Csollány Szilveszter gyász Csollány Szilveszter halála elhunyt Csollány Szilveszter megemlékezés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú heteken át tartó küzdelem után végül feladta a harcot Csollány Szilveszter, akinek tragédiája lesújtotta a hazai sportélet nagyjait.

Az olimpiai bajnok tornász novemberben fertőzödött meg a koronavírussal, az állapota pedig napról napra rosszabbodott. Csollány Szilveszter sokáig halogatta az oltás felvételét, végül az egydózisú Janssen-vakcinát kapta meg, ám ez túl későinek bizonyult.

December elején tüdőgyulladással került az otthonához közeli, soproni kórházba, az egészségi állapota viszont olyan gyorsan romlani kezdett, hogy átszállították az egyik fővárosi intézménybe. Közel két hónapig feküdt az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, ahol speciális lélegeztetőgépre kapcsolták. Állapotáról a család kérésére semmit sem mondhattak.

Csollány Szilveszter szervezete január 24-én feladta a harcot.

A gyűrű olimpiai bajnok átlétájának halálhíre megrázta sporttársait és a magyar közvéleményt. A világ- és Európa-bajnok olimpikon, Berki Krisztián még nem tudta felfogni, hogy amitől az ország rettegett, végül valósággá vált. A Nemzeti Sportnak nyilatkozott közvetlenül a hír után.

Ezt nem akartam tudni!

Az egykori profi ökölvívó, Erdei Zsolt szóhoz sem jutott a hír hallatán. "Micsoda?! Ez teljesen mellbevágott. Együtt voltunk kint a 2000-es Sydney-i olimpián. Ezt nem akartam tudni. Elnézést, de nem térek magamhoz" – nyilatkozta a Borsnak a sportoló.

Erdei Zsoltot is letaglózta Csollány Szilveszter halála Fotó: Csudai Sándor - Origo

A lesújtó hírt Tóth Dáviddal is a lap közölte. A kajakos jól ismerte Csollányt, legutóbb az Exatlonban versenyeztek egy csapatban: "Ne haragudjanak, de nem tudok megszólalni..." – mondta Dávid.

Egy másik kajakos, Kammerer Zoltán nagyon szeretné, ha végre vége lenne a járványnak, mert a betegség ideje korán ragadja el azokat, akik előtt még ott állt az élet: "Tavaly Igaly Diánát veszítettük el, most pedig Csollány Szilvesztert. Mindkettejükkel együtt lettem bajnok, a féltestvéreim voltak. Vége lehetne már a koronavírusnak!"

Csollány Szilveszter 51 éves korában hunyta le örökre a szemét, tragikusan fiatalon távozott az élők sorából. Guczoghy György olimpiai bronzérmes sem tért még magához:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.