VV Fanni kuncsaftjairól szóló notesza előkerült

Forrás: -
gyilkosság holttest gyanúsított VV Fanni notesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni november 20-án tűnt el, azóta keresi őt családja és a rendőrség. Eleinte eltűnt személyként kezelték, ám azóta kiderült, a fiatal lány szinte biztos, hogy már nincs életben.

A rendőrség és a család is egy fontos noteszt emlegettek Fanni eltűnése után. Ebben a füzetben állítólag a lány a munkájáról szóló fontos dolgokat vezette, a többi között kuncsaftjai listája is itt található. Eleinte arra is gyanakodtak, hogy emiatt veszett nyoma a lánynak, ám azóta kiderült, hogy egy bizonyos B. László a gyanúsított, aki szerelmi viszonyt folytatott Fannival, aki nagy valószínűséggel gyilkosság áldozata lett.

Előkerült VV fanni notesze Forrás:

A lány holttestét azóta is keresik, a férfi autójának GPS koordinátái egy veszprémi erődbe vezetnek. A notesz azonban idő közben, Fanni taskájával együtt előkerült. Bár egyelőre nem tudni, mi áll benne, egyesek szerint ebből a füzetből kiderülhet, mit csinált az egykori villalakó az utolsó napjaiban, írta meg a Blikk.

Szabó Zsófi betekintést engedett lakásukba: fotóhttp://www.life.hu/otthon/20171207-szabo-zsofi-betekintest-engedett-lakasukba.htmlSzabó Zsófinak nagyon zsúfolt és újdonságokkal teli ez az időszak, legfőképp azért, mert megszületett a kisfia, de az otthonukba is csak nemrég sikerült beköltözni. Most megmutatta új házuk egy szegletét. OtthonOrigoPártos Csilla szülinapi bulijában ismeretlen férfival csókolózotthttp://www.life.hu/sztarok/20171207-partos-csilla-szulinapi-bulijaban-ismeretlen-ferfival-csokolozott.htmlPártos Csilla kiengedte egy kicsit a gőzt saját szülinapi buliján, ami annyira jól sikerült, hogy még egy férfival is összemelegedett. TV + SztárokOrigoPolina Smetanina lett a világ legszexibb stewardesse: fotóhttp://www.life.hu/trend/20171207-polina-smetanina-lett-a-vilag-legszexibb-stewardesse.htmlEgy orosz szépség nyerte meg a légiutas-kísérők szépségversenyét. Polina Smetanina 19 döntőst utasított a háta mögé. TrendOrigoMolnár Anikó lelke teljesen összetörthttp://www.life.hu/sztarok/20171207-osszetort-molnar-aniko-lelke.htmlMolnár Anikó megbánta, hogy nem úgy viselkedett eddigi élete során, ahogy az édesanyja tanította. Mindent elfojtott, és ennek meg is lett az eredménye: összetört a lelke. TV + SztárokOrigoLefogyott Pártos Csilla a pereskedés miatthttp://www.life.hu/csalad/20171207-lefogyott-partos-csilla-a-pereskedes-miatt.htmlPártos Csilla és anyósa, Pécsi Ildikó évek óta pereskednek: sem a házról, sem a rokontartásról nem tudnak megegyezni. A hosszú ideje zajló harc azonban egyikükben sem múlt el nyomtalanul: Pécsi Ildikó sem csattan ki az egészségtől, de Pártos Csilla is nagyon lefogyott. CsaládOrigoSzabó Zsófi édesanyja így reagált kis unokájárahttp://www.life.hu/csalad/20171207-szabo-zsofi-edesanyja-igy-reagalt-kis-unokajara.htmlSzabó Zsófi irányított szüléssel adott életet a gyermekének hétfőn, a baba és az anyuka is jól vannak. Mint ahogy arról már korábban a Life.hu is beszámolt, a pici a Mendel nevet kapta, A színésznő édesanyja is meglátogatta természetesen a picit és elárulta, milyen a kis unokája. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.