ezoterika horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak 2011, hanem az újév első hónapja is rengeteg meglepetést tartogat. Neked mit ígérnek a csillagok januárra?

iStockPhoto
iStockPhoto

KOS

Tele vagy vágyakkal, melyeket már az év első havában szeretnél elkezdeni megvalósítani. Az újév első napjai tartogathatnak néhány apró, egyben kellemetlen meglepetést, de ezen gyorsan túllendülsz. Megeshet, hogy egy barát vagy ismerős nehéz helyzetbe hozhat, épp ezért fontos lesz, hogy elhatárolódj a felhozott vádaktól, akár a legközelebbi ismerőstől is, ha úgy alakul - még akkor is, ha érzelmileg ez megvisel. Ne hagyd, hogy ez a te életedre is rányomja a bélyegét. Törekedj arra, hogy minél messzebbre elkerüld a problémákat.
Programtipp: egy síelős hétvége, főleg, ha még sosem próbáltad.

BIKA

A bolygók nagyszerű hatásának köszönhetően egész január folyamán úgy érezheted, végre fellélegezhetsz - főleg a zűrös decembert követően. Problémáid jelentős hányada a múlt homályába vész a tavalyi évvel egyetemben. Bár egy nyomasztó családi probléma ismét felszínre kerülhet, és bár leküzdhető a gond, minden tudásodat és akaratodat össze kell szedned ahhoz, hogy megtaláld a mindenki számára megfelelő kompromisszumot. Valaki sokkal jobban függ ugyanis tőled és akaratodtól, s számára te jelentheted a kapaszkodót.
Programtipp: utószilveszteri buli egy eldugott vadászházban.

IKREK

Magad sem tudod, mi zajlik a lelkedben, de érzed, a változtatás szele megérintett, és nem akarod hagyni elmenni magad mellett. Egészen szélsőséges érzelmek dúlnak benned január első napjaiban - köszönhetően Mars kellemetlen hatásának. Ez a lelkileg zűrzavart okozó időszak számos kellemetlen szituációt okozhat, de mindenből van kiút. Ideje észrevenned, hogy rengeteg dolog megváltozott körülötted, leginkább emberi kapcsolataidat illetően. Akkor cselekszel helyesen, ha új barátok után nézel, akik nem hánytorgatják fel hibáidat.
Programtipp: keress fel egy barátlelő klubot, meglepődsz, mennyien fogják majd keresni a társaságodat.

RÁK

Ismét egy új esztendő, újra jöhetnek a nagy fogadalmak, de most fordul a kocka, hisz egy régi, eddig titokban dédelgetett álmod teljesülhet - ne halogasd a megkezdését, minden halogatott perc időpocsékolás! Egy korábbi feladatvégzésedért is végre megkaphatod a méltó elismerést, megbecsülést, sőt, még egy csipetnyi hírnév is akadhat hozzá. Akár az is megeshet, hogy egy irigyelt pozícióba kerülsz, annak minden előjogával együtt. Bizony-bizony, tényleg jelentős változások várhatóak életedben 2011 első hónapjában, szerencsére túlnyomó részt pozitív irányban.
Programtipp: keress fel egy állásbörzét, jó eséllyel találsz rá álmaid munkájára.

OROSZLÁN

2011 első hónapjában megszaporodnak elvégzendő feladataid, s néhány tavaly elmaradt munka sem maradhat az elfelejtett mappában többé. Lényeges lesz az is, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordíts mindennapos ügyeidre, rutinfeladataidra, illetve a munkahelyeden, esetleg egyéb helyen betöltött szerepeidre, melyeket mind magad vállaltál, bár most néha tehernek fognak tűnni. Fontos beszélgetésekre kerülhet sor szeretteiddel vagy fontos ügyfeleiddel, és csak a te döntéseden múlik, hogy mekkora részt vállalsz a kitűzött célok eléréséhez vezető úton.
Programtipp: hívd meg legfontosabb ügyfeleidet egy évnyitó vacsorára, és nyűgözd le őket.

iStockPhoto
iStockPhoto

SZŰZ

A 2011-es év első hónapja bizony nem marad el új izgalmakban, lényeges, hogy nagyon alapos körültekintéssel kezdd meg az újévet, bármilyen meggondolatlan vagy felelőtlen viselkedés sokat árthat most neked, és ne tégy olyan dolgokat vagy kijelentéseket se, melyeket később könnyen megbánhatsz, mert visszaszívni már nem lehet. Az alkalmanként megjelenő felelősségérzet nélküli viselkedésed akár egy nagyobb nézeteltérésre is okot adhat, úgyhogy inkább ne keresd a bajt.
Programtipp: ne feledd, hogy Pécsett még mindig rengeteg kulturális program vár, érdemes egy hétvégét ott tölteni.

