52 évesen férjhez ment Mel C: Victoria Beckham ruhájában mondta ki az igent - Videó

Spice Girls esküvő Mel C Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
Melanie Chisholm sokáig úgy gondolta, hogy a házasság nem neki való. A Spice Girls egykori Sporty Spice-a 52 évesen gondolta meg magát, férjhez ment szerelméhez, Chris Dingwallhoz. Az menyasszonyi ruháról pedig régi barátnője, Victoria Beckham gondoskodott.

Mel C sosem tartozott azok közé, akik már kislányként a menyasszonyi ruhájukat tervezték. Ő inkább a karrierjére összpontosított, emiatt pedig az ismerkedés és a szerelem is háttrébe szorultak. A céltudatosság meghozta számára a sikert, ő lett Sporty Spice, minden idők legsikeresebb lánycsapatának egyik tagja. Mindössze húszéves volt, amikor 1994-ben megalakult a Spice Girls. Két évvel később megjelent a Wannabe, amely világszerte ismertté tette a bandát.

A Spice Girls 1996-ban - Mel C jobbra fent
A Spice Girls 1996-ban - Mel C jobbra fent
Forrás: Getty Images

Mel C társkeresőn ismerte meg férjét, Chris Dingwallt

Melanie a Spice Girls feloszlása után szólóelőadóként is sikeres lett, és 52 évesen sem hagyott fel a zenéléssel. Kilencedik, tánczenei hatásokat felvonultató albuma, a Sweat májusban jelent meg. Korábbi kapcsolatából született egy lánya, Scarlet most 17 éves. A házasságról már teljesen lemondott - aztán megismerte Chris Dingwallt, akivel az első találkozástól kezdve elválaszthatatlanok.

Az ausztrál modell és producer a Raya nevű társkereső alkalmazáson került kapcsolatba az énekesnővel. Melanie 49 éves volt, amikor megismerkedtek.

– Azonnal megvolt köztünk a szikra. Ausztráliában találkoztunk először, azóta pedig szinte lehetetlen szétválasztani bennünket – fogalmazott.

Az énekesnő szerint Chris nyugodt személyisége sokat adott az életüjhöz. Melanie és Scarlettel már összeszokott csapatot alkottak, ezért nem volt egyszerű feladat belépni a világukba. Chris azonban tökéletesen megtalálta a helyét. Chris tavaly júliusban, egy mallorcai nyaraláson kérte meg Mel C kezét.

A pár egy barátjuk cumbriai birtokán tervezte meg a kötetlen, laza esküvői bulit, ezt azonban egy hivatalos szertartás előzte meg Chris hazájában, Ausztráliában. Melanie nem szeretett volna nagy, hagyományos esküvőt, néhány szokáshoz mégis ragaszkodott. A Sydney-ben tartott polgári ceremónián például Victoria Beckham egyik ruháját kapta kölcsön.

Victoria Beckham elmondása szerint egy közös vacsorán kérdezte meg Melanie-tól, mik a tervei. Barátnője egészen mellékesen közölte vele, hogy két nap múlva Ausztráliába utazik, és férjhez megy. Melanie eredetileg is rendelt egy ruhát Victoria Beckhamtől, az azonban nem illett rá tökéletesen, és az indulásig már nem maradt idő az átalakítására. A divattervezőnek történetesen ugyanaz a Lace Cami Dress lapult a saját gardróbjában, ezért felajánlotta, hogy kölcsönadja neki.

„Van valami Victoria ruháiban. Nagyon egyszerűek, különösen a kombinéruhái. Nőiesek, mégis kényelmesek, és nagyon illenek hozzám. Victoria ruhája volt a kölcsönkapott darabom. Nagyon különleges érzés volt, mintha ő is ott lett volna velem" – fogalmazott.

Amikor Victoria Beckham megtudta, hogy az Egyesült Királyságban nagyobb ünnepséget is rendeznek, rögtön felajánlotta, hogy elkészíti Melanie álomruháját. A tervezés kiindulópontja a polgári szertartáson viselt Lace Cami Dress volt, amelyet az énekesnő annyira megszeretett - írja a Vogue. Gyönyörű vintage csipkét választott hozzá, a hátul nyitott darab finom uszályt is kapott.

Ezeket olvastad már? 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.