18 megdöbbentő kérdés és válasz a szépségről

szemöldök szépségápolás szemölcs szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kezdhetnénk azzal a klisészerű felütéssel, hogy 18 kérdés, amit sosem mertél feltenni a testeddel kapcsolatosan, de maradjunk inkább az eredeti címnél. Nem szerencsés génekről és az aranymetszésről lesz szó, sokkal inkább olyan, olykor kellemetlen kérdésekről, amelyeket itt az ideje megválaszolni. Essünk is neki! 

1. Miért nő össze a szemöldök?

Volt idő, mikor az összenőtt szemöldököt a boszorkányság egyik jelének tekintették, ma inkább csak megszabadulunk tőle a kozmetikusnál. Azért nőhet össze a szemöldökünk, mert a két szemöldök között is vannak szőrtüszők. Leginkább a genetikai adottságoktól függ, hogy mennyire erős a szemöldök, olykor viszont az elburjánzó szálak betegség tünetei is lehetnek, mint például a policisztás ovárium szindrómáé (PCOS).

Istockphoto
Istockphoto

2. Megszüntethető egyáltalán a cellulitisz?

Jóllehet, a csodakrémek reklámjai mást ígérnek, de csupán kozmetikumokkal ritkán likvidálható a probléma. Olyan összehangolt támadásra van szükség, ami tartalmaz mozgást, kiegyensúlyozott táplálkozást és koffein tartalmú anticellulit krémet. Ha ezek sem hozzák meg a kellő változást, iktassuk be életünkbe az anticellulit masszázst, ami bár sokszor fájdalmas, nagyon hatékony módszer.

3. Miért pirulok el olyan sokszor?

Leginkább csak akkor pirulunk el, ha zavarban vagyunk, vagy kritikusan hidegre, vagy épp melegre fordul az idő. Ha viszont a pirosság állandósodik az arcunkon, az többnyire a rozácea oka. Az apró értágulatok kellemetlen piros, bordó szín kíséretében jelennek meg az arcon, és csak kozmetikumokkal, súlyosabb esetben kozmetikai kezelésekkel tüntethetők el.

4. Fiatal vagyok, mégis őszülök. Miért?

Meglehet, hogy valaki még be sem töltötte a negyvenet, mégis küzdenie kell az ősz hajszálakkal. Az ok többnyire a genetikában keresendő, továbbá pajzsmirigy-rendellenességre utalhat. Szerencsére a haj őszülése nem jelenti azt, hogy a test fizikailag egyenrangúan öregszik, vagyis az ősz hajszálak még nem feltételeznek öregedő testet.

Istockphoto
Istockphoto

5. Pattanások a fenéken?

Előfordulhat, hogy az arcon vagy a háton tapasztalható pattanáshoz hasonló alakul ki a fenéken, de a az alsó fertályon lévő bőrprobléma általában az úgynevezett keratózis pilárisz. Ez a veszélytelen elváltozás általában csak esztétikai problémákat okoz, mivel az elhalt hámsejtek eldugítják a szőrtüszők nyílásait, ezáltal apró pattanások keletkeznek, többnyire a felkaron, a combokon és a fenéken.

6. Hogyan alakulnak ki a striák?

Extrém hízás vagy hirtelen növekedés során a bőr nem bírja követni a test változását, így hegek alakulnak ki. Általában a terhesség során jön létre a legtöbb stria, de a férfiak sem mentesek a kellemetlen bőrtünet alól. Legkritikusabb pontok a comb, a has, a csípő, a mell és a fenék. Lézeres kezeléssel enyhíthető az elváltozás, de enyhébb esetekben a kozmetikumok használata is látható eredménnyel bír.

Neked milyen szépséghibád van?



7. Miért kellemetlen a leheletem?

Hiába a napi kétszeri fogmosás, szájvíz és fogselyem használata, a lehelet még mindig kellemetlen. Ennek több oka is lehet, például valamilyen száj- vagy fogprobléma. A fogkő, a fogszuvasodás, de még az ínybetegség is előidézheti a szájszagot. Ha a fogak jólápoltsága ellenére sem szűnik meg a baj, bizonyára az éhség okozza a nemkívánatos leheletet.

8. Hogyan tüntessem el a borotva okozta kiütéseket?

Ha nem végezzük körültekintően a szőrtelenítést, a szőrszálak befelé nőhetnek a bőrbe, ezzel furcsa bőrkinövést okozva. A borotva használata során ügyeljünk, hogy mindig egy irányba húzzuk a pengét, és mindig használjunk borotvahabot, mely elősegíti a penge csúszását, és védi a bőrt a kiszáradástól és a fertőzésektől.

Istockphoto
Istockphoto

9. Miért színeződnek el a fogaim?

Tea, kávé, cigaretta és vörösbor. Ismerősek, ugye? Ezek mind okozhatják a fogak elszíneződését. Az eredeti fehérség visszaállítása érdekében használjunk fogfehérítő zselét vagy szódabikarbónát. Ha nem javul a helyzet, keressünk fel szakembert, aki egy speciális fehérítő sínt készít a fogtérképünk alapján, melyet éjszaka viselve folyamatosan fehérednek a fogaink.

