Puzsér Róbert: "A hitványról ki kell mondani, hogy hitvány" - Szily Nóra interjúja

műsorvezető Szily Nóra Puzsér Róbert tehetségkutató szerkesztő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puzsér Róberttől megszokhattuk, hogy mindig őszintén elmondja a véleményét a Csillag születik zsűritagjaként. A szerkesztő-műsorvezetővel Szily Nóra készített interjút. A cikket teljes terjedelmében kedden olvashatod majd a Life.hu-n. 

"Néztem a műsort és az arcodat. Szinte rezzenéstelen. Mi jár a fejedben? Mit figyelsz?

Ez a felvételsorozat hat napon át zajlott, napi tíz órán keresztül. Amikor te ott látsz engem, akkor azt próbálom felidézni, hogy ki voltam én negyven-ötven-hatvan órával azelőtt. Nézek egy produkciót - mondjuk a tizenhetedik breaktánc-csapatot, és eközben tudnom kell, hogy ki volt az az ember, aki beült zsűrizni. Volt tizenhat pocsék produkció, és most látok egy jobbat. Szabad erre igent mondanom, vagy sem? Annyi rossz fellépő után az ember hajlamos a kicsit jobbra rábólintani. Holott simán benne van, hogy nem szabad, mert az még mindig nem elég jó. Mindegyik előadás során fel kell idéznem magamban azt a valakit, aki a zsűrizés előtt voltam, és hogy ezért a produkcióért ő kifizetne-e ezerötszáz forintot, hogy egy órán át nézze.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu


Tehát folyamatosan 'visszanullázol'.

Egyrészt vissza kell nullázni magam az eredeti Puzsérba, másrészt figyelnem kell arra, hogy ne befolyásoljon az, amit előzőleg a színpadon láttam. Ne kompenzáljak azért, mert korábban irgalmatlanul kemény voltam, vagy túl puha. Ezekre mind figyelni kell.

Semmi gátlás nincs benned, amikor azt mondod valamire, hogy hitvány?

A hitványról ki kell mondani, hogy hitvány. Különben miért vagyok a zsűriben? Könyörgöm! Ez a szó leír valamit.

De nem szokták használni, valahogy nehéz kimondani...

Ja, hogy nem szokták használni. Hát persze. Ezért van nekem létjogosultságom a tévében. Ha használni szokták volna, akkor nem lenne alapom arra, hogy szerepeljek. Akkor mit tudok én, amit más nem?"

Az interjút teljes terjedelmében kedden olvashatod a Life.hu-n!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.