Egy hónappal ezelőtt vállalta fel kamerák előtt Rubint Réka, hogy rákkal küzd. Elmondta, min ment keresztül az elmúlt négy évben, és azt is, hogy miért beszél a betegségéről. Most újra interjút adott, leszögezte, nem tűri tovább a rosszindulatú megjegyzéseket, amelyek szerint „nem is beteg, csak haknizik a küzdelmével” és arról is beszélt, hogyan érzi most magát, mi a következő lépés.

Forrás: Tumbász Hédi
Rubint Réka: „Egy teljesen új korszak nyílt előttem”
Miután Rubint Réka elmondta, hogy beteg, rengetegen kívántak neki jobbulást, és ma is szorítanak a gyógyulásáért követői. Vannak azonban, akik nem hisznek neki, ahogy a fitneszedző fogalmaz: „olvastam ilyen kommenteket, hogy bedobta a betegségkártyát és hogy haknizom a betegségemmel”. Réka úgy döntött nekik is válaszol. „Egy korszak lezárult, és egy teljesen új korszak nyílt előttem, rengeteg lehetőséggel, rengeteg szeretettel és elfogadással a szívemben. Az elfogadás azok felé az emberek felé is, akik itt az elmúlt hetekben, hónapokban megkérdőjeleztek engem. (...) Négy éve járom ezt az utat. Ha én haknizni szerettem volna...” − nyilatkozta a TV2 kamerái előtt és hozzátette, nem betegségként, hanem feladatként tekint a vele történtekre. „Erről a feladatról most sem beszélnék, ha nem hullott volna ki a hajam. De sajnos kihullott. (...) Rengeteg találgatás indult el az online térben, ami nekem is megterhelő volt, hiszen ezek a találgatások elérték a gyerekeimet is. És nekem ők a legfontosabbak. Az, hogy ők pontosan tudják, hogy hányadán állunk. Úgyhogy én ezért vállaltam fel” − mondta és a változás és változtatás fontosságát is hangsúlyozta. Ennek egyik szimbóluma az is, hogy ahogyan nőni kezdett a haja, platinaszőkére festette, amiért szintén sok kritikát kapott. Többen írták neki, kemoterápia mellett káros hajat festetni, ő azonban elárulta, a korábbi kezelések alatt 2023-ban teljesen kifehéredett a bőre és a haja, így akkor is festette, hogy ne derüljön ki a betegsége.
Elmondta, hol tart most a betegség leküzdésében
„Nem vagyok hajlandó félni. És ez nem dacból nem félés, hanem ez egy olyan tudatos építkezés befelé, amit meg fogok tanítani az embereknek, mert azt gondolom, hogy ez az utam” − nyilatkozta a Réka, aki mindent megtesz a gyógyulásért és azt is elárulta, hol tart most pontosan a betegsége. „Na most az én feladatomat, az én daganatomat nem lehet eltávolítani. Tehát itt egyetlen egy lehetőség van, alvó üzemmódban tartani, vagy ha lehet, akkor elpusztítani valahogy. És hát egyelőre még eléggé szeret engem. Szóval, szoktam vele beszélgetni, hogy most már úgy elengedhetne, de még egyelőre nagyon ragaszkodik és nagyon szeret, úgyhogy most kezelést váltunk. Tehát a kemoterápia folytatódik” − árulta el Rubint Réka a Tények Plusznak.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


