Öngyilkossággal fenyegetőzött Molnár Gusztáv: mentő szállította kórházba

Forrás: RTL Klub -
depresszió Molnár Gusztáv színész kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfő este Molnár Gusztávra rendőrt hívtak, mert a felesége, Vivien előtt a színész azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. A színészt mentő szállította kórházba.

A Blikknek egy közelben lakó nyilatkozott, és azt mondta, hétfő este először csak egy rendőrautót, majd egy mentőt is láttak a színész házánál, ami később elszállította Gusztit. Úgy tudni, azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, a rendőrőket pedig azért riasztották, mert párja félt, nehogy tényleg tragédia történjen.

A színész kálváriája nyolc hónappal ezelőtt kezdődött, amikor volt párja, Ildikó, azzal vádolta meg, hogy ittas állapotban bántalmazta közös gyermeküket, Benedeket. A botrány miatt Gusztáv a munkáját is elveszítette, és bár nemrég újra dolgozni kezdett, feleségül vette Vivient és egy filmben is szerepet kapott, úgy tűnik, képtelen leküzdeni démonait.

A lapnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályától megerősítették, hogy volt intézkedés a színész és kedvese gödöllői otthonánál.

"A járőrök május 2-án 21 óra 50 perckor jelentek meg egy gödöllői háznál, ahonnan egy öngyilkossággal fenyegetődző férfiről kaptak bejelentést. Bántalmazásról szóló jelzés, feljelentés nem érkezett, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A rendőrök biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak hozzá, akik megfigyelésre kórházba vitték"

-közölték.

Molnár Gusztáv és felesége, Molnár-Fazekas Vivien Forrás: RTL Klub

Gusztáv a Blikknek szűkszavúan reagált:

-mondta a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.