Egy forgatás közben olykor előfordul, hogy a két főszereplő között nemcsak a filmvásznon, de a való életben is izzik a levegő. Az elmúlt években több olyan sztár is egymásra talált, akik összeházasodtak egy közös munka után, sőt gyermekük is született. Most te is megnézheted, kik szerettek egymásba filmezés közben! 

Carrie Fisher és Harrison Ford

Közel negyven éve forgatták a Csillagok háborúja: Egy új reményt, de egészen mostanáig titok maradt, hogy a két főszereplő egymásra talált a munkálatok közben. A részletekről az egyik fél, Carrie Fisher mesélt a most megjelenő The Princess Diarist című könyvében, melyből a People magazin közölt részleteket. Fisher tizenkilenc, Ford harminchárom éves volt. A botrány csúcsa, hogy Ford akkor már házas volt! Han és Leia azután kötött ki az ágyban, hogy a színész felajánlotta kollégájának, hogy hazaviszi kocsival. Fisher szerint sok bort ivott aznap este, a szex pedig nem volt a legnagyszerűbb élmény, de nem bánta, mert Ford "nagyon jóképű volt". A viszonyuk három hónapig, a forgatás végéig tartott. 

Carrie Fisher és Harrison Ford: Star Wars-románcForrás: AFP

Blake Lively és Ryan Reynolds

A fiatalok a Zöld Lámpás című produkciónak köszönhetik a szerelmüket. Bár a forgatása alatt még mindketten párkapcsolatban éltek, pár évvel később mégis egymás mellett kötöttek ki. A hollywoodi álompár 2012-ben, a legnagyobb titokban házasodott össze, azóta pedig két gyönyörű csöppséget nevelnek: első gyermekük, James 2014 decemberében született, második babájuk pedig szeptember 30-án látta meg a napvilágot. Ryan Reynolds nemrég a GQ magazinnak beismerte, náluk az első szex után dőlt el minden: ekkor ugyanis végérvényesen beleszeretett a gyönyörű színésznőbe, és azonnal tudta, Blake az igazi számára. 

Blake Lively és Ryan ReynoldsForrás: AFP

Jennifer Garner és Ben Affleck

A színészek a 2001-es Pearl Harbor és a 2003-as Daredevil című filmekben játszottak együtt. 2005-ben házasodtak össze, és három gyerekük született: Violet, Seraphina és Samuel. Bár a pár kapcsolata hosszú évekig igazi hollywoodi álomházasságnak számított, 2015-ben váratlan fordulat történt. Mint kiderült, Ben Affleck megcsalta Jennifert. Ráadásul nem is egyszer, gyermekeik 28 éves dadusával. Emellett a színésznő megelégelte, hogy férje sokat bulizik, és rengeteg pénzt veszít a szerencsejátékokon. A válást 10. házassági évfordulójuk után egy nappal jelentették be.

Jennifer Garner és Ben AffleckForrás: AFP

Angelina Jolie és Brad Pitt

Az egykori álompár a Mr. és Mrs. Smithnek köszönheti szerelmét. Angelina Jolie és Brad Pitt pár héttel ezelőtt mindenkit ledöbbentett, amikor 10 év együttlét plusz 2 év házasság és 6 közös gyermek nevelése után bejelentette, hogy örökre elválnak útjaik. Angelina Jolie szeptember 19-én adta be válókeresetét feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva, és kérvényezte hat közös gyermekük felügyeleti jogát. Sajtóértesülések szerint a hollywoodi álompár válásának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy egy Franciaországból Los Angelesbe tartó repülőútjuk során Pitt dührohamban tört ki, és veszélyeztette egyik gyerekük testi épségét, ám ezt később megcáfolták. A pár hat gyereket nevelt közösen, közülük három adoptált, három pedig saját. A kicsik egyelőre az anyjukkal maradnak

Angelina Jolie és Brad PittForrás: AFP
/1409/Angel20149294831

Mila Kunis és Ashton Kutcher

A két sztár az Azok a 70-es évek című film forgatásán találkozott és csókolózott először. A színésznő szerint ő már akkor beleszeretett kollégájába, ám a jóképű sztár akkoriban még Demi Moore-ral járt. "Ashton akkor ment szét Demi Moore-ral, illetve 8 hónapja már egyedül volt, amikor elhívott egy buliba. Azt csak később tudtam meg, hogy ott le akart passzolni egy haverjának. Bevallom őszintén, az elején csak szexre kellettünk egymásnak. Végül szerencsére másképp alakultak a dolgok" -nyilatkozta évekkel később a színésznő. Kutcher 2014 februárjában jegyezte el szerelmét, aki ugyanebben az évben életet adott első gyermeküknek. Kétéves kislányuk, Wyatt Isabel nemsokára kistestvért kap, hiszen Kunis ismét babát vár.

Mila Kunis és Ashton KutcherForrás: AFP