Te is rontottad már el a nagyitól tanult kedvenc pogácsát és főzted bele az aznapi dühödet a rotyogó levesbe? Ha igen, akkor Ördög Nóra e heti jegyzete neked szól: elárulja, miért nem mindegy, hogy milyen lelkiállapotban készíted el az ételt a szeretteidnek.

Vannak napok, amikor még egy egyszerű tea sem lesz olyan. Máskor meg a zöldséges-sajtos paplan alatt sült csirkemell újburgonyaágyon sem túl nagy kihívás. Nincs mese: a tűzhelynek is lelke van. Vagy inkább nekünk.

Fotó: Nánási Pál

Annak idején, amikor még az étteremből rendelők nyugodalmas életét éltem, és nekem szegezték a kérdést, hogy egyébként tudok-e főzni, mindig a legnagyobb magabiztossággal vágtam rá, hogy persze, tudok, csak még sosem próbáltam. Ezt halál komolyan így is gondoltam, mert valahol a szívem mélyén éreztem, hogy ha eljön az idő, menni fog ez nekem, csak még nem tartok ott.

Igazam lett: amikor úrrá lettek rajtam az otthonteremtő ösztönök, személyesen is bemutatkoztam az évekkel korábban nagymamámtól ajándékba kapott edénykészletnek, és kezdetét vette egy szép és hosszan tartó barátság. Szerelemnek nem mondanám, pláne nem első látásra, de azért egészen jól megvagyunk.

Főzni is ugyanúgy főzök, mint ahogy svéd bútort szerelek össze: pontosan követem az utasításokat, és élvezem, hogy a külön-külön értékelhetetlen alkotóelemekből - mondhatni a semmiből - egyszer csak valami lesz. Olykor telefonos segítséget veszek igénybe, hívom a remekül főző anyukámat vagy az igazi konyhatündér nagymamámat, és legyen akármilyen butaság a kérdés, amit nekik szegezek, közel 200 kilométeres távolságból is hallom a büszke remegést a hangjukban: ezek szerint mégsem vagyok reménytelen eset, viszem tovább a családi hagyományokat, dobpergés és tűzijáték, Nóri FŐZ!

Van azonban valami, amire még egyik szakácskönyvben sem hívták fel a figyelmemet. A kedvenc netes receptoldalamon sem írják, nem mesélte se az anyukám, se a nagymamám, és úgy egyáltalán, erre engem senki nem figyelmeztetett: nagyon nem mindegy, hogy kinek és milyen lelkiállapotban készül az a bizonyos étel. Amúgy ezt biztosan inkább rutintalanságnak neveznék, mert ha az ember tud főzni, akkor tud és kész, vagyis mindig, minden körülmények között hozza a szintet, de nálam ez tényleg érzelmi kérdés.

Vegyünk egy egyszerű példát: olasz paradicsomleves. Mondhatni a specialitásom, imádom enni és készíteni is. 10-ből 9-szer isteni, az a maradék egy pedig az az este, amikor nyűgös, dühös, ingerült vagyok valami miatt, és egyszerűen azt is belefőzöm a levesbe. Higgyétek el, hogy mindent pontosan ugyanúgy csinálok, mint a többi kilenc alkalommal, és még csak nem is arról van szó, hogy nem koncentrálok eléggé a feladatra, mert ilyenkor pontosan ezért kezdek főzni: terápiás és nyugtató céllal. Az eredmény mégis lehangoló.

Másik példa a nagymamám-féle burgonyás pogácsa. Évekkel ezelőtt, hosszú, Pesten töltött hónapok után jött az ihlet és az ötlet, hogy szeretném elkészíteni, mert hiányzott az íze. Beindult a gépezet: telefon, receptdiktálás, hozzávalók beszerzése, lelkes alkotás, leselkedés a sütő ablakán, reménykedés - és csalódás. Az eredmény: ipari mennyiségű kőkemény, lapos tallér, mások szerint önvédelmi fegyvernek minősülő dobókorong.

Nem adtam fel, legközelebb, amikor otthon jártam, megkértem a nagymamámat, hogy készítsük el közösen! Figyelje a kezemet, nézze, hogy mit rontok el és javítsa ki az ügyetlenségeimet! Gyorsan kiderült, hogy az élesztő felfuttatásával volt a probléma, de amint ezt a hibát közösen kiküszöböltük, megtörtént a csoda! Én pedig pihe-puha, valódi krumplis pogácsákkal térhettem vissza nagy büszkén Budapestre.

Nem is váratott magára sokáig az a nap, amikor újra nekiláttam az önálló sütőtevékenységnek. Gondoltam, most már tényleg a kisujjamban van a szakma. Az élesztő felfuttatásáig minden sínen volt, de aztán ott valahogy kisiklott a gépezet. Éreztem, hogy nem lesz jó, mert nem pontosan úgy festett a dolog, mint ahogy a nagymamámnál a kályha tetején láttam, de azért lelkiismeretesen csináltam tovább. Robogtunk az elkerülhetetlen katasztrófa felé, és én már meg sem lepődtem, amikor kisvártatva kisöpörtem régi ismerőseimet, az összeégett dobókorongokat a tepsiből. Nem tudtam leplezni a csalódottságomat, de nem is akartam. A kudarc annyira letört, hogy évekig eszembe sem jutott, hogy újra megpróbáljam.

Egészen addig, amíg nem lépett be az a férfi az életembe, akitől még az élesztő is felfut a kezeim között. Palkó volt az egyetlen, aki el tudta feledtetni a rossz emlékeket, és rávett, hogy próbáljam meg újra - az ő kedvéért. Én életemben nem ettem még olyan finom krumplis pogácsát.

Ezek után cáfoljatok meg, de nehéz lesz meggyőzni az ellenkezőjéről: az általunk készített ételek legfontosabb hozzávalója a lelkünk. Ti is megtapasztaltátok? Osszátok meg velem!


Ha kíváncsi vagy Ördög Nóra új könyvére,  itt minden részletet megtudhatsz róla.



Angyali történetek nőknekhttp://www.life.hu/szorakozz/zenekonyv/20121031-megjelent-ordog-nora-es-torkoly-erika-elso-konyve-az-angyalmuhely.html Ördög Nóra: "Nincs bennem düh és dac"http://www.life.hu/sztarszerzok/20121027-ordog-nora-nincs-bennem-duh-es-dac-szily-nora.html Ördög Nóra: "Énidő"http://www.life.hu/sztarszerzok/20121024-onismeret-enkep-ordog-nora-enido.html Ördög Nóra: "Ne feszülj rá!"http://www.life.hu/sztarszerzok/20121017-ordog-nori-ne-feszulj-ra.html Ördög Nóra: "Ki vagyok valójában?"http://www.life.hu/sztarszerzok/20121010-sztar-musorvezeto-ordog-nori-ki-vagyok-valojaban.html