Palvin Barbara Lewis Hamilton Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A többszörös Forma-1 világbajnok csütörtök este a csapata egy hivatalos rendezvényén vett részt Budapesten, és Palvin Barbival is összefutott. Ez azért is érdekes, mert az autóversenyző nemrég még Rita Ora lakásából távozott, bár hivatalosan nem foglalt állás kapcsolatukról.

Hetek óta folynak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lehet Palvin Barbara és Lewis Hamilton között. Nem sokkal később a Forma-1-es sztárt Rita Orával hozták össze. Nem tudjuk, hogy mi az igazság, mindenesetre Palvin Barbi és Lewis egy ismét találkozott, ráadásul Budapesten. A lesifotósok megörökítették a párost egy étterem előtt. Lehet, hogy a háttérben Hamilton épp

Rita Orának magyarázkodik?

Hajnalig dorbézolt Palvin Barbi és Lewis Hamilton

A gyönyörű magyar modellt újból sikerült lencsevégre kapni a Forma-1-es világbajnok társaságában. A két sztár a Monacói Nagydíjat követően egy jachton bulizott, ám nem kettesben. A teljes cikket itt elolvashatod!
Kelemen Anna: "Magamnak nem is tudom mikor vettem utoljára repülőjegyet"http://www.life.hu/sztarok/20160722-kelemen-anna-sokat-repul-de-meg-sohasem-vett-maganak-repulojegyet.htmlKelemen Anna elárulta, hogy mindig voltak körülötte férfiak, de sosem volt ˝hivatalos˝ a kapcsolata, hiszen erről akkor érdemes beszélni, ha megkérik a kezét. Erről és arról is mesélt, hogy mivel, illetve kivel töltené a nyarat. TV + SztárokOrigoHűha! Így fest Adele smink nélkülhttp://www.life.hu/sztarok/20160722-vegre-lathatjuk-adelet-smink-nelkul.htmlAz énekesnőt a védjegyévé vált tusvonal és műszempilla nélkül nélkül fotózták le, ez pedig azért is hihetetlen, mert egy rosszul sikerült lesifotó után azt nyilatkozna, hogy soha többé nem jelenik meg smink nélkül. TV + Sztárok--David Beckham a személyi edzőjével kavar?http://www.life.hu/sztarok/20160722-sokak-szerint-david-beckham-vonzodik-a-szemelyi-edzojehez.htmlÚgy tűnik, válságban van a sztárpár házassága, sőt egyesek szerint a Spice Girls egykori énekesnője és az exfutballsztár már külön háztartásban élnek. Újabban már az a hír is szárnyra kapott, hogy David a személyi edzőjével kavar. TV + Sztárok--Till Attila elhagyná Magyarországot Amerikáért?http://www.life.hu/sztarok/20160722-till-attila-akar-hosszabb-ideig-is-el-tudna-kepzelni-az-eletet-amerikaban.htmlTill Attila és felesége már régóta tervezte, hogy egyszer ellátogatnak New Yorkba. Az álmuk pedig végre valósággá vált, ráadásul a műsorvezető olyannyira megszerette a várost, hogy még azt is el tudná képzelni, hogy egy-két évig ott éljen. TV + Sztárok--Kiss Ramóna durván nekiment Nyári Diánakhttp://www.life.hu/sztarok/20160722-igy-tepte-meg-kiss-ramona-nyari-diat.htmlReméltük, hogy Kiss Ramóna és Nyári Dia egy csúnya nézéssel lerendezik a nézeteltérést, de nem így lett. Ramóna ugyanis nekirontott Diának, aki bár próbálta, de nem sikerült tökéletesen kezelnie a helyzetet. TV + Sztárok--Jennifer Lopez álma a Broadway színpadán válna valósággáhttp://www.life.hu/sztarok/20160718-jennifer-lopezt-egy-musicalben-lathatjuk-vagy-megsem.htmlAz énekesnő egy új ötlettel rukkolt elő: egy musicalben énekelné el az életét. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.