Nagy Sándor: "Nem akartam csak túllenni az életen"

A 32 éves színész válaszokat keresni indult a nagy útra, de itthon az egészségére is odafigyel: pörgős életmódja ellenére sportol, és a kilók ellen is küzd.

"Ahogy bejött ez a szemerkélős, párás idő, egy kicsit köhécselek, de nem szoktam súlyosan megbetegedni. Eleve sokat mozgok, hiszen rengeteg olyan előadásban veszek részt, amiben táncolunk, mozgunk, emellett pedig eljárok futni, és kicsit erősítek is. Az étkezésemre is odafigyelek, bár ez nehéz, mert nagyon szeretek enni. Korábban nem figyeltem annyira oda, este az előadások után nagyokat ettem, és fel is szaladt pár kiló. Mikor ezt észrevettem, változtattam a szokásaimon, például esténként gyümölcs helyett salátákat eszem, kenyeret is csak mértékkel, és sosem eszem tele magam. Előadások előtt három-négy órával pedig már nem is eszem, maximum csokit, hogy legyen energiám. Valahol olvastam azt is, hogy egy-két pohár víz az étkezések előtt nagyon hasznos, mert eltelít, a fogyást és az emésztést is beindítja, így azóta a reggeleimet is így kezdem. A munkám miatt valamilyen szinten rá is vagyok kényszerítve, hogy ne hízzak el, ez korábban tehernek tűnt, de ma már örülök neki, sokkal jobb így. Ennek ellenére nem lettem egészségmániás, mert nem hiszek a végletekben. Szerintem a mániákus antialkoholista legalább annyira beteg, mint az alkoholista, és aki elvonul a világ elől egy barlangba, és csak lelki életet él, az elfelejti, hogy ez a világ arra van teremtve, hogy felfedezzük, a hedonista pedig a másik végletben él. Az arany középutat a legnehezebb megtalálni mindenben, de én ebben hiszek."

Az említett arany középutat Sanyi az idén az El Camino zarándokúton is kereste: 300 kilométert gyalogolt, eközben pedig sok kérdésére választ kapott.

"Mióta elvégeztem a főiskolát, nem nagyon volt megállásom, amiért hála Istennek, de iszonyatosan elfáradtam és azt vettem észre, hogy már nem is élek, csak teszem a dolgom, és megpróbálok megfelelni az elvásároknak. Ekkor jött egy elhatározás, hogy meg szeretnék állni, szétnézni, mi van mögöttem, mik voltak jó és rossz döntések, mit kéne máshogy csinálni. A félelmeimmel is szembe kellett néznem, meglátni, mi elől menekülök, ki az, akinek meg kell felelnem ebben az életben, és kinek nem, kik fontosak és kik már kevésbé. Az élet így működik, jönnek-mennek különböző emberek az életünkben, és vannak, akik tartósan ott maradnak, de van, aki csak időszakosan. Ezt is meg kellett látnom, hogy kit kellene elengednem, kitől kell elszakadni."

Az első pár nap megpróbáltatásai után a holtfáradt színész végül meglátta a zarándokútban rejlő lehetőségeket.

"Az első 3-4 nap nagyon nehéz volt, mert vittem magammal a teljesítménykényszeremet és a megfelelési kényszert is, minél többet akartam gyalogolni minél rövidebb idő alatt, és közben vártam a nagy csodát. Három nap után nemhogy egy könnyező Mária szobrot láttam volna, de én magam könnyeztem helyette, annyira fájt a lábam. Kellett egyfajta feladás, megadás ahhoz, hogy elengedjem az összes elvárásomat, és csak legyek, hogy beletörődjek abba, nem kaptam hirtelen választ a kérdéseimre. Mikor ez sikerült, onnantól kezdtem észrevenni a tájat, a gyönyörű időjárást, onnantól nem fájt a térdem, nem érdekeltek a vízhólyagok, és napi 25-30 kilométert tudtam gyalogolni. Nagyon sok mindennel sikerült tisztába jönnöm, ahogy az ingerszegény környezetben mentem végig egyedül, és egy csomó dolog hihetetlenül felértékelődött, például a jelek. Ahogy bandukoltam, egyszercsak mellém szegődött valaki, és ennek nagyon nem örültem, nem akartam vele menni, de kiderült, hogy az egyik elágazásnál magamtól másfelé mentem volna, és ő azért kellett, hogy ne tévedjek el. Sok ilyen volt, sokszor leesett a tantusz, és megértettem, hogy az életben épp negatívnak tűnő szereplők is értem és nem ellenem vannak, azért, hogy valamit megtanuljak abból a helyzetből, vagy attól az embertől. Találkoztam egy katolikus pappal, aki szintén mellém szegődött, én meg féltem, hogy megint rám akaszkodott valaki, de mondott egy érdekes dolgot. Addig szinte senkivel sem beszéltem, ez a pap pedig azt kérdezte, hogy válaszokat vársz? Mondtam, hogy igen, és ezeket Istentől várom. A pap, aki egyébként 73 évesen úgy ment, mint a rakéta, azt mondta erre: Isten néha az embernek a saját szívén, helyzeteken vagy más embereken keresztül üzen és lehet hogy ő azért van itt velem, hogy mondjon pár mondatot. Egész nap együtt mentünk, és sosem felejtem el, mikor azt tanácsolta: az életet megélni kell és nem túllenni rajta. Én korábban egy csomó mindenen túl akartam lenni, pedig ez a legrosszabb, mert ilyenkor csak a jelennel nem foglalkozik az ember, pedig csak a moston lehet változtatni, a múlton vagy a jövőn nem."

Az út során szerzett tapasztalatok miatt idővel nagy változások várhatók a színész életében.

"Bár a zarándokút sem volt rövid, a nagyobbik út az volt, hogy hazajőve mennyit tudok megtartani az ott szerzett tapasztalatokból, mennyire esek vissza a mókuskerékbe. Bár persze visszatértem a pörgésbe, dolgozom az ügyön lassú víz partot mos alapon. Ez egy folyamat, és nem jutottam még el odáig, amit elterveztem odakinn, mert nem vagyok a drasztikus módszerek híve, de már most nagyon sok mindent másképp látok, és sok változás lesz az életemben."