Rákóczi Ferenc Majka Kásás Tamás Hajdú Péter Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamburger, olasz ételkülönlegesség és magyaros fogások – nem, most nem egy étterem kínálatát soroljuk. Hazánk sztárjai közül többen sikeres étteremtulajdonosok, ahová nemcsak a finom falatokért, de egy-egy közös képért is beugranak a rajongók. Utánajártunk, kik azok a hírességek, akik a legmenőbb éttermekkel rendelkeznek Magyarországon. 

Majka – Burgerland

A valóságshow-ból indult rapper 2012-ben nyitotta meg az éttermét. A Budapest XIII. kerületében található Burgerland nevű hely hatalmas népszerűségnek örvend, hiszen a rajongók sűrűn összefuthatnak az énekessel. A hely nevéből gyorsan leszűrhetjük, hogy főként hamburgerek szerepelnek az étlapon, ám ezen kívül más finomságok is megtalálhatók. A burgerek mellett kóstolhatunk hot dogokat, különböző ízesítésű csirkemelleket, sőt még a desszerteknek is jutott hely az édesszájúak számára. Majka korábban több interjúban is elmondta, hogy számára a Burgerland egyfajta találkozóhely, ahol esetenként még a pultba is beáll, ha szükség van rá.

Fotó: Mudra László/Origo, Forrás: Facebook/Burgerland

Kásás Tamás – Tommy di Napoli

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 2014-ben mutatta be éttermét a sajtónak. A sportoló hat éven át vízilabdázott a nápolyi Posilippo csapatában, mely a mai napig emlékezetes élmény maradt a számára. A nápolyi évek után Tamás úgy döntött, magával hozza Olaszország ízeit. Olasz éttermet nyitott, méghozzá a Komjádi sportuszoda tövében.

Forrás: tommydinapoli.com

„Arra nem tudtam rávenni magam, hogy kiköltözzek Nápolyba, úgyhogy egy falat Nápolyt költöztettem Budapestre. Az alapanyagokat egyenesen kintről hozzuk, nem helyettesítjük semmiféle, itthon fellelhető hasonlóval” – nyilatkozta korábban a Life.hu-nak Kásás. Bár az étterem jól indult, a botrány így sem kerülte el. Michael Schumacher egykori sztárséfje, Vito Catalano hamar itthagyta a magyar csapatot, méghozzá azért, mert szerinte nem megfelelőek voltak a körülmények egy ilyen neves helyhez képest.

/1405/K_s_s201456133916

Hajdú Péter – Like Bisztró és Pizzéria

A műsorvezető egy családias helyben gondolkozott, ahol mindenki megtalálja a kedvére valót. Az étterem 2014-ben nyitotta meg a kapuit Törökbálinton. A Like Bisztró étlapján a hazai ízek kedvelői is megtalálhatják a kedvencüket, ám a nemzetközi finomságok rajongói sem maradnak választék nélkül. Az étterem belső kialakítása is különleges, hiszen a belvárosi pompa helyett egy igen egyszerű, de mégis elegáns külsőt sikerült megálmodni hozzá. Hajdú étlapján főleg pizzákból és egyszerű, gyors fogásokból szemezgethetünk, melyeket évekkel ezelőtt még felesége, Sarka Kata is szívesen tálalt a vendégeknek. Most viszont kevés az esély arra, hogy ebben a drámai helyzetben belefussunk a csinos műsorvezetőnőbe.

Forrás: Facebook/Like Bisztró és Pizzéria

Rákóczi Ferenc – Korhely Faloda & Daloda

A Morning Show egyik népszerű műsorvezetője le sem tagadhatná, hogy imádja a hasát. A rádiós hosszú ideje hódol főzési szenvedélyének, melyet 2014 óta a saját éttermében is megtehet, méghozzá a Liszt Ferenc téren, a Zeneakadémiával szemben. Feri főként hagyományos, házias fogásokkal rakta tele az étlapot, de az ínyenceknek sem kell lemondaniuk a finom falatokról.

