Aludjunk eleget, különben baj lesz!

Forrás: Dreamstime -
kutatás blog vélemény alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arianna Huffington rendszeresen vezeti a blogját, amelyben legutóbb az alvással kapcsolatos gondolatait osztotta meg olvasóival, vagyis azzal a tevékenységgel, amely a történelem kezdete óta máig alapvető szükséglete az embernek.

Különös, hogy bár az alvásról a tudománynak köszönhetően ma már jóval többet tudunk, mint elődeink, és főleg arról, hogy mind a testi, mind a lelki, mind az érzelmi állapotunk szempontjából mennyire fontos az alvás, úgy tűnik, az emberek számára egyre nagyobb nehézségbe ütközik, hogy eleget és megfelelő minőségben aludjunk. A blogger szerint a minőségi alvás egyik nagy akadálya a technológia, de

a túlhajszoltság és a kiégés sem tesz jót az emberek alvásminőségének.

Forrás: Dreamstime

Pedig az alvás a születéstől a halálig végigkísér minket, az újszülöttek érkezése után a szülők számára központi kérdés, hogy aludjon eleget a gyermekük, idős korban pedig a legtöbben arra vágynak, hogy békésen, álmukban érje őket a halál.

Hullámvasutazunk álmunkban – ezt műveli a testünk alvás közben

Gondolkodtál már azon, hogy mi történik a belső szerveiddel alvás közben, melyik éber egész éjjel, és melyik "ébred" veled együtt? Az, hogy pontosan mi történik velünk reggel, és az, hogy mennyire érezzük pihentetőnek az alvást, nagyon sok dologtól függ.

A munka és a család mellett egyre kevesebben vannak azok, akik eleget alszanak, mivel egyre több nehézségbe ütközik az egész éjszakás pihenés megvalósítása. Az alvást azok az eszközök is nehezítik, amelyek ébredéstől elalvásig végigkísérnek minket villogó képernyőikkel, miközben valamennyien hallottunk már róla, hogy az alvásmegvonás szorongást, stresszt, depressziót és egészségi problémákat – cukorbetegséget, szívrohamot, stroke-ot, elhízást, Alzheimer-kórt – okozhat.

„Hat órát alszanak a férfiak, hetet a nők és nyolcat a bolondok”

Mondta Napóleon, amikor az alvási szokásairól faggatták. A korán kelés és a kevés alvás felnőttkorunkban akaratlanul az életünk részévé válik, több kutatás szerint a mentális és egészségi problémák egy része erre vezethető vissza. Cikkünkben írunk egy kutatásról: brit kutatócsoport a közelmúltban megerősítette azt, amit mindannyian tudunk, miszerint ha kilenc óra előtt kell beérnünk a munkahelyünkre, az felér egy kínzással!

Nem véletlen, hogy az alvásközpontok száma is évről évre szaporodik, hiszen egyre többen látják be, hogy az 5-6 órányi alvás nem elég, és ennyi pihenés után nem fogunk tudni úgy teljesíteni másnap, mint 7-8 órányi alvás után. Egyes foglalkozásoknál pedig egyenesen életveszélyes lehet, ha valaki nem aludt eleget, gondoljunk csak a kórházi dolgozókra, a pilótákra, vagy akár az autópályán vezetőkre.

Forrás: Dreamstime

A tudománynak hála, úgy tűnik, egyfajta alvásforradalom zajlik jelenleg,

az emberiség kezd ráébredni az alvás fontosságára,

ezért egyes hotelszobákban nagyon odafigyelnek arra, hogy a vendég tökéletesen kipihenhesse magát, az iskolákban az első órákat kezdik a tinik alvásigényéhez igazítani, a technológiai eszközök között pedig egyre több olyan akad, amelyekkel szintén javíthatunk az alvásminőségünkön, gondoljunk csak az alvásunkat ellenőrző okosórákra vagy éppen az okosmatracokra.

Azért van még mit tenni e téren is, jó lenne, ha lassan mindenki ráébredne, hogy nemcsak azok vagyunk, amit megeszünk, de olyanok is vagyunk, ahogy alszunk, és nemcsak azért, mert az elegendő alvástól egészségesebbek leszünk, hanem mert alvás közben jutunk el mélyebb önmagunkba, egy másik világba, ahonnan felébredve friss szemmel látjuk a világot.

5 dolog, amit megtehetsz a nyugodtabb alvás érdekében

Ha éppen nem arccal esünk az ágyba, a minőségi, nyugodt alvásnak sokszor meg kell teremteni a feltételeit. A Life.hu 5 tippje segít, hogy jobban aludhass!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.