Elvonulás a világtól – pár nap off néha kell!

Hat éve kezdtem foglalkozni vipassana meditációval, és már többször voltam pár napos elvonulásokon. Legutóbb pedig kipróbáltam, hogyan bírom 5 napig teljesen csendben, reggeltől estig meditálva.

Az elvonulás vezetője Dr. Khammai Dhammasami théraváda buddhista szerzetes volt, aki jelenleg Angliában él egy kolostorban. Számomra fontos, hogy olyan vezető legyen a csapat élén, aki kellő bölcsességgel és erős energiákkal rendelkezik, ahhoz, hogy összefogjon és vezessen egy csoportot.

A vipassana elvonulások egyébként szigorú napirend szerint zajlanak: reggeltől estig ülő és járó meditációk váltják egymást. A reggeli meditációk után bőséges vegán reggeli következik és a nap folyamán már csak ebédkor étkezünk, mert délutántól kizárólag folyadékot vehet magához a meditáló. Tudom, ez első hallásra furcsának tűnik, de könnyedén ki lehet bírni, sőt, jól esik este üres gyomorral elaludni - ez egyébként is egészséges, hiszen az emésztőrendszer megpihen kicsit éjszakára. Természetesen a szigorú napirendben egy-egy óra jutott magunkra; a járó meditációk ideje alatt lehet mosni, fürdeni, akár pihenni is.

Jobb, ha ilyenkor teljesen kizárja az ember a külvilágot, mert a beáramló információk nem támogatják a meditációt.

Számomra a legnagyobb élményt nem a meditációban eltöltött órák tartogatták, hiszen be kell valljam, a sok ülés okozta fájdalom és a gondolataim áramlása miatt nehéz a vipassana technikát – azaz a koncentrált légzésfigyelést, testfigyelést, érzelmek figyelését – elsajátítanom. Mégis, ahogy teltek a napok, egyre érzékenyebbé váltam és kezdett a lelkem és a szívem is megnyílni.

A járómeditációk alatt az erdőben sétálva megéreztem a fák és növények rezdüléseit. A csipkebogyószedés közben, amikor megszúrtak a tüskék, értettem, miért kapom. Az utamat keresztező csigák azt mutatták, le kellene lassulnom. Az ételek ízét mennyeinek éreztem főképp a tiszta tudatnak és a csendben zajló étkezéseknek köszönhetően. Amikor egyik társamra gondoltam, megjelent és mint később kiderült, akkor pont ő is rám gondolt. Mindemellett pedig ott volt Dhamassami mester, akihez kétnaponta interjúra kellett menni és elmesélni, ki hol tart a meditációban, milyen problémákkal küzd.

Egyik alkalommal egy számomra fontos gonddal a fejemben ültem le a szerzetes elé. Nem tudhatta, mi történt velem, mi az, ami aggaszt. Mégis az első mondatával megnyugtatott és rendet tett a fejemben. Tudta, kiben mi munkál; pontosan, kristálytisztán, beszéd nélkül, pár napos ismeretség után, bölcs tanácsaival pedig szépen vezetgetett minket a meditáció útján.

Az utolsó napon már nyitott lélekkel, teljesen elszakadva a világtól kaptam meg az útmutatást, ami, nem tagadom, olyan mélyen érintett, hogy potyogtam a könnyeim, pedig mindig óvakodtam attól, hogy nyilvánosság előtt kitárulkozzam. A szerzetes szavai azonban megtörték az utat a mély és a felszín között.

Hazafelé hatalmas viharfelhők gyülekeztek és zivatarban utaztam. Éreztem, a tisztító eső energiája nekem szól és méltó lezárásként szolgált az elvonulás után.