MÉRLEG

2011 első hava a másokkal való békekötés és az új ismeretek befogadásának ideje. Meglehetősen fontos információk birtokába juthatsz már január első napjaiban, olyasmiről szerezhetsz tudomást, mely nem tartozik rád, és ezen ismeretekkel nem is szabad visszaélned, még akkor sem, ha lenne rá módod, sőt, abba a hibába sem eshetsz, hogy ez esetleg elbizakodottá tegyen! Egyszerűen csak hadd teljenek a napok békében, csupán légy az események külső megfigyelője, továbbra is fordítsd a lehető legtöbb időt és energiát a családi ügyek elintézésére, különösen akkor, ha gyermekeid is vannak.
Programtipp: rengeteg adventi program kitart január 6-ig, érdemes körülnézned ezeken.

SKORPIÓ

A magas mércét mindig szeretted, de 2011 első havával szemben ne támassz túl magas elvárásokat, különben elég hamar és meglehetősen nagyot fogsz csalódni. Közvetlen környezeted, leginkább szeretteid szinte bármit megtennének azért, hogy a kedvedben járjanak, mégis ez januárban elégedetlenkedéshez és sértődéshez vezethet, mert inkább magad intéznéd az ügyeidet. A megoldás az, ha egy kicsit engedékenyebb leszel, bármiről is legyen szó. Egy január közepén érkező nem túl szívderítő információ igencsak kihozhat a béketűrésből, ezért szükség lesz az átlagosnál több toleranciára.
Programtipp: vita helyett inkább keress barátaiddal egy táncházat, és mozogd ki magadból a feszültséget.

NYILAS

Már 2011 első hava igen sok újdonságot hozhat számodra, amelyben lesz mindenféle életérzés, negatív és pozitív egyaránt. Egy meglehetősen változékony, de összességében mégis inkább pozitív időszak veszi kezdetét az újév beköszöntével, amikor minden tapasztalatból tanulhatsz valamit. Bár úgy tűnhet, hogy emberi kapcsolataid igen jól működnek, mégis megeshet, hogy néhány figyelmetlen cselekedet negatív hatással lehet lelkivilágodra, melyet kellő tudatossággal jól lehetne előre irányítani. Hajlamos leszel arra, hogy magadba fojtsd problémáid, noha családod, barátaid segíthetnének.
Programtipp: mit szólnál egy mozis hétvégéhez? 3-4 film egymásutánban, s csakis a legfrissebbekből válogatva.

iStockPhoto
iStockPhoto

BAK

Nem lesz menekvésed, 2011 első havában meglehetősen sokat kell majd a rutinfeladatok mellett improvizálnod is ahhoz, hogy felül tudj kerekedni a megoldandó problémákon - de tudd, semmi sem lehetetlen. Habár a sok erőfeszítés mellett sem teljesen biztos, hogy megtalálod minden gondodra a jó megoldást, de legalább próbálkozz. Most, hogy végre vége az ünnepi felhajtásnak, fellélegezhetsz, pihenhetsz kicsit, de nem túl sokat. Nagy tervek fogalmazódnak meg benned, különösen karrieredet és pénzügyeidet illetően.
Programtipp: mit szólnál egy háztartási hétvégéhez, ahol másokkal beszélhetnéd meg mindennapos zűrjeidet? Akár te is megszervezheted ezt az érdekes eszmecserét.

VÍZÖNTŐ

Egy Vízöntőnek minden január imádnivaló, nem számít, esik-e a hó, vagy fúj a szél. Ismét egy új évkezdet s az ezzel együtt járó nagyszerű lehetőségek tűnnek fel! Már január legelső munkanapjaiban szükséged lesz minden jó képességedre, mivel több olyan feladattal kell megbirkóznod, melyek nagyfokú kreativitást, no és extra odafigyelést igényelnek. Számíts arra, hogy az elvárások sokkal magasabbak lesznek a megszokottnál, s nem telhet el úgy nap, hogy ne tennél valami fontosak önmagadért vagy környezetedért.
Programtipp: egy kis feltöltődés nem ártana, szánkózás és hógolyócsata egy hétvégén?

HALAK

2011 végre az az év, ahol nem keresheted a kifogásokat a változások elől futva. Az új esztendő első hava, sőt már első napjai rengeteg lehetőséget tartogatnak, csupán arra kell odafigyelned, hogy ne maradjon egyetlen feladat sem lezáratlanul vagy elhanyagoltan, különben nagyon hamar feltorlódnak az elvégzetlen munkáid január végére. Emellett családod körében is meg kell birkóznod apróbb problémákkal, az ünnepek alatt ellustult szeretteidre pedig most aligha számíthatsz. Már január első napjaiban kiváló lehetőség nyílik meg előtted, mely karrieredre lesz pozitív hatással.
Programtipp: mindegy, mit tervezel, de töltsd a lehető legtöbb hétvégét házon kívül!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Még több horoszkóp:

Gazdagabbak leszünk 2011-ben?
Általános horoszkóp 2011

Születésnapod elárulja, mennyit kell dolgoznod 2011-ben!
Heti horoszkóp - január 3-7.
Rákapcsolnak a bolygók! 2011 az újrakezdés éve lesz?
Születésnapod elárulja, mit tartogat neked 2011!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.