Stohl András exe, Kócsi Vica korábban is őszintén beszélt arról, hogy bár kislánya, Bella áll az élete középpontjában, nem szeretné, ha a mindennapjai kizárólag az anyaságról szólnának. Fontos számára, hogy nőként, társként és önálló emberként is teljes életet éljen. Úgy tűnik, végre minden stimmel, és egyensúlyba került az élete.

Forrás:TV2
Stohl András exfelesége újra boldog: ő Kócsi Vica új párja
Vica és új párja, A Konyhafőnökből ismert Marci az év eleje óta nyíltan vállalják kapcsolatukat. A közösségi oldalaikon megosztott képek alapján sokat utaznak, kirándulnak, aktív programokon vesznek részt, és több különleges helyre is eljutottak együtt. Az ismerősei szerint Vica régen volt ilyen boldog. A friss fotókon is kiegyensúlyozottnak látszik - írja a Blikk.
Stohl András korábban maga is beszélt arról, mikor változott meg minden a házasságukban. Egy fájdalmas pillanatot idézett fel: „És akkor néztem a telefon képernyőjét, és azon gondolkodtam, hogy Vicát elvesztettem. Azt mondta: »Igazából engem nem érdekel, hogy hazajöttél vagy sem, a gyereket érdekelte.«”
A színész úgy érezte, ekkor vált számára egyértelművé, hogy a bizalmat már nem lehet helyreállítani.
A válás után Stohl András a munkába temetkezett, majd összejött Kiss Krisztával, akit A Nagy Ő-ben ismert meg, de már vele is szakított. Vica is lassan újraépítette az életét, de Andrással a válás ellenére jó viszonyban maradtak, és közösen nevelik kislányukat, Bellát. A hozzájuk közel állók szerint mára mindketten belenyugodtak abba, hogy a kapcsolatuk véget ért.
Ezeket olvastad már?