Amikor a családomnak vagy a barátaimnak főzök, akkor azt próbálom nekik adni, amit én kaptam anyámtól.

ide kattintva

Forrás: Facebook/Korhely Faloda & Daloda

Vajna Tímea – Mr. Funk

Andy Vajna csinos felesége nemrég újabb vállalkozással állt elő, melyet még idén meg is valósít a fővárosban. A Mr. Funk Vendéglátó Kft. fánkot és bagelt árul majd az Arany János utcában, méghozzá idén október közepétől. Timi szerint régóta szerepelt a vágyai között egy ilyen üzlet, hiszen mindig is imádta az édességeket. „Egy üzletünk lesz a belvárosban, és kocsik, amelyek Budapest különböző pontjain lesznek majd, így szinte bárki találkozhat velük. Mindig is szerettem a finomságokat, és az üzlettársam azt mondta, hogy vágjunk bele” – nyilatkozta korábban az üzletasszony, aki egy hosszabb bejegyzésben elárulta a Life.hu-nak, hogy számára mitől vonzó egy férfi.

Forrás: Facebook/Mr. Funk, Vajna Tímea

Számodra melyik hely a legcsalogatóbb?

Drogdíler és hullamosó: sztárok, akik egykor kétkezi munkából éltek http://www.life.hu/sztarok/20161010-beyonce-vagy-harrison-ford-drogdilerkent-dolgozott-a-hires-vilagsztar-tim-allen.htmlHírnév, pénz és több millió rajongó világszerte. Ezek a világsztárok ma már igazi A-listás celebeknek minősülnek Hollywoodban, akiket mindenki ismer. Bár az utóbbi években csak a képernyőn láthatjuk őket, volt idő, amikor találkozhattunk volna velük akár egy hullaházban is. Összeállításunkból megtudhatod, ki mivel kereste a kenyerét, mielőtt a vörös szőnyegre lépett. TV + SztárokOrigoMegríkatta a mentorokat az egykor drogfüggő fiú: szomorú pillanatok! http://www.life.hu/sztarok/20161006-x-faktor-meghatodtak-a-mentorok-mate-produkcioja-utan-a-fiu-drogfuggo-volt.htmlMind a négy mentor könnyes szemmel hallgatta végig a 20 éves Máté produkcióját. A fiú évekkel ezelőtt drogfüggő volt. TV + SztárokOrigoMajoros Hajnalka: "Nem biztos, hogy lesz még egy gyerekünk"http://www.life.hu/sztarok/20161003-dundika-szerint-nem-konnyu-anyanak-lenni-az-edesanya-elvezi-a-hetkoznapokat-interju.htmlBár sok szülőnek a haja is kihullik két gyermekkel, Hajninak meg sem kottyan az anyaszerep. A sztárpárnak 2011. november 11-én született első közös gyermeke, aki a Marián nevet kapta, 2016. április 11-én pedig megszületett második gyermekük, Olivér. Az édesanya szerint az életük gyökeresen megváltozott az elmúlt években, de ezt egyáltalán nem bánják. TV + Sztárok--Világsztárok, akik már felfedezték Magyarországot: elképesztő történetek! http://www.life.hu/sztarok/20160929-angelina-jolie-es-harrison-ford-magyarorszagon-jart-vilagsztarok-foto-es-video.htmlLassan nem lesz olyan hollywoodi színész, aki ne tette volna tiszteletét nálunk. Az elmúlt években megsokszorozódott a hazánkban forgatott filmek száma, így nem csoda, ha a színészek közül többen is ide költöztek néhány hónapra. A rajongók nagy örömére volt olyan, aki elhagyta a biztonságot rejtő szállodai szobáját, és örömmel vágott neki az országnak. Bár a lista igen hosszú lenne, mi most összeszedtük a "legbátrabb" sztárokat. TV + Sztárok--Romantikus fotókkal ünnepelte házasságát Vajna Tímeahttp://www.life.hu/sztarok/20160818-szivszorito-romantikus-fotokkal-unnepelte-hazassagat-vajna-timea.htmlHárom évvel ezelőtt augusztus 18-án házasodott össze az egyik leghíresebb páros: Andy Vajna és Timi. Utóbbi megható képekkel és szavakkal ünnepelte ezt a jeles eseményt. TV + SztárokOrigoVajna Tímea: "Van olyan, amibe nem szólhat bele a férjem" http://www.life.hu/sztarok/20160707-vajna-timea-a-hazassagrol-szeretne-majd-egy-gyereket-az-uzletasszony-a-ferjere-koncentral.htmlA sztár tavaly még azt nyilatkozta, hogy 2017-ben már szeretne édesanya lenni, azonban a tervei nagyban megváltoztak az utóbbi időben. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.