Dinoszauruszjelmezben fotózta autista fiát fényképész édesanyja

fotózás autista autizmus anya gyerek dinoszaurusz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülők imádják fotózni gyermekeiket, ez a vágy pedig még erősebb egy olyan anyukában, aki fotográfus. Samantha Bishopnak azonban hiába van egy tündéri csemetéje, róla az évek alatt készült képek inkább csak egy zavarban lévő, feszengő gyermeket tükröztek vissza - fia ugyanis autista. A mostani fotósorozathoz azonban egy különleges taktikát választott. A következő megható és egyben vidám történet egyaránt szól egy fotós kreativitásáról és egy anya szeretetéről, figyelmességéről.

Levi autizmusát édesanyja a következőképpen definiálta:

A kisfiú állapota miatt mérhetetlenül kellemetlenül érzi magát, ha másokkal fel kell vennie a szemkontaktust vagy „parancsra" kell mosolyognia, pózolnia. Nos, anyukája megtalálta a megoldást. Levi kapott egy szupermenő T-Rex jelmezt – mivel a kisfiú imádja a dinoszauruszokat -, amihez fotósként Samantha Jurassic Park tematikát álmodott meg. Bár így a képeken nem látszik Levi arca, de az unokatestvérével, Lolával való kapcsolata, és a két kicsi felhőtlen, boldog gyermekkora így még inkább kidomborodik.

Az autista kisfiú T-Rex jelmezben és unkatestvére, Lola Forrás: Facebook/Roaming Magnolias Photography by Samantha Bishop

A képekben megjelenik a gyermekét egyedül nevelő anya is, aki fiával együtt nap mint nap megvívja a normális életért folytatott harcot.

Az a fajta megértés, amivel Samantha Levi felé fordul, példaértékű minden beteg gyermeket nevelő szülő számára.

Alíz Csodaországból - A világ egy autista kislány szemével

A négyéves Alíz autista, azon belül is Asperger-szindrómája van. Ezt magamtól, kívülállóként meg nem mondtam volna róla. A laikusok, így én is, a legtöbbször azt gondolják, hogy az autista gyerekek mind a sarokban ülnek, magukba fordulnak, és nem sokat kommunikálnak a külvilággal. Nos, Alízra ennek pont az ellentéte igaz, sőt. Anyukája, Daniella szerint kicsit túlságosan is közvetlen. Olvasd tovább!

Samantha Bishop bízik abban, hogy az emberek rájönnek, mennyivel többet képesek nyújtani az ilyen típusú képek, mint a hagyományos „ülj egyenesen és tégy úgy, mintha örülnél" családi fotók.

Kattints a képre, és nézd végig a galériánkat:

Forrás: Facebook/Roaming Magnolias Photography by Samantha Bishop
1 / 10

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.