Sztárszerelmek, melyek biztosan örökké tartanak

Forrás: Northfoto -
házasság Goldie Hawn Michelle Pfeiffer Ozzy Osbourne szerelem Hugh Jackman Kurt Russell Sharon Osbourne Jamie Lee Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Richard Gere, vagy éppen Vincent Cassel házassága pár hónappal ezelőtt még megrendíthetetlennek tűnt, így hát sokkért érte a világot válásaik híre. Nem kivétel ez alól Will Smith sem, aki 15 év után adta be a válókeresetet. 2013 megdöbbentő szakításai mellett azonban muszáj említést tenni pár olyan kapcsolatról is, melyek valóban kikezdhetetlenek, és melyek tagjai egész biztosan együtt öregszenek meg. Mi nagyon drukkolunk nekik!

Ozzy Osbourne és Sharon Rachel Levy (1982)
Sharon 18 éves volt, amikor találkozott Ozzy-val. 1982. július 4-én összeházasodtak Hawaii-n, majd pedig három gyermekük született. 2013-ban tavaszán jött a hír, hogy 30 év után vége Osbourne-ék házasságának, később azonban cáfolták ezt, mivel Sharon sokadszorra is megbocsátott drogbotrányairól elhíresült urának. A pár amúgy sincs könnyű helyzetben, 26 éves fiúknál ugyanis idén márciusban szklerózis multiplexet diagnosztizáltak. Egy évvel korábban pedig Sharon leoperáltatta a melleit, nehogy kiújuljon a szervezetében az egyszer már leküzdött rák.

Tudtad? Vagina-feszesítése is volt Sharon Osbourne-nak. Forrás: Northfoto

Kurt Russell és Goldie Hawn (1983)
A két színész kapcsolatának kezdete 1983-ig nyúlik vissza, vagyis Kurt és Goldie éppen harminc éve tartanak ki egymás mellett. A valamikori szexszimbólumra, aki a mai napig bámulatosan néz ki, 38 évesen és két válást követően talált rá újra a szerelem színészkollégája személyében. 1986-ban látta meg a napvilágot fiúk, Wyatt. Hawn korábbi házasságából két gyermeke született, Oliver és Kate Hudson, akik szintén Russelt tekintik apjuknak.

Kattins a 62 éves színész fiatalkori, szexi fótójáért! Forrás: Northfoto

Jamie Lee Curtis és Christopher Guest (1984)
Tony Curtis és Janet Leigh lánya 26 évesen, 1984. december 18-án ment feleségül Christopher Guesthez, Haden-Guest bárójához, így a férje révén a Lady Hayden-Guest cím birtokosává is vált. Az 55 éves színésznő, akit augusztusban könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, miután elütötte egy autó, a mai napig kitart szereleme mellett, akivel két örökbefogadott gyermekük van. Házasságuk 29 éve tart.

Nézd meg, Curtishez hasonlóan mely sztárok döntöttek az örökbefogadás mellett! Forrás: Northfoto

Michelle Pfeiffer és David E. Kelley (1993)
A Golden Globe díjas színésznő egy kudarcba fulladt házasság után ismerkedett meg David E. Kelley-vel, akihez 1993. november 13-án ment hozzá. Az akkor 35 éves színésznő és a producer férje még abban az évben örökbe fogadtak egy kislányt, Claudia Rose-t, majd 1994-ben megszületett közös gyermekük, John Henry is. Michelle, aki 55 évesen is bámulatosan fest, az öregedésről és a plasztikai műtétekről azt mondja, még nem feküdt kés alá, de ebben a korban már nem tudja azt mondani, hogy soha nem is fog.

Michelle Pfeiffert Kelley mentette ki egy szektából. Kattints a részletekért! Forrás: Northfoto

Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness (1996)
X-Man filmek Farkasa 1996 óta boldog házasságban él feleségével, Deborra-Lee Furness ausztrál színésznő, rendező és filmproducerrel. A pár kapcsolata, annak ellenére, hogy Jackman szebbnél szebb színésznőkkel forgat, 17 éve sziklaszilárd, pedig tizenhárom év korkülönbség is van köztük az asszony javára. A 2000-es évek elején két gyermeket is adoptáltak, Oscar Maximiliant és Ava Eliotot. A világ egy legszexisebb pasija ebben az évben egyébként kétszer is alaposan ránk ijesztett. Egyszer, amikor a visszavonulását pedzegette, másodszor pedig, amikor rákot diagnosztizáltak nála.

Amanda Seyfried csak úgy megcsókolta Hugh Jackmant. Vajon miért? Forrás: Northfoto

Sztárok, akik 2013-ban újrakezdtékhttp://www.life.hu/szeress/20131218-robert-pattinson-kristen-stewart-csobot-adel-istenes-bence-is-ujrakezdte-2013-ban.htmlEzek voltak 2013 magyar álomesküvőihttp://www.life.hu/szeress/20131212-andy-vajna-palacsik-timea-orban-rahel-galambos-dorina-es-pely-barna-2013-hazasodtak-ossze.htmlÍme 2013 legmeglepőbb magyar szakításaihttp://www.life.hu/szeress/20131207-detar-rekasi-pikali-liptai-csobot-hujber-rippel-frei-is-elvalt-2013-ban.htmlEzek voltak 2013 legdurvább szakításaihttp://www.life.hu/szeress/20131205-2013-ban-michael-douglas-catherine-zeta-jones-monica-bellucci-es-vincent-cassel-is-elvaltak.htmlSzexi férfi sztárok 50 felett ishttp://www.life.hu/szeress/20131219-brad-pitt-george-clooney-johnny-depp-tom-cruise-jon-bon-jovi-50-felett-is-szexik.htmlSzívszorító dolgot tett halála előtt Paul Walkerhttp://www.life.hu/szeress/20131207-paul-walker-halala-elotti-szivszorito-tette-egy-idegen-parert.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.