Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huTupac Shakurra 1996. szeptember 7-én Las Vegas belvárosában nyitottak tüzet egy autóból. Az akkor mindössze 25 éves rapper néhány nappal később belehalt sérüléseibe. Az autóban vele utazó Marion „Suge” Knight könnyebben sérült meg. A gyilkosság évtizedeken át megoldatlan maradt, mígnem 2023-ban letartóztatták Duane Davist. A most 63 éves férfi a kilencvenes években a kaliforniai Southside Crips utcai banda vezetője volt.

Forrás: Goshorn / MediaPunch
Tupac Shakur meggyilkolása: nem Duane Davis húzta meg a ravaszt
Davis az eljárás során végig tagadta, hogy köze lett volna a gyilkossághoz. Az ügyészség ugyanakkor nem azt állította, hogy ő húzta meg a ravaszt, hanem azt, hogy ő tervelte ki a támadást, és ő adta át a fegyvert az azóta elhunyt unokaöccsének, Orlando Andersonnak, aki a vád szerint leadta a halálos lövéseket. A gyilkos fegyvert soha nem találták meg. Az ügy egyik fontos szemtanúja lehetett volna Suge Knight, aki túlélte a támadást, 2018 óta azonban börtönben van, és nem akart tanúskodni a mostani perben.
A büntetőper kilenc héten át tartott, Davis ellen előre kitervelt szándékos emberölés miatt emeltek vádat. Az ügyészség azt követően vette elő ismét az évtizedek óta húzódó ügyet, hogy Davis több interjúban, valamint 2019-ben megjelent emlékirataiban is beszélt az 1996-os éjszakáról. A férfi korábban maga is elismerte, hogy abban az autóban ült, amelyből leadták a halálos lövéseket.

Forrás: AFP
Az esküdteknek kevesebb mint három órára volt szükségük ahhoz, hogy döntsenek: valamennyien bűnösnek találták Davist. Duane „Keffe D” Davis ezzel az első ember, akit elítéltek Tupac Shakur meggyilkolása miatt.
Ezeket olvastad már?


