Ötödször is megnősült a magyar énekes - Titokban vette el harmadik feleségét

házasság Komár László párkapcsolat szerelem sztár énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Titokban vette el harmadik feleségét Komár László, akinek ez az ötödik házassága - írja a Blikk.

A 67 éves énekes és 59 éves párja, Krisztina három évtizeddel ezelőtt találkoztak egymással. Házasságuk egyszer már véget ért, de most újra fellobbant közöttük a szenvedély, és úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Történt ez annak ellenére, hogy az énekes két évvel ezelőtt, az akkori válópere alatt, azt nyilatkozta: nem házasodik többé. Akkor még nem sejtette, hogy harmadik felesége, Krisztina újra felbukkan majd az életében. "Amikor és ahogy Laci a válóper közben bocsánatot kért tőlem a kialakult helyzetért, valami azt súgta, vissza fog térni hozzám, és ez így is történt. Eljött a nap, amikor belátta, én vagyok a társa. Nekem pedig ő" - idézte az asszonyt a bulvárlap.

Komár László néhány hete halálközeli állapotba került, és csak a párja lélekjelenlétének köszönhette, hogy életben maradt. "Eddig ezt csak a két tanú tudta, de Krisztinával összeházasodtunk még az év elején" - vallotta be a lapnak Komár László, akinek nyolcéves kislánya sem tudott a titkos frigyről.
"Az exnejem miatt akartam elhallgatni a nősülést, aki nem szimpatizál Krisztával, és ez az áldatlan állapot beárnyékolja a kislányommal ápolt jó kapcsolatomat. Magyarul, a háttérben kellett tartanom Krisztát, hogy Karolinát a bíróságon meghatározott időn túlmenően is láthassam. Ennek most vége, de állok elébe. Már nem akarok hazugságban élni. Amikor a roham után erőtlenül feküdtem a kórteremben, nem holmi élettárs volt velem, ahogy az megjelent a cikkekben, hanem Komár Krisztina, a feleségem. Most is itt van mellettem, és ebben a pillanatban is arra gondolok: ő a másik felem" - nyilatkozta az énekes.

Pechsorozat áldozata az RTL Klub népszerű műsorvezetőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121009-madai-vivien-az-rtl-klub-musorvezetoje-karambolozott-osszetorte-telefonjat-megloptak.htmlNem egy harmadik miatt válik férjétől Demcsák Zsuzsahttp://www.life.hu/legykepben/20121012-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetoje-nem-egy-harmadik-miatt-valik.htmlÚjra tud sírni az X-Faktor énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20121011-zambo-krisztian-xfaktor-versenyzoje-ujbol-tud-sirni.htmlHamisan énekelt Zámbó Krisztián az X-Faktor döntőjébenhttp://www.life.hu/legykepben/20121013-zambo-krisztian-az-xfaktor-elso-dontojeben-hamisan-enekelt-de-kilepett.htmlÚj párkapcsolatba lépett az X-Faktor mentorahttp://www.life.hu/legykepben/20121012-xfaktor-pjz-tagjai-ricsi-es-tomi-tovabbjutottak-es.htmlD. Tóth Kriszta megvadult! Meglepő videó a DTK Show műsorvezetőjérőlhttp://www.life.hu/legykepben/20121012-dtoth-kriszta-a-dtk-show-musorvezetoje.htmlMező Misi beszólt Caramelnek a Voice válogatójánhttp://www.life.hu/legykepben/20121012-mezo-misi-beszolt-caramelnek-a-voice-valogatojan.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.