Egészségleckék, amelyeket sztároktól tanultunk 2016-ban

Selena Gomez mellrák lupus Shannen Doherty Lyme-kór Magic Johnson Bella Hadid HIV-fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha egy híresség beteg lesz, akkor két dolgot tehet: vagy igyekszik eltitkolni, csendben gyógyulni, majd utána nyilvánosság elé állni, vagy megtagadja a hallgatást, és nyíltan, őszintén vállalja „gyengeségét” rajongói és a világ előtt. Most összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik inkább az utóbbit választották – és ezzel hatalmas erőt adtak rengeteg egészséges és beteg embernek egyaránt.

Selena Gomez: „Attól még, hogy összetörtél, nem kell úgy maradnod”

Selena Gomez Forrás: AFP

Shannen Doherty: „Eszembe jutott az is, hogy vége az életemnek”

A Bűbájos boszorkák és a Beverly Hills 90210 sorozatokból megismert színésznőnél ugyan nem ebben az évben diagnosztizálták mellrákját, mégis rengeteget tanulhattunk tőle a betegséggel folytatott küzdelemről és magáról a betegségről. Shannen Doherty mindig őszintén beszélt félelmeiről, kétségeiről, összeomlásáról, nyíltan vállalta a kemoterápia miatt kihullott haját és kopaszságát és megmutatta, hogyan zajlik egy kemoterápiás kezelés. Mindemellett igyekszik teljes életet élni, így például az edzéseket és a szeretteit sem hanyagolja el. 2016-ban a 45 éves színésznő érdeme volt, hogy közelebb hozta az emberekhez ezt a súlyos betegséget, amelyről nyíltan és őszintén tudott párbeszédet folytatni.

Shannen Doherty Forrás: AFP

„Még fél mellel is szeretett és szeretkezett velem”

Halom Borbála dolgos édesanya volt, aki mindig vagányan vette az élet buktatóit, de egy novemberi napon teljesesen átfordult az élete: mellrákot diagnosztizáltak nála. Az első felocsúdása után még maga sem tudta, hogyan fog folytatódni az élete. Ez itt az ő története.

Magic Johnson: „Azon a napon megkezdtem a küzdelmet az életemért”

A sztárkosaras egyike volt azoknak a sztároknak, akik nyíltan felvállalták, hogy HIV-pozitívak. A Los Angeles Lakers egykori irányítója sportkarrierje kellős közepén, 1991-ben jelentette be visszavonulását a fertőzés diagnosztizálása miatt, hogy aztán öt évvel később visszatérjen, és a szezonban még 32 mérkőzést lejátsszon. Véglegesen csak ez után vonult vissza, és azóta is ritkán ad interjút vagy tesz nyilatkozatot állapotáról.

Magic Johnson Forrás: AFP

Egy Magyarországon végzett kutatás szerint nem csökkent itthon a HIV-fertőzöttek száma, sőt: csak június végéig 8 AIDS-es áldozat vesztette életét, míg tavaly összesen 11-en haltak meg a kór következtében. Szakértők szerint minden szexuálisan aktív felnőtt számára kiemelten fontos a rendszeres szűrővizsgálat, mert kizárólag így derülhet fény a vírus létére. A Life.hu cikkét ide kattintva olvashatod el.

Bella Hadid: „Nehéz megérteni ezt a láthatatlan fogyatékosságot”

Bella Hadid Forrás: AFP

„Egyszer csak elsötétült előttem az egész világ"

A Lyme-kór máig a nehezen felismerhető betegségek közé tartozik, a betegeket sokszor félrediagnosztizálják az orvosok. Szabó Éva gyermekkorában vakult meg, majd később le is bénult a betegség következtében, mivel felnőttkoráig nem a megfelelő kezeléseket kapta. Mindezek ellenére pozitív életszemlélete töretlen, amit legfőképp két dolognak köszönhet. Az ő történetét itt olvashatod el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.