Az ország tortájából egy szelet idén körülbelül 1500 forintba kerül, ez alatt nemigen találjuk meg, de egyes helyen 1700–1800 forintért is adhatják. Az augusztus 20-ai rendezvényen pedig egységesen 1950 forintba kerül.
A Magyar Cukrász Ipartestület tájékoztatása szerint most rekordnak számító, több mint 500 cukrászda kínálja a győztes tortákat szerte az országban. A teljes, településenként lebontott lista elérhető az Ipartestület hivatalos weboldalán.
Az idei nyertes a “DCJ Stílusgyakorlat” fantázianevet viseli – utalásként Dobos C. József monogramjára. A torta alapja a klasszikus dobostorta újragondolt változata: gazdag vajjal készülő piskóták, csokoládés vajkrém, intenzív meggyzselé, melyet meggypálinkával emeltek ki. A hagyományos doboscukros réteg most nem a tetejére, hanem az alsó piskótalapba került, roppanós textúrát adva az első falatnak. A tortát Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda mestercukrászai készítették.
A cukormentes kategóriát idén az Álmodozó nyerte. A torta a lúdláb és rigójancsi klasszikus ízvilágát idézi meggy-csokoládé párosra építve. Kakaós, mandulalisztes piskótalapjait fahéjas-chiamagos meggyragu és lágy tejcsokoládékrém választja el, köztük roppanós kakaóbabtöret-betétekkel – mindezt hozzáadott cukor nélkül. A desszertet Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza álmodta meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.