Volt feleségével ünnepel Németh Kristóf

"Nagyon nagy szerelem volt köztünk Nikivel. Másfél évvel a megismerkedésünk után összeházasodtunk, és gyermeket terveztünk. Nagy lelkesedéssel és adventi csodavárással készültünk a gyerekünk megszületésére. Annyiban volt ambivalens ez az időszak, hogy édesapám haldoklása és a fiunk várása egybeesett. A Jóisten még megadta, hogy megismerhessék egymást. Háromhónapos volt Lóci, mikor édesapám elment, de egészen furcsa és magyarázat nélküli, hogy a fiam ma is gyakran mesél a nagyapjáról, akit alig ismerhetett. Egyszerre kísértem ki valakit ebből a világból, és egyszerre vártunk, fogadtunk be valakit. Azt gondolom, hogy az embernek a gyereke nem a sajátja, nem olyan, mint egy tárgy vagy egy kis állat, hanem valaki, akit kölcsönkaptunk a Jóistentől, hogy nevelgessük, szeressük és a támaszai legyünk."

Kisfia születése nagyszerű eseményként maradt meg Kristóf emlékezetében, még úgy is, hogy a kisbaba első útja egy másik kórházba vezetett. "Lóci megszületése életem legnagyobb csodája volt, és fantasztikus érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk. Akkoriban a lehetőségeink is megengedték, hogy egy olyan utat válasszunk, ami nem szokványos, és nem mindenki engedheti meg magának. Az egész, egyébként problémamentes várandósság és a szülés is egy magánkórházban történt. Ez az időszak maga is nagyon szép emlék: ahogy hazaszaladok a púderillatú kis lakásunkba, és hajnalig filmeket nézünk vagy beszélgetünk Nikivel összebújva. Lóci időre érkezett meg november hetedikén, ez azért is érdekes, mert anyukám november harmadikán, én ötödikén születtem, így Skorpió ünnepi hetek vannak nálunk novemberben. Amikor eljött az a bizonyos hajnal, mikor megindult a szülés, a kórházba vezető táv is a havas esőben egy csodálatos útként maradt meg bennem. A kórházban nagyszerű szállodai körülmények közt várt minket a legfelkészültebb orvosi csapat, és 2-3 óra alatt megszületett a kisfiunk. Nagy élmény volt az is, hogy én vághattam el a köldökzsinórt, és végig foghattam a feleségem kezét. Csak a harmónia, ami eszembe jut az egész éjszakáról, azt hiszem, életünk egyik legtökéletesebb napja volt. Később, mikor elhagyhattuk a kórházat, az első utunk az icipici babával egy másik kórházba vezetett az édesapámhoz, ez a látogatás egyszerre volt szívetszaggató és felemelő."

Lóci kétéves korában viszont Kristóf és felesége szakítottak, és egy nagyon nehéz időszak következett. "Kétéves volt a fiunk, mikor Niki elment, és nekem rá kellett döbbennem, hogy amit én megéltem a házasságunkkkal és ezzel a két évvel kapcsolatban, az nem ugyanaz, amit ő megélt. Én boldog voltam és bizakodó, azt gondoltam, hogy nem lehet másképp, mint hogy egy család maradunk örökre, de Niki ezt nem így élte meg. Amikor jött egy új szerelem az életébe, akkor döntött. Kiderült, hogy velem nem tudja boldogan leélni az életét, és bármennyire is küzd egy férfi ilyenkor, hogy ne essen szét a család, rá kell döbbenni, hogy egyedül nem lehet ezért küzdeni, és senkit nem lehet rabságban tartani. Rettenetesen nehéz volt ezt elfogadni, pusztító és önérzetileg, érzelmileg összeromboló, de részemről semmiféle vád vagy ellenérzés nincs Niki irányában, hiszen a házasságunk elromlásában nekem is részem volt. Lócival kapcsolatban abban állapodtunk meg, hogy közös felügyelet mellett neveljük, és nincs köztünk se vita, se ellenérzés sem a múlttal, sem a jelennel, sem Lóci jövőjével kapcsolatban. Naponta megbeszélünk minden kérdést vele kapcsolatban, és példásan jól tudunk a mindennapokban egyeztetni egymással. A létező legpraktikusabban osztjuk be, hogy Lóci mindig azzal legyen, aki minőségi időt tud vele eltölteni. Nálam van a bázis, ez alapvetően abból fakad, hogy a váláskor arra törekedtünk, hogy a fiunk minél kevesebbet éljen meg a változásból, és maradhasson abban a közegben, ahová született, ahol addig élte az életét. De Niki csak két háztömbnyire lakik, a nagy ünnepeket pedig mindig csak mi hárman ünnepeljük. A mostani karácsony is így zajlik majd, függetlenül attól, kinek merrefelé alakul az élete."

Kristóf igazi férfiként az "anyukaszerepbe" is könnyen beletanult: ma már ügyesen mos, főz és takarít. "Nagyon megkedveltem a játszótéri kismamák világát. Kicsit kilógok, mint a kakukktojás, bár azt látom, hogy egyre szaporodnak az apukák is a játszótéren. De azon kapom magam, hogy arról trécselek a drogériában, hogy mosódióval vagy mosószódával kéne a gyerek ruháját mosni, és tudnom kell, hogy melyik öblítő a kisfiam kedvence. Ha hajnalban pisilnie vagy innia kell, akkor is én kelek fel - ezeket mind meg kellett tanulnom. Korábban azt gondoltam, hogy sose leszek képes rá, de ma már ránézésre tudok ruhát venni a gyereknek. Nagyon gyorsan el tudom készíteni a kedvenc ételeit, mosok, főzök, takarítok, fürdetek, mesélek, mint egy jó anyuka. Mindeközben a fiammal nagyon vagány pasik is vagyunk, kirándulunk, megtanítottam úszni, sportolunk, nagyokat csatázunk - ilyenkor mindig én vagyok az, akit elfognak, megkötöznek, megvernek. Ehhez fel kellett nőni, de ezek kellemes kihívások."