Ördög Nóra: Mosoly a kerekesszékben

Kedvességgel mindent meg lehet oldani? Én annyira szeretnék hinni benne, hogy igen. Mostanában többször találkoztam az erőszakmentes kommunikáció fogalmával, és valahogy azt érzem, hogy sok problémánkra jelentene gyógyírt, ha egységesen az egész országot benevezhetnénk egy ilyen tanfolyamra.

Az ébredés nehézségeivel kapcsolatban több olyan levelet is kaptam, amiben az író elbüszkélkedett a náluk flottul és jól szervezetten zajló reggeli rituálé részleteivel. A legfontosabb közös vonása ezeknek a történeteknek az, hogy a család mosolyogva, feszültségek nélkül lát neki a napi teendőknek - mindegy is, hogy minek köszönhetően.

Mosolyogva - ez a kulcsszó. Én alapvetően is egy derűs figurának tartom magam, és biztos vagyok benne, hogy ez a hozzáállás rengeteg helyzetben segített az életemben. Azt tapasztaltam, hogy sokkal előbb sikerül elintéznem bármit, ha nem keménységgel, hisztivel - nem szoktam soha! -, ne adj' isten követelőzéssel szállok harcba. A mosoly a legfontosabb és egyben a legegyszerűbb "fegyverünk", ami mindig ott van a zsebünkben. A telefonos ügyfélszolgálatok munkatársait nem véletlenül tréningezik arra, hogy mindig mosolyogjanak, még akkor is, ha senki se látja őket. Egyszerűen csak hallani lehet a hangjukon, ha jókedvűen kommunikálnak, amellett, hogy a százhuszadik panaszossal harcolnak az éterben.

A mosolynak ereje van, ez tény, de mégis olyan sokszor felejtünk el "élni vele". Az idézőjeles fogalmazás nem véletlen, mert közben azt is gondolom, hogy szándékosan vicsorítani a fogunkkal nem ugyanazt jelenti, mint valóban belülről fakadóan nyugalmat, békét és harmóniát sugározni kifelé. Ám valóban jó módszer az, amikor egy morcos napon csak azért is mosolyogni kezdünk. Először nyilván még nem teljesen őszinte a dolog, de végül a mi mosolyunk is újabb vidámságot csal majd a körülöttünk lévők arcára. Valójában azt is mondhatjuk, hogy az egész döntés és elhatározás kérdése.

Ezt vallja Mosolyka is, az ország talán legismertebb kerekesszékes bloggere, akit van szerencsém személyesen is ismerni. Sok magyarázatra nem szorul a név, ő tényleg mindig mosolyog, pedig ezzel párhuzamosan állandó harcot vív a betegségével, az élettel, a hétköznapi nehézségekkel. Ám hozott egy döntést: nem hajlandó elkeseredni, és ez a pozitív hozzáállása már többszörösen is orvosi csodává tette őt.

A pozitív emberek valahogy olyan láthatatlan erőzónát hoznak létre maguk körül tudattalanul is, amibe muszáj belesétálni és töltekezni belőle. Az alapvetően mosolygós ismerőseinkkel sokkal szívesebben beszélgetünk, mert nem elvesznek az energiáinkból, hanem adnak!

Párválasztásnál ösztönösen is azokhoz a férfiakhoz és nőkhöz vonzódunk, akiknek jó a közelükben lenni, mert harmóniát sugároznak. A munkára is vonatkozik a mosoly jótékony hatása: amikor például arról kell dönteni, hogy ki kapjon egy fontos megbízást, aligha az lesz a befutó, aki állandóan csak panaszkodik. Kinek van kedve folyamatosan azt hallgatni?

Tudom, hogy most, amikor rengeteg problémával küzdünk, sokkal több okunk lehet keseregni, mint mosolyogni, de talán megfontolandó, hogy próbáljunk egy kicsit visszavenni a sopánkodásból, és helyette pozitív gondolatokkal töltekezni. Teszteljük és figyeljük magunkat csak egy napig: vegyük észre, hogy mikor nyílna panaszra a szánk, és bele se kezdjünk a mondanivalónkba! Helyette inkább mosolyogjunk, és mi is sokkal jobban fogjuk érezni magunkat - a környezetünkről nem is beszélve.

Én hiszek abban, hogy az ember képes kirángatni magát a mocsárból, és megfordítani a negatív spirált - amiben benne van - azzal, hogy változtat a hozzáállásán. Szóval legyen a jelszó még ezen a borongós napon is: kevesebb panasz és sokkal több mosoly! Egyetértetek velem?