második gyermeküknek.

Forrás: FilmMagic
Jonah Hill szerelmi élete
- A színész és kedvese hosszú hónapokig titokban tartották kapcsolatukat, azonban 2022-ben elárulták, hogy eljegyezték egymást.
- Egy évvel később a sztárpárnak megszületett az első gyermeke.
- Kiderült, hogy Jonah Hill fogyása is az apasághoz, valamint a házasságához kapcsolódott.
- Jonah Hill ritkán beszél a magánéletéről, azonban most kivételt tett, amikor egy interjú során kikotyogta, hogy a felesége életet adott a második gyermeküknek.
Jonah Hill a feleségeként hivatkozott Oliviára, azonnal magyarázatot követeltek tőle
A filmsztár nemrég Martin Scorsese vendége volt, akivel a közös filmjeikről és a jelenleg is futó projektjeikről beszélgettek. A társalgás egy pontján aztán váratlan fordulat következett. Jonah Hill bejelentette, hogy megszületett a második gyermeke.
„Most már két gyerekem van. Az egyetlen dolog, ami elválaszthat a családomtól, az a vágószoba. Szeretem az írást és a forgatásokat is, de a vágás, az olyan mint a desszert egy nehéz nap végén. Még a problémák is finomak" – kezdte beszámolóját a színész. Jonah Hill ezután a feleségeként utalt Oliviára, ami rögtön felkeltette a beszélgetőpartnere figyelmét. Kiderült, hogy Hillék titokban összeházasodtak és igazak voltak azok a pletykák, melyek szerint a sztárpár tagjai karikagyűrűvel az ujjukon sétáltak pár hete a tengerparton. A titkos esküvő részleteiről azonban nem osztott meg többet.
Kicsoda Jonah Hill felesége?
Olivia Millar ruhabolt tulajdonosként dolgozik, és már 2022 eleje óta alkot egy párt a színésszel. A kapcsolatukat rengeteg kérdőjel övezte, ugyanis egyikük sem adott szívesen interjút a magánéletükről. A paparazzi fotósok azonban lencsevégre kapták 2022 augusztusában, amikor csókot váltottak egy nyaralás során, később pedig Olivia kerekedő pocakja buktatta le őket az első gyermekük születése előtt. Az esküvőjükről, valamint a gyermekeik születéséről továbbra sem árultak el semmilyen bennfentes információt.
A Jonah Hillről szóló korábbi cikkeinket itt tudjátok elolvasni:


