Ördög Nóra: "Eltűnök egy kicsit"

Az élet halad a maga útján, telnek-múlnak a napok, az évek. Döntéseket hozunk, vagy csak engedjük, hogy sodorjon az áramlat - bár ha jobban meggondolom, ez is csak döntés kérdése. Egy valódi utazáson veszünk részt a világban, ahol a kilométerköveket az emberi kapcsolatok, a munkahelyek, a hobbik jelentik. Ezek azok a fontos "GPS-koordináták", amelyek adott időpillanatban meghatároznak minket, dokumentálják a haladást, és az évtizedek alatt kirajzolnak egy térképet az életutunkról.

Van, akinél egyenes vonalú ez a pálya, van, akinél izgalmas, vadregényes, kanyargós, de a valódi, földi síkkal párhuzamosan zajlik egy még érdekesebb utazás, egy soha véget nem érő belső kaland: az önismereti utazás.

Nehéz megmondani, hogy mikor kezdtem igazán odafigyelni ezekre a belső folyamatokra, de abban biztos vagyok, hogy az első nagyobb kudarcok kellettek ahhoz, hogy ne csak kifelé tekintgessek, hanem befelé is. Korábban talán nem is voltam tisztában vele, hogy valahol a mélyben zajlik egyfajta belső utazás is. Pedig nagyon is létezik, sőt, a születésünkkor elkezdődik, de még tovább megyek: már a fogantatásnál elindul.

A valódi életút vége körülbelül meghatározható, de mi a helyzet az önismereti utazással? Kijelenthetjük-e 100%-os bizonyossággal bármelyik állomáson, hogy mi már most pontosan tisztában vagyunk azzal, kik is vagyunk valójában, ismerjük magunkat, akár ki is szállhatunk, és innentől csak a valódi életútra koncentrálunk? Mondhatjuk-e, hogy már nem nagyon tudunk mit tanulni magunkról, nem is feltételezzük, hogy változhatunk, és nincs bennünk vágy arra, hogy tovább fejlődjünk ezen a téren? Ha valakiről azt mondjuk, kiforrott személyiség, valóban nem változik többé semmiben?

Én csak azt tudom, hogy 20 évesen egészen mást gondoltam a világról és az élet dolgairól, mint 31 évesen. Sőt, még 28 évesen is hevesen vitatkoztam volna a mai önmagammal, és nem csak csip-csup dolgokon, hanem kardinális kérdésekben is. A változás 10 év alatt is jelentős, mi lesz még 50-60-70 évesen?

Lenyűgöző, ahogy ez a külső és belső utazás fut egymással párhuzamosan, tökéletes összhangban összefonódva, mint a DNS-spirál. Ha az egyik közben éles kanyart kell bevennünk, akkor fontos, hogy a másik síkon is vegyük az akadályokat, mert ha nem így történik, akkor vége van a kényes összhangnak - ami néha tényleg előfordul, sajnos. Ilyenkor nem marad más, mint szedegethetjük össze a szilánkokat, és ragasztgathatjuk össze az életünk vagy a személyiségünk darabjait. Attól függően, hogy melyikben történt nagyobb változás.

Óriási élmény tetten érni ezeket a változásokat! Én például most nagyon figyelem magamat, szinte lélegzetvisszafojtva, gyermeki kíváncsisággal, mert tudom, hogy az életemben olyan átalakulás megy végbe, ami a személyiségemet is tovább formálja. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra.

Ti mennyire figyeltek tudatosan a saját belső önismereti utazásotokra? Rácsodálkoztatok utólag egy-egy élesebb váltásra? Nagyon kíváncsi vagyok a gondolataitokra - így, ebben a formában utoljára, legalábbis egy időre biztosan.

A miértre épp ez a változás a válasz: hónapok óta tart a finom kanyarodás az életutamban, és most érkezett el az a pont, amikor "sztárszerzői" minőségemben eltűnök egy kicsit a szemetek elől. Nem tehetek róla. Most már tényleg csak egy téma körül forognak a gondolataim, azzal pedig nem szeretnélek itt untatni benneteket! De tudjátok: ha egy jó lelkizésre vágytok, az Angyalműhely ajtaja mindig nyitva áll előttetek!

Nem akarok hosszasan búcsúzkodni, de tényleg köszönöm a rengeteg levelet, az őszinteséget és a bizalmat, amit itt kaptam tőletek!

És azért majd keressük egymást, jó...?