10. Hogyan előzhető meg a bőrkeményedés?

Nem hiába alakul ki bőrkeményedés a sarkakon, illetve a láb első nyomáspontján: lábfejünk így védekezik a rá nehezedő nyomástól. A funkciótól eltekintve érthető módon nem tartjuk túl esztétikusnak a megkeményedett bőrt, melyet habkővel könnyedén eltávolíthatunk. Hogy megelőzzük az újabb bőrkeményedést, lefekvés előtt krémezzük be a lábfejünket, speciálisan erre a területre szánt ápoló, puhító krémmel.

11. Miért törik és repedezik a körmöm?

A túlzott forró víz- és szappanhasználat is okolható a körmök elvékonyodásáért és töredezéséért. Csak megszokás kérdése, hogy ápoljuk-e a kezünket, nevezetesen használunk-e kézkrémet, ami a körmöket is ápolja. Ha sárgás elszíneződést tapasztalunk, mindenképp kérjük bőrgyógyász segítségét, mert valószínű, hogy gombás fertőzéssel van dolgunk.

Istockphoto
Istockphoto

12. Miért izzadok olyan sokat?

Az izzadás célja a test lehűtése. Ellenben akkor is izzadhatunk, mikor nyugodtan ücsörgünk, nem vagyunk kitéve semmiféle fizikai megterhelésnek. Az úgynevezett hyperhidrosis, vagyis a túlzott izzadás általában nem orvosolható dezodorral vagy más izzadásgátlóval. Ez esetben érdemes megfontolni egy botoxkezelést, mely a hónaljba fecskendezve blokkolja az izzadságmirigyek működését.

13. Vészesen hullik a hajam!

A hajhullás igen gyakori probléma a nők körében is. A 40 évnél idősebb nők általában a hajuk 40%-át elveszítik, ami esztétikai problémát okoz. Többnyire a hormonális változások, egyes gyógyszerek vagy a pajzsmirigy rendellenes működése okozza a hajhullást, de egy lappangó gyulladás is állhat a tünetek hátterében.

14. Büdös láb. De miért?

Lábfejünk izzadása legalább olyan természetes, mint nyáron a homlok gyöngyözése. Probléma akkor van, ha az izzadság keveredik a lábfejen vagy a cipőben lévő baktériumokkal, hiszen így kialakul a kellemetlen lábszag. Ennek megelőzése érdekében nyáron viseljünk nyitott lábbelit, a hidegebb hónapokban pedig csakis pamutból készült zoknit hordjunk, hiszen a műszál csak tetézi a bajt.

15. Mivel szüntessem meg az ajkak kiszáradását?

Télen sajnos klasszikus probléma a kicserepesedett száj, amit csak hatványozunk, ha folyamatosan nyalogatjuk az ajkainkat. Ehelyett használjunk sűrű, ápoló ajakbalzsamot, súlyosabb esetben pedig mézet vagy ricinusolajat. Nyáron is könnyen kiszáradhat a szánk, ezért a meleg hónapokban hagyományos ajakápolónkat cseréljük fényvédővel ellátott darabra.

16. Miért vannak seprűvénáim?

Tény, hogy az állómunkát végző nők körében számottevően nagyobb a seprűvénák kialakulásának kockázata. Szerencsére a megrepedt apró vénák csupán esztétikai problémát jelentenek, így több nő is a sebészi eltávolításuk mellett dönt. Az úgynevezett sclerotherapia során intravénás kezeléssel elérhető a seprűvénák teljes felszívódása.

17. Aggódnom kellene a szemölcsök miatt?

A nyak, a mellkas és a hónalj tájékán előforduló apró bőrkinövések vagy szemölcsök többnyire nőknél fordulnak elő. Aggodalomra semmi ok, ezek az apró bőrelváltozások nem veszélyesek, de ha valaki mégis megszabadulna tőlük, forduljon bőrgyógyászhoz. Olló vagy fagyasztás segítségével egykettőre likvidálhatók.

18. Miért öregszik gyorsan a nyakunkon lévő bőr?

Súlyveszteség során a nyakunk bőre nem tudja tartani a lépést, így ráncossá, petyhüdtté válik. A megelőzés érdekében, arckrémezés során olykor érdemes a nyakunkat is bekenni a krémmel, így megőrizheti rugalmasságát. Úgy tűnhet, hogy nyakunk bőre gyorsabban öregszik, pedig csak fokozottan van kitéve a mozgásnak, ezáltal könnyebben alakulnak ki a ráncok.

Tökéletes nő nincs! - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=c5QHpAVLpdATBq3n


L!FE Magazin - Minden nap 18 órakor a LifeNetwork műsorán!



Galéria: Sminkkollekciók az új évre


/1101/Smink20111321845



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Felismered? Gyönyörű nő lett az egykori gyereksztár! - fotóvalhttp://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20110112-felismered-gyonyoru-no-lett-az-egykori-gyereksztar-fotoval.htmlSzevasztok szőkék! Kimentetek a divatból!http://www.life.hu/szepulj/haj/20110109-a-szoke-haj-mar-nem-divat-2011ben.htmlBizarr szépségkezelés: rágcsáló halak!http://www.life.hu/szepulj/borapolas/20110107-manikur-halakkal.htmlA legjobb alapozók zsíros bőrrehttp://www.life.hu/szepulj/smink/20101111-a-legjobb-alapozok-zsiros-borre.htmlNe használjunk közös sminkcuccokat!http://www.life.hu/szepulj/smink/20101114-ne-hasznaljunk-kozos-sminkcuccokat.htmlAmilyen a csillagjegyed, olyan a frizurád!http://www.life.hu/szepulj/haj/20101210-amilyen-a-cillagjegyed-olyan-a-frizurad.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.