Újabb részletek derültek ki a magyar diákok tragikus buszbalesetéről. Megszólalt az egyik túlélő is.

Az MTI tájékoztatása szerint a vasárnap reggeli órákban derül ki, mikor indulhatnak haza az első diákok, vagyis a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából. A súlyosabb sérültek egyelőre ott maradnak, 

a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra. 

Az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett roncsaForrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

A hírügynökség Olaszországban lévő tudósítója beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral. A fiú elmondta, hogy 

az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. 

Elárulta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki. 

Úgy tudni, az autóbusz roncsát már szombaton elszállították, a hatóságok még többször átvizsgálják. Továbbra sem tudni, mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. 

Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott. 

A veronai buszbaleset egyik túlélője az őket elszállásoló veronai szálloda előttForrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak. 

Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal Klub is, amelynek egyik utánpótlástagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011 óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.