Lady Gaga a közösségi oldalán kért bocsánatot rajongóitól, és nem titkolta, mennyire megviseli, hogy ilyen döntést kellett hoznia. Azt is hozzátette, nem tudta volna azt a színvonalat nyújtani, amit a közönsége elvár.

Lady Gaga nagyon beteg: az állapota nem javul
Lady Gaga április 6-án, hétfőn az Instagram-sztorijában jelentette be, hogy kénytelen lemondani az aznapi montreali koncertjét. A 40 éves énekesnő azt írta: „Nagyon sajnálom, hogy ma este nem tudok fellépni, és le kell mondanom a koncertet.”
Elmondása szerint az elmúlt napokban légúti fertőzéssel küzdött, és bár mindent megtett a felépülésért, az állapota nem javult, sőt romlott. Orvosa ezért azt tanácsolta neki, hogy ne lépjen színpadra.
„Őszintén szólva nem hiszem, hogy ma olyan minőségű előadást tudtam volna nyújtani, amilyet megérdemelnétek” – fogalmazott. Hozzátette, pontosan tudja, milyen csalódást okoz ezzel a rajongóknak, és nagyon rosszul érzi magát amiatt, hogy cserbenhagyta őket.
Lady Gaga hétfő este a montreali Centre Bell arénában lépett volna fel a Mayhem Ball turné keretében. A koncertsorozat keretében már április 2-án és 3-án is színpadra állt ugyanitt, így ez lett volna a turné utolsó montreali állomása.
A világkörüli turné egyébként a végéhez közeledik: a következő fellépések Saint Paulban, Minnesota államban lesznek április 9-én és 10-én, majd április 13-án New Yorkban, a Madison Square Gardenben zárul a sorozat.